2021. június 22.
//
Paulina névnap

Fölényes Telekom-siker Orosházán

A listavezető Telekom Veszprém magabiztos, tizenhárom gólos győzelmet aratott a kiesés ellen küzdő Orosháza vendégeként szombaton a férfi kézilabda NB I-ben.

A tizenharmadik helyezett, eddigi kilenc bajnokiján egyetlen győzelmet, két döntetlent és hat vereséget számláló Orosháza vendégeként folytatta élvonalbeli szereplését az éllovas Telekom Veszprém.

David Davis vezetőedző négy játékosának – Gasper Margucnak, Dejan Manaszkovnak, Lékai Máténak és Omar Jahjának – is pihenőt adott a BL-ben a Motor Zaporizzsját szerdán négy góllal legyőző csapatából. Szintén kihagyta a találkozót a sérült Rasmus Lauge, illetve Székely Márton.

Kissé álmosan kezdett a magyar rekordbajnok. Lele duplájára Maqueda még válaszolt egy hatalmas bombával, Németh hetesének és Bella átlövésének köszönhetően a 6. percben azonban már 4-1-re vezettek a hazaiak.

A Telekom lassanként felpörgött, Nenadics két hétméterest is értékesített, a játékrész harmadához érve már 5-5-ös egált mutatott az eredményjelző. Döme jóvoltából azonnal visszavette előnyét a házigazda, válaszul Maqueda zörgette meg a hálót. A spanyol a lövést követően ráesett a vállára, de szerencsére némi pihenőt követően folytatni tudta a játékot.

Andreas Nilsson ötször talált be a szombat esti bajnokin (archív fotó)Andreas Nilsson ötször talált be a szombat esti bajnokin (archív fotó)

Strlek üres kapus góljával a 14. minutumban vezetett először a Davis-csapat. Lele ekkor még egyenlített, de Siskarjov, Tönnesen és Nenadics révén zsinórban hármat lőtt a Veszprém (16. perc: 7-10).

Időt kért a sárga-zöld mezesek szerb trénere, Ratko Djurkovics, aki fel is rázta az övéit. Tóth Károly, Sakic és Lele átlövéseivel továbbra is tapadni tudott az Orosháza (21. perc: 11-13). Siskarjov két gólt követően harmadjára már hibázott, a túloldalon ismét Sakic villant meg (12-15).

A hajrában Corrales több védést is bemutatott, elöl Nenadics villogott, a mieink így hétgólos fórral vonulhattak a pihenőre (12-19).

Blagotinsek, Tönnesen és Siskarjov góljaival kezdődött a második félidő, így gyorsan tízre nőtt a különbség. Ismét időt kérte a Békés megyeiek, akik Lele és Döme jóvoltából faragni is tudtak hátrányukból (37. perc: 14-22).

Mahé vezetésével tovább robogott az Építők, amely ismét kétszámjegyűre hizlalta fórját. A hazaiak továbbra is nagy lelkesedéssel kézilabdáztak, a meccs háromnegyedéhez visszajöttek mínusz hétre (44. perc: 18-25).

Támadásban többször is hibázott a Djurkovics-csapat, az éllovas sorra vezethette gyors ellentámadásait, Siskarjov pedig rendre higgadtan értékesítette a lehetőségeit. A kiválóan irányító Nenadics újabb büntetőjének köszönhetőek plusz tízzel fordultak az utolsó tíz percre a bakonyiak (20-30). A végjátékban Nilsson is megszórta magát, a svéd légiós állította be a 23-36-os végeredményt is.

Férfi kézilabda NB I, 18. forduló:
Orosházi FKSE–Telekom Veszprém 23-36 (12-19)
Orosháza, zárt kapuk mögött. Vezette: Réti, Szedmák
Orosháza: Özmusul – Pásztor M., Tóth K. 3, Döme 2, Bella 3, Lele 6 (1), Németh L. 1 (1)
Csere: Majdán 1 (kapus), Kancel, Usal, Sakic 4, Kiss A. 1, Lászlai 2, Molnár G.
Vezetőedző: Ratko Djurkovics
Veszprém: Corrales – Siskarjov 7, Maqueda 2, Blagotinsek 2, Ligetvári, Markussen, Strlek 3
Csere: Cupara (kapus), Mahé 3, Nenadics 8 (4), Tönnesen 4, Borzan 1, Nilsson 5, Moraes 1
Vezetőedző: David Davis
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/4

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda BL, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. Barca 14 14 0 0 505 412 93 28
2. Telekom Veszprém 14 9 2 3 443 392 51 20
3. THW Kiel 14 7 2 5 394 378 16 16
4. Aalborg Handbold 14 7 0 7 397 411 -14 14
5. HC Motor 14 7 0 7 389 411 -22 14
6. HBC Nantes 14 5 2 7 388 378 10 12
7. RK Celje 14 4 0 10 372 413 -41 8
8. PPD Zagreb 14 0 0 14 369 462 -93 0
Utolsó módosítás: 2021. március 5. 18:59
Férfi kézilabda NB I, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém 26 25 1 0 940 616 324 51
2. Szeged 26 23 0 3 893 651 242 46
3. Tatabánya 26 17 2 7 723 670 53 36
4. Balatonfüred 26 15 4 7 739 689 50 34
5. Csurgó 26 13 6 7 708 703 5 32
6. FTC 26 14 1 11 736 714 22 29
7. VKKFT 26 12 1 13 699 727 -28 25
8. Eger 26 10 3 13 702 790 -88 23
9. Komló 26 10 2 14 701 733 -32 22
10. Budakalász 26 9 3 14 700 729 -29 21
11. Gyöngyös 26 9 1 16 691 719 -28 19
12. Dabas 26 3 4 19 633 750 -117 10
13. Cegléd 26 4 2 20 612 767 -155 10
14. Orosháza 26 2 2 22 588 807 -219 6
Utolsó módosítás: 2021. június 3. 11:07
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2020/2021 2. 2021. június 5. 18:30 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Mol-Pick Szeged 36-37
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2020/2021 1. 2021. június 2. 19:00 Szeged, Városi Sportcsarnok Mol-Pick Szeged Telekom Veszprém 31-28
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 26. 2021. május 26. 19:00 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Tatabánya 34-25
előző események betöltése

További cikkek

Szabadkártyára vár a Telekom Veszprém
Szabadkártyára vár a Telekom Veszprém
A férfiaknál a Szeged, a nőknél a Ferencváros és a Győr részvétele már biztos a kézilabda Bajnokok Ligája következő idényében. A bajnoki ezüstérmes, Magyar kupa-címvédő Telekom Veszprém szabadkártyát kért.
Kézilabda NB I: szeptember közepén kezdődik az új idény
Kézilabda NB I: szeptember közepén kezdődik az új idény
A férfiak és a nők mezőnyében is szeptember 12-én kezdődik az új idény a kézilabda NB I-ben.
Marian Cozmáról nevezik el az új szegedi kézilabda-aréna vendégszektorát
Marian Cozmáról nevezik el az új szegedi kézilabda-aréna vendégszektorát
Mindezt dr. Szűcs Ernő Péter elnök jelentette be csütörtökön a bajnok Mol-Pick Szeged kézilabdacsapatának hivatalos honlapján.
„A sikertelenséget semmivel sem lehet szépíteni”
„A sikertelenséget semmivel sem lehet szépíteni”
Erős kisugárzású, nagy tekintéllyel rendelkező vezetőedzőt keres a Telekom Veszprém a menesztett spanyol David Davis helyére – árulta el az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó dr. Csík Zoltán vezérigazgató, aki szerint a kézilabdacsapatnál a győzelmeknél is jobban hiányzott a kimagasló teljesítmény.
Edzőként megbukott, emberként jelesre vizsgázott
Edzőként megbukott, emberként jelesre vizsgázott
Szokták mondani, hogy a siker a játékosoké, a kudarc az edzőé. A Telekom Veszprém spanyol vezetőedzőjének hétfőn „fejét is vették” a sikertelen idényt követően, David Davis azonban az elvesztett kupák ellenére is emelt fővel távozhat a bakonyi megyeszékhelyről. Figyelem: az alább olvasható cikk szerzőnk saját véleményén alapul, a leírtak nem tükrözik portálunk álláspontját!