Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C

Több milliót csalt ki az idős sértettől

2021. február 27. 8:11 // Forrás: Veszprémi Törvényszék
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 17 éves pápai nőnek, akivel szemben nagyobb kárt okozó, üzletszerűen és a bűncselekmény felismerésére, vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt folyik a nyomozás.

A megalapozott gyanú szerint a fiatal nő munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkezik, ezért elhatározta, hogy létfenntartását bűncselekmény elkövetése útján biztosítja.

2020. december elején megismerkedett a ruhakölcsönzőt üzemeltető idős sértettel, akinek álnéven mutatkozott be. A gyanúsított ekkor éppen egyik ismerősének kisgyermekét tolta babakocsival, az üzletbe bement, majd valótlanul azt adta elő, hogy gyermekét a gyámhivatal el akarja venni tőle, amit csak úgy kerülhet el, ha a gyermeket megfelelően ellátja, ezért tisztálkodószerekre, élelmiszerre kért kölcsönt a sértettől. A sértettben a fiatalkorú gyanúsított fellépése és a körülmények bizalmat keltettek, a gyanúsítottat megsajnálta, ezért a közelben lévő bankautomatából 40.000 Ft-ot kivett és azt a gyanúsítottnak átadta.

(illusztráció: Eduardo Soares on Unsplash)(illusztráció: Eduardo Soares on Unsplash)

A gyanúsított ezt követően az üzletbe rendszeresen bejárt, majd az időkorú sértett jóindulatát kihasználva tőle különféle valótlan okokkal – jellemzően albérleti díj fizetésre, ingatlaneladással kapcsolatos ügyintézésre, az ezzel kapcsolatos utazásokra, rendőrségi ügyekre hivatkozással - rendszeresen különböző pénzösszegeket csalt ki. A gyanúsított az egyes eseteknél valótlanul azt ígérte a sértettnek, hogy egy ingatlan eladásából fogja a kölcsönt megadni, valójában azonban a gyanúsítottnak sem reális lehetősége, sem pedig valódi szándéka nem volt a kölcsönök visszafizetésére; az átvett összegeket rövid időn belül saját céljaira elköltötte. A gyanúsított a fenti módszerrel közel kétmillió forintot csalt ki a sértettől.

Amikor a sértett már készpénzt nem tudott adni, a gyanúsított arra kérte őt, hogy ékszereit adja át neki, amelyeket zálogházba beadva jutna pénzhez. A sértett jóindulatból különféle aranyékszereket adott át a fiatalkorú nőnek. Így összesen több mint kétmillió forint kárt okozott a gyanúsított a sértettnek.

A bíróság a gyanúsított letartóztatását szökés, elrejtőzés veszélye, a bizonyítás megnehezítésének veszélye, illetve bűnismétlés veszélye miatt látta indokoltnak.

A végzés végleges.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.