2021. szeptember 23.
//
Tekla névnap

Egy évszázad emlékét őrzi a veszprémi villanyszerelő múzeum

Gombor József villanyszerelő mester immár 86. életévét tapossa, életenergiája mégis a mai napig töretlen: közel húsz éve üzemeltet egy aprócska múzeumot a Kupa utcában, ahol minden egyes kincsnek külön története van.

Ezt láttam Veszprémben! – ha így kezdeném az írást, akkor sem kellene magyarázkodnom. De ne szaladjunk ennyire előre! Napsütötte, tavaszi időjárás, úti célom egy veszprémi utca kicsiny múzeuma, ahol Gombor József, az örökifjú veszprémi villanyszerelő mester már vár rám.

A sercegő antik magnójából kellemes, lágy zene hallatszik az utcafrontra, ahová érkezésünk pillanatában az aggastyán magyar vizsla, Dugó is megérkezik gazdája mellé.

Nem kell félni tőle! Alig lát, nagyothall, olyankor is ugat, amikor nem kéne, de jó kutya! Hűséges házőrző! Jöjjenek bátran beljebb, ahogy ő, én sem harapok!

– ezekkel a szavakkal köszönt a 86 éves szaktekintély, mielőtt belépünk a saját kezével épített kuckóba. Amikor megjegyzem utóbbi kijelentést, Józsi bácsi aranyosan kijavít: „Ha a méretét nézzük, valóban kuckó, igazán otthonos is, de ha a tartalmát, akkor múzeum, amely egy család, egy évszázad emlékét őrzi szüntelenül!”

Nagyapám volt az első villanyszerelő Veszprémben, még anno, 1908-ban érkezett a megyeszékhelyre, előtte a budapesti állatkert világításáért felelt. Itt ismerkedett meg nagymamámmal, itt alapított családot

– tekint vissza Józsi bácsi, majd fürgén visszaszáll az „emlékvonatra.”

Ahogy édesapámnak, úgy nekem is természetes volt, hogy a villanyszerelés mesterségét választom nagyapám után. Igaz, az egykori általános iskolám igazgatója inkább kéményseprőnek szánt volna, miután azonban sírva érkeztem haza, édesapám megkereste az intézmény vezetőjét, aki ezek után egyről a kettőre változtatott az álláspontján. Pontosan hetvenegy éve, 1950-ben mentem el tanulónak, azóta űzöm a mesterséget.

A Villamosság Évszázada Múzeumban a sok-sok alkatrész, kapcsoló és trafó mellett megpillantok egy makettet is, amely mesteri pontossággal ábrázolja az egykori ÉDÁSZ épületét. Gombor József ekkor elmosolyodik: „Én csináltam! Ez a hely olyan kedves nekem, akár az otthonom. Szinte családi vállalkozás volt számomra, hiszen sok-sok éven át itt dolgoztunk, egészen a bezárásig.”

Pár mondattal később megtudom, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban is van kiállítva makettje Józsi bácsinak. Merül fel bennem rögvest a kérdés: hogyan érthet ennyi mindenhez egy villanyszerelő?

A villanyszerelő szakma szépsége, hogy együtt kell tevékenykedni az építőipar többi vállalkozásával. És ha az embernek van egy kis kíváncsisága, akkor ellesi a többi szakma szépségét. Én mindig figyeltem az ácsok, kőművesek munkálkodását, így idővel jártasságot szereztem ezekben az irányokban is.

Több ezer fénykép, emlékirat, bizonyítvány átlapozása után kezdem el érzékelni, hogy Gombor József számára valójában mit is jelentenek a múzeumában kiállított régiségek. Szívéhez nőt emlékeket, amelyektől pénzért sem válna meg. 

Sok mindenem volt, sok mindent kaptam: az emberek figyelmesek, sokszor hoznak nekem olyan tárgyakat, amik számukra értéktelenek. Én kipofozom azokat, és máris mehetnek fel a polcra. Hogy példát is említsek, van olyan vízolvasztó transzformátorom, amiért már rengetegen ajánlottak komoly összeget, ma mégis ugyanott van a polcon, ahová tiz éve elhelyeztem!

Közeledve a baráti beszélgetés végéhez, Józsi bácsi néhány gondolatot a fiatalabb nemzedéknek címez.

„Szeretetteljes tanácsom, akik tehetik, bátran válasszák a villanyszerelés mesterségét. Ezzel a szakmával ugyanis fényt vihetünk az emberek életébe. Világosságot, boldogságot, örömöt: ezek nélkül nincs élet. Engem 86 évesen is ezt tart életerőben, a fény, ami nem halványul ki bennem.” 

Próbálok haladni a korral, előszeretettel posztolok az internet világában veszprémi csoportokban, mert úgy gondolom, a múlt, az emlékek őrzése is fontos. Én ilyen vagyok, ártani senkinek sem szeretnék ezzel. Szimplán lefoglalom magam, mert egy ennyi idős embernek sajnos nem sok barátja marad. Sokan voltunk, mára egyedül maradtam a kollégák közül. 

„De akár egy jó pap, én is holtig misézek!” 

Simon Dani
Domján Attila