2021. május 11.
//
Ferenc névnap

Veszprém-Vardar és Szeged-Kiel a nyolcaddöntőben

A Telekom Veszprém az északmacedón Vardar Szkopje, a MOL-Pick Szeged pedig a címvédő német THW Kiel csapatával játszik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

A Veszprém hazai pályán, a Szeged idegenben játssza a visszavágót.    

A csoportkör utolsó, csütörtöki játéknapján eldőlt, hogy a szegediek az A csoport hatodik helyén végeztek hat győzelemmel és nyolc vereséggel, ám ezek közül egy siker és két vereség az elmaradt meccsek miatt nem a pályán, hanem az európai szövetség (EHF) döntése nyomán született.    

A Veszprém a Vardar Szkopje csapatával találkozik a nyolcaddöntőbenA Veszprém a Vardar Szkopje csapatával találkozik a nyolcaddöntőben

Az már korábban eldőlt, hogy a Veszprém a B csoport második helyen zár kilenc győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel, ezek közül egy döntetlen szintén az EHF döntése nyomán született.

A magyar válogatott jobbátlövő Máthé Dominik norvég csapata, az Elverum a mostani idényben még százszázalékos Barcelonával játszik a nyolcaddöntőben. Leimeter Csaba együttese, a csoportkört pont nélkül záró horvát PPD Zagreb ellenfele a német Flensburg lesz.

A párharcok első mérkőzéseit március 31-én és április 1-én, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

A csoportkör végeredménye:

A csoport: 1. SG Flensburg-Handewitt (német) 21 pont, 2. Paris Saint-Germain (francia) 19, 3. Lomza Vive Kielce (lengyel) 19, 4. Meskov Breszt (fehérorosz) 15, 5. FC Porto (portugál) 12, 6. MOL-Pick Szeged 12, 7. Vardar Szkopje (északmacedón) 9, 8. Elverum HB (norvég) 5    

B csoport: 1. Barcelona (spanyol) 28 pont, 2. Telekom Veszprém 20, 3. THW Kiel (német) 16, 4. Aalborg HB (dán) 14, 5. Motor Zaporizzsja (ukrán) 14, 6. HBC Nantes (francia) 12, 7. RK Celje PL (szlovén) 8, 8. PPD Zagreb (horvát) 0

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak.

A nyolcaddöntő párosítása:

Vardar Szkopje-Telekom Veszprém
MOL-Pick Szeged - THW Kiel
FC Porto-Aalborg HB
RK Celje PL - Paris Saint-Germain
Motor Zaporizzsja-Meskov Breszt
HBC Nantes-Lomza Vive Kielce
Elverum HB-Barcelona
PPD Zagreb - Flensburg-Handewitt

Út a kölni négyes döntőbe

Forrás: EHFForrás: EHF

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda BL, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. Barca 14 14 0 0 505 412 93 28
2. Telekom Veszprém 14 9 2 3 443 392 51 20
3. THW Kiel 14 7 2 5 394 378 16 16
4. Aalborg Handbold 14 7 0 7 397 411 -14 14
5. HC Motor 14 7 0 7 389 411 -22 14
6. HBC Nantes 14 5 2 7 388 378 10 12
7. RK Celje 14 4 0 10 372 413 -41 8
8. PPD Zagreb 14 0 0 14 369 462 -93 0
Utolsó módosítás: 2021. március 5. 18:59
Férfi kézilabda NB I, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém 23 22 1 0 829 535 294 45
2. Szeged 21 18 0 3 699 525 174 36
3. Tatabánya 20 14 2 4 557 500 57 30
4. Csurgó 23 11 5 7 622 628 -6 27
5. Balatonfüred 21 11 4 6 590 570 20 26
6. FTC 20 11 1 8 564 545 19 23
7. Eger 23 9 3 11 625 703 -78 21
8. Gyöngyös 22 9 1 12 588 597 -9 19
9. Budakalász 23 8 3 12 612 632 -20 19
10. VKKFT 22 9 1 12 582 610 -28 19
11. Komló 23 9 1 13 618 650 -32 19
12. Dabas 22 3 4 15 528 597 -69 10
13. Cegléd 23 3 2 18 528 676 -148 8
14. Orosháza 22 2 2 18 498 672 -174 6
Utolsó módosítás: 2021. május 9. 20:07
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
kézilabda Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2020/2021 1/4 2021. május 20. 18:45 Veszprém Aréna Telekom Veszprém HBC Nantes
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 24. 2021. május 15. 18:00 Dabas, OBO Aréna Dabas Telekom Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2020/2021 1/4 2021. május 13. 20:45 Franciaország, Nantes HBC Nantes Telekom Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 6. 2021. május 4. 18:30 Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok Tatabánya Telekom Veszprém 25-40
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 22. 2021. április 23. 18:00 Komló, Sportközpont Komló Telekom Veszprém 22-30
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 18. 2021. április 17. 17:00 Balatonfüred, Szabadidőközpont Balatonfüred Telekom Veszprém 26-31
előző események betöltése