2021. június 15.
//
Jolán névnap

A tavalyinál több édesség fogy idén húsvétkor

2021. március 30. 13:09
mti
A tavalyi 822 tonnánál néhány százalékkal több, mintegy 850 tonnás húsvéti szezonális édesség értékesítésére számítanak idén az előzetes adatok alapján az édességgyártók, és az árbevétel 3-4 százalékos emelkedésére - mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (Hunbisco) elnöke online kerekasztal-beszélgetésen kedden.

A húsvét árbevétele a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben 4 milliárd forint fölött alakult, ez esett vissza 20-25 százalékkal, 3,2 milliárd forintra tavaly. Az édességek piaca ugyanakkor stabil maradt 2020-ban - mondta.

Némethné Szabó Alíz, a Metro Kereskedelmi Kft. édesség és cukrászati menedzsere elmondta: a szezonra a felkészülést a gyártók már tavaly november-decemberben elkezdték, az előzetes tervekhez képest jól állnak az értékesítési adatok alapján.

Photo by Coco Tafoya on UnsplashPhoto by Coco Tafoya on Unsplash

A csokinyulak nem hazudnak

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt hagyományos húsvéti vizsgálat közel félszáz ellenőrzött termék közül minden csokoládényuszit rendben lévőnek talált.

Az ITM élelmiszer és vegyipari laboratóriuma minden évben ellenőrzi az ünnepi időszakok jellegzetes termékeit. A vizsgálat fő szempontjai, hogy az árucikkek teljesítik-e a Magyar élelmiszerkönyv előírásait, és hogy a címkéjükön feltüntetett összetétel megfelel-e a valóságnak. A húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzés nem élelmiszerbiztonsági vizsgálat, hanem a termékeken olvasható tájékoztatás helytállóságát kéri számon a megtévesztő gyakorlatok kiszűrése érdekében.

Az idén megvizsgált tizenöt húsvéti csokifüles kivétel nélkül eleget tett a követelményeknek. Az élelmiszerkönyv előírása alapján a csokoládéban csak akkor lehet idegen, vagyis kakaóvajtól eltérő növényi zsiradék, ha mennyisége nem haladja meg az öt százalékot, és jelenlétét a címkén jelölik. Az eredmények alapján a termékek egyike sem volt kifogásolható ebből a szempontból, zsírtartalmuk általában sem tért el a csomagoláson szereplő tápérték jelöléstől.

vehir.hu

További cikkek

A Balaton idei fagyija hársmézzel, mandulával és almával készül
A Balaton idei fagyija hársmézzel, mandulával és almával készül
A balatonmáriafürdői Florida Fagyizó hársmézzel, karamellizált mandulával és almával készülő Mézesem nevű fagylaltja lett a Balaton Fagyija verseny idei győztese - derült ki hétfőn a balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpontban megrendezett díjátadó ünnepségen.
A negyedik műfüves focipályát is átadták Veszprémben
A negyedik műfüves focipályát is átadták Veszprémben
A Deák Ferenc Általános Iskolában hétfőn adták át a műfüves focipályát, amely a Magyar Labdarúgó-szövetség és az önkormányzat összefogásával jöhetett létre. A Jendrassik, a Báthory és a Kossuth iskola után ez volt a negyedik intézmény, ahol infrastrukturális fejlesztés történt.
OVSZ: hétfőtől kedvezményesen vásárolhatnak a véradók
OVSZ: hétfőtől kedvezményesen vásárolhatnak a véradók
Fél évig kedvezményesen vásárolhatnak az elfogadóhelyeken a véradók az Önkéntes véradó virtuális kártyával hétfőtől - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) a véradók világnapja alkalmából az MTI-vel.
Költözik a várból az érseki hivatal
Költözik a várból az érseki hivatal
Az első látványos szakaszához érkezett a veszprémi vár történelmi megújulása. Hosszas előkészületek után az Érseki Hivatal ideiglenesen a Boldog Gizella Szemináriumba költözik.
EKF-támogatással kapott új termet a táncstúdió
EKF-támogatással kapott új termet a táncstúdió
A 31 éves Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió új próbatermét egy volt gyárépületből alakították ki a Budapest úton.