Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A „nagy Veszprém” már döntős

2021. április 11. 19:29
A huszonhétszeres kupagyőztes Telekom Veszprém végig összpontosítva rendkívül könnyed, fölényes győzelmet aratott a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda Magyar Kupa vasárnapi elődöntőjében Szigetszentmiklóson.

A veszprémi sportbarátok figyelme vasárnap és hétfőn Szigetszentmiklósra, a férfi kézilabda Magyar Kupa idei négyes döntőjére szegeződik. Sportágtörténeti kuriózumnak, valódi csemegének számít ugyanis, hogy a mezőnyben két veszprémi csapatért is szoríthatunk, miután a korábbi huszonhétszeres kupagyőztes Telekom mellett az NB I-es újonc Veszprémi KKFT– hatalmas bravúrral – szintén eljutott a legjobb négy közé.

Elsőként a végső favoritnak számító „nagy Veszprém” lépett parkettre, amely a mezőny harmadik Veszprém megyei alakulatával, a háromszoros bronzérmes Balatonfüreddel csapott össze a hétfői fináléba kerülésért.

Könnyedén jutott döntőbe a Telekom - Fotók: MKSZ FacebookKönnyedén jutott döntőbe a Telekom - Fotók: MKSZ Facebook

A bakonyiak remek formában várták a tornát, hiszen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében kettős győzelemmel múlták felül az északmacedón Vardar Szkopjét. David Davis vezetőedzőnek legfeljebb a bőség zavarával kellett megküzdenie a keret kijelölésekor; egyedüli hiányzója, a sérült Rasmus Lauge mellett végül Andreas Nilsson és Kent Robin Tönnesen szorult a lelátóra.

Nagy iramban, ám mindkét oldalon sok hibával kezdődött a zárt kapus találkozó, amelyen 3-3-as állásig tartottág magukat a tópartiak. A folytatásban aztán leblokkoltak a fürediek a Veszprém nyitott védekezésével szemben, s Cupara is bemutatott több bravúros védést. Hátul is rendre zavarba hozhatóak volt a BKSE, a mieink zsinórban hetet vágtak. Szöllősi tízperces gólcsendet tört meg, de ez sem lendítette át az övéit a holtponton. Dénes kiskiállítása után Nenadics hetesből, Maqueda átlövésből volt eredményes, majd Cupara lőtt az üres füredi hálóba (17. perc: 13-4).

A játékrész második felében stabilizálni tudta játékát a Balatonfüred, amely a magyar válogatott Rodriguez vezényletével mínusz hétre zárkózott (23. perc: 16-9). A Telekom motiváltan, nagy erőbedobással kézilabdázott, így félidőhöz közeledve tovább növelte fórját. Moraes duplájával kettővel a pihenő előtt már tíz volt közte (21-11). Dénes második kisbüntetése után erre is rátett egy lapáttal a Davis-csapat, amely plusz tizenkettővel mehetett a pihenőre.

A remeklő Cupara a második felvonást is védéssel kezdte, támadásban pedig Manaszkov villogott (39. perc: 31-14). Valamennyi pályára lépő veszprémi játékosról elmondható ugyanakkor, hogy kiválóan összpontosítva kézilabdázott. A 43. minutumban, Maqueda bombáját követően már csak egy hiányzott a húszgólos differenciához (35-16).

A spanyol jobbátlövő az elődöntő utolsó negyedében is önbizalomtól és erőtől duzzadva játszott, így sorra lőtte góljait (48. perc: 38-18). A rivális soraiból a cserekánt beállt Határ, illetve Szűcs érdemelt dicséretet – vezetésükkel a végjátékban szépíteni tudott a BKSE (43-26).

A Telekom tehát ott lesz a hétfői (19.45) a fináléban, ellenfele a Veszprémi KKFT-t húsz góllal legyőző címvédő Mol-Pick Szeged lesz.

Kapcsolódó cikk
A bronzért csatázhat a Veszprémi KKFT
A Veszprémi KKFT húszgólos vereséget szenvedett a Szeged ellen a férfi kézilabda Magyar Kupa vasárnapi elődöntőjében Szigetszentmiklóson. A Tombor-csapat hétfőn a Füreddel csatázhat a bronzért, míg a döntőben a Telekom a Szegeddel csap majd össze.

Férfi kézilabda Magyar Kupa, elődöntő:
Telekom Veszprém–Balatonfüredi KSE 43-26 (23-12)
Szigetszentmiklós, zárt kapuk mögött. Vezette: Bujdosó, Horváth V.
Veszprém: Cupara 1 – Marguc 3, J. Omar 2, Mahé 3, Moraes 4, Borozan 2, Manaszkov 5
Csere: Nenadics 5 (2), Strlek 2, Markussen 2, Maqueda 7, Ligetvári 1, Siskarjov 2, Lékai 4
Vezetőedző: David Davis
Balatonfüred: Andó – Brandt 1, Kemény, Topic 3, Dénes, Varga M. 1, Bóka
Csere: Bősz (kapus), Szöllősi B. 3 (1), Malinovic 4, Rodriguez 6, Glendza 2, Kőhegyi, Határ 3, Szűcs B. 2, Ág 1
Vezetőedző: György László
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 2/1

Edzői értékelések

David Davis: – Úgy éreztem, hogy ellenfelünk nem számított a nyitott védekezésünkre, ami tökéletesen működött a találkozó elején. Cupara nagyszerűen védett, labdákat szereztünk, s gyors gólokat lőttünk. Mentálisan nagyon erősek vagyunk, óriási önbizalommal játszik mindenki. Jó pillanatban érkeztünk ide. Meglátjuk, ki lesz a következő ellenfelünk. A legfontosabb, hogy hétfőn is ilyen nagy önbizalommal játsszunk.

György László: – Az első félidőben eldőlt a meccs. Fájó verséget szenvedtünk, csalódott vagyok, noha tudunk, hogy milyen erős ellenféllel találkozunk. Az első félidőben lövésig sem jutottunk, folyton a beállónkat próbáltuk megjátszani, de pontatlanul, így könnyű gólokat lőtt a Veszprém. A második felvonásban támadásban voltak felvillanásaink, védekezésben is javultunk valamelyest, de összességben ez kevés volt. Hozzáállásban is láttam problémákat. Bárkivel is találkozunk hétfőn, mindenkinek magába kell néznie, s rendeznünk kell a sorokat.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.