Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Éles: A csapat gerince együtt marad!

2021. április 30. 11:32
Biztossá vált, hogy a Veszprémi KKFT a soron következő idényben is kézilabda élvonalban szerepel. Éles József klubigazgató lapunknak elárulta, kulcsjátékosaikkal – szerény költségvetésük ellenére – már sikerült is megállapodniuk.

Miután szerda este a Komló két góllal felülmúlta a vendég Cegléd alakulatát, matematikailag biztossá vált, hogy a Veszprémi KKFT a 2021/2022-es idényben is a kézilabda NB I-ben szerepelhet.

Önmagában az, hogy boldog vagyok, szerény kifejezés lenne. Nehéz elmondanom, mit érzek. Azt viszont tudom, hogy nem fogunk hátradőlni! A ránk váró mérkőzéseken ugyanolyan habitussal, győzelmi szándékkal lépünk majd parkettre, mint eddig

– reagált portálunk megkeresésére Éles József klubigazgató.

A bajnokságbeli pazar szereplés mellett kihangsúlyozandó, hogy a fiatal bakonyiak első élvonalbeli idényükben bejutottak a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ahol a bronzmérkőzésen mindössze hétméteresekkel maradtak alul a jó erőt képviselő megyei rivális Balatonfüred ellen.

Éles József pozitívan tekint előre (archív fénykép)Éles József pozitívan tekint előre (archív fénykép)

Nem megfeledkezve arról, hogy a Liga Kupa csütörtöki mérkőzésén a Dabast is két vállra fektették a veszprémiek, akik ebben a sorozatban így már biztosan elődöntősök . Éles József mindezekkel kapcsolatban annyit mondott, a siker kulcsa a valódi csapategységben rejlett.

Komoly erőkkel dolgozunk a jövő évi keret kialakításán. Elárulom, a kezdősorunkkal, azaz a csapatunk gerincével már sikerült megállapodnunk. A veszprémi mag tehát együtt marad: a további sikereink érdekében mindez elengedhetetlen volt. Ettől függetlenül játékosmozgás is várható lesz.

A VKKFT első embere elmondta, igazolások tekintetében nem egyszerű a feladatuk, hiszen a bajnokságban ők rendelkeznek a legszerényebb költségvetéssel. Hozzátette, minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy jövőre már névadó szponzora is legyen csapatuknak.

Mivel a honi kézilabda akadémiák már nem tudják megfelelő ütemben kinevelni a játékosokat, muszáj lesz légiósokban is gondolkoznunk. Hálátlan feladat mindez, de hát mit tegyen az ember akkor, ha nincs miből meríteni. Sőt, ha a NEKA feljut az élvonalba, még rosszabb lesz a helyzet.

Éles József megjegyezte, hosszú ideig próbált a Telekom Veszprémmel és a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémiával együttműködésre jutni, de ahogy fogalmazott, a felek nem jutottak közös nevezőre. Zárásként elárulta, nem adta fel, más felé kezdett érdeklődni, amely úgy fest, több mint jó iránynak bizonyult.

Megkerestem egy nívós klubot az esetleges együttműködéssel kapcsolatban. Nagy öröm volt számomra, hogy vezetőik hajlanak a megállapodásra. Ha valóban sikerül egyességet kötnünk, akkor a veszprémi kézilabda újabb szintre léphet majd: eredményes, de barátságos, szerethető szintre

– zárta a klubigazgató, aki egyelőre nem kívánta kommentálni, hogy hazai vagy külföldi kézilabdaklubbal tárgyal az együttmőködésről.

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 21:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. január 12. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
36-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 10. 19:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 24. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2024. március 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
29-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
30-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
ma 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 3. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Nagyot hajrázott, de kikapott a Füredtől a Fejér-B.Á.L. Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Nagyot hajrázott, de kikapott a Füredtől a Fejér-B.Á.L. Veszprém A férfi kézilabda NB I szombati Veszprém vármegyei derbijén a sereghajtó Fejér-B.Á.L. Veszprém hatgólos hátrányt dolgozott le a Balatonfüred ellen, de az utolsó percekben a tópartiak koncentráltak jobban, akik végül két góllal nyerni tudtak 2024. április 6. 19:36 Már csak matematikai esélye maradt a bennmaradásra a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek Fejér-B.Á.L. Veszprém Már csak matematikai esélye maradt a bennmaradásra a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek Idei hetedik, idénybeli tizennyolcadik vereségét szenvedte el a Fejér-B.Á.L. Veszprém a férfi kézilabda élvonalban, miután szombaton a Gyöngyös vendéglátójaként is simán alulmaradt. 2024. március 30. 19:33 Kiválóan küzdve kapott ki Komlón a „kis Veszprém” Fejér-B.Á.L. Veszprém Kiválóan küzdve kapott ki Komlón a „kis Veszprém” A hátrányát többször is ledolgozó, derekasan harcoló Fejér-B.Á.L. Veszprém egygólos vereséget szenvedett a Komló vendégeként szombaton a férfi kézilabda élvonalban. A sereghajtó bakonyiak számára innentől kisebb csoda kell a bennmaradáshoz. 2024. március 23. 19:46 Esélyt sem adott a Fradi a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek Fejér-B.Á.L. Veszprém Esélyt sem adott a Fradi a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek Sima, kilencgólos vereséget szenvedett a sereghajtó Fejér-B.Á.L. Veszprém a vendég Ferencváros ellen szombaton a férfi kézilabda NB I-ben. 2024. március 2. 19:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.