Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C

VPSE: pazar védekezés, gyönyörű győzelem

2021. május 3. 14:34
A Veszprém Pannon SE nyolcgólos diadalt aratott a vendég Nagykanizsa felett a női kézilabda NB II vasárnapi fordulójában.

Megyeszékhelyünk harmadosztályban szereplő kézilabdázónőire hazai derbi várt vasárnap. A Némethné Sulyok Erzsébet vezette VPSE a Tungsram Nagykanizsa alakulatát látta vendégül a Munkacsarnokban, amely ellen egyébként a bakonyi hölgyek 33-30-as győzelmet jegyeztek április közepén vendégségben.

A veszprémiek ezúttal masszív védekezéssel rukkoltak elő, amelynek meg is lett a gyümölcse: Ács Annáék a dél-nyugati csoport góllövőlistáját vezető játékost, Zvolenszky Nórát teljesen kiiktatták a játékból, így a VPSE már az első játékrészben hétgólos előnyre szert tett (félidei állás: 14-7).

Pazar győzelmet aratott a VPSE! (archív fénykép)Pazar győzelmet aratott a VPSE! (archív fénykép)

A második felvonásban cseppet sem változott a játék képe: a házigazda kézben tartotta a mérkőzés irányítását. A kanizsaiak próbálkoztak, de nem tudtak közelebb kerülni vendéglátójukhoz. A vége 24-16 lett, azaz a VPSE nyolcgólos diadalt aratott.

Németh Krisztáék szombaton a Zugló otthonába utaznak újabb bajnoki pontok reményében.

Női kézilabda NB II Dél-nyugati csoport, 19. forduló:
Veszprém Pannon SE–Tungsram Nagykanizsa 24-16 (14-7)
Veszprém, Munkacsarnok, zárt kapuk mögött.
A VPSE legeredményesebb góldobói: Ács 8, Németh 5.
Vezetőedző: Némethné Sulyok Erzsébet.

Simon Dani
Szalai Csaba
Női kézilabda NB II B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Alba Fehérvár KC U21 14 11 1 2 471 385 86 23
2. Red Velvet KC Budapest 14 11 1 2 421 350 71 23
3. Szentendrei NKE 14 11 0 3 486 362 124 22
4. Veszpém Pannon SE 14 10 0 4 441 357 84 20
5. Vasas SC U21 14 4 1 9 399 441 -42 9
6. ÓKSI KKFT-Bicske 14 4 1 9 378 447 -69 9
7. Tatai AC 14 2 1 11 386 456 -70 5
8. Gárdony-Pázmánd NKK U21 14 0 1 13 333 517 -184 1
Utolsó módosítás: 2024. március 10. 20:32
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II 2023/24
Hazai
VPSE
Vendég
Vasas U21
Időpont
2023. szeptember 30. 15:00
Helyszín
Március 15. utcai csarnok
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Tatai AC
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. október 7. 17:00
Helyszín
Tata, Güntner Aréna
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Alba Fehérvár KC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. október 22. 11:00
Helyszín
Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok
Eredmény
36-34
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Időpont
2023. október 28. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-20
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
ÓKSI KKFT-Bicske
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Budapest, Kerék u. Ált. Isk. spcs.
Eredmény
20-40
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Red Velvet KC Budapest
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 19. 16:00
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
31-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Szentendrei NKE
Időpont
2023. december 2. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Vasas SC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. december 9. 11:00
Helyszín
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Tatai AC
Időpont
2024. február 17. 14:30
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
34-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. február 24. 15:00
Helyszín
Gárdony, Gárdonyi Géza Ált. Isk. Sportcsarnok
Eredmény
19-44
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Alba Fehérvár KC U21
Időpont
2024. március 9. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
26-24
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.