Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Ilyen, amikor több száz veszprémi diák egyszerre teljesíti a Jerusalema-kihívást - VIDEÓ

2021. június 15. 23:47
A Hriszto Botev Általános Iskola felső tagozatos diákjai is csatlakoztak a népszerű Jerusalema nevű táncos kihíváshoz. A performanszot az iskola tematikus napjának fináléjaként adták elő.

Hagyományosan minden évben az utolsó előtti tanítási napon a Hriszto Botev Általános Iskolában tematikus napot tartanak, ahol valamilyen témakör mentén különböző ügyességi és szellemi vetélkedőket szerveznek a diákoknak.

Idén a Harry Potter mesevilág adta a központi témát, így a diákok többek közt ellátogathattak az elvarázsolt rengetegbe, kvidicsezhettek és különböző, a varázsló világgal kapcsolatos fejtörőkre is választ kellett adniuk.

A tematikus nap ötletgazdája a tanári gárdából Zongor Klára volt, ő honosította meg 13 évvel ezelőtt ezt a hagyományt és szervezte meg az idei diáknapot is. Ahogy megtudtuk tőle, tavaly a Covid-19 miatt elmaradt ez az esemény is, viszont azt megelőzően több nagy sikerű diáknapot is megszerveztek, az egyik közül különböző országok kultúráját mutatta be a gyerekeknek. Jövőre viszont már nem ő, hanem kollégája, Deli Kitti veszi át a Diákönkormányzat vezetését, ezáltal a diáknap főszervezését is.

A tematikus nap zárásaként a felső tagozatosok, közel 400 diák közösen teljesítették az interneten hatalmas népszerűségnek örvendő Jerusalama-kihívást, amit az alábbiakban videóban is megmutatunk.

A Jerusalema-kihívás Master KG, dél-afrikai DJ gospel stílusú, zulu nyelvű dalára épül. A trend 2020 februárjában indult Angolából. Egy csoport fiatal felvételt készített arról, hogy evés közben táncolnak, feladatuk annyi volt, hogy mindeközben ne ejtsék el a tányért. Ez a videó hirtelen nagy népszerűségre tett szert és a mai napig sokan csatlakoznak a kihíváshoz. Az eredeti dal koreográfiáját már eltáncolták egészségügyi dolgozók, rendőrök, pedagógusok is. A világjárvány idején ez a játék összetartó erővel is bírt. Az embereknek szükségük van arra, hogy akármennyire elszigetelve érzik magukat, legyen, ami visszaadja a közösségi élet érzését, többek közt ezt a funkciót teljesíti a Jerusalema-kihívás is.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.