Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

Új edzőpáros, érkezők és távozók – koncepcióváltás Veszprémben

2021. július 2. 10:59
Az előző szezonban az U22-es utánpótláscsapatot irányító Momir Ilicset nevezték ki a Telekom Veszprém felnőtt kézilabda-alakulatának vezetőedzőjének, a másodedzői feladatokat pedig Gulyás Péter látja el. Szintén a fiataloktól kerül fel a nagy csapathoz Dörnyei Borisz, Bodor Márk, Ilics Zorán és Lukács Péter, míg Nikolaj Markussen, Danyiil Siskarjov és Vuko Borozan elhagyja a klubot.

A két szakemberrel, Momir Iliccsel és Gulyás Péterrel két plusz egyéves szerződést kötött a klub – jelentette be dr. Csík Zoltán vezérigazgató a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A stáb további összetételében ugyanakkor nem lesz változás. Ilics a mögöttünk hagyott szezonban a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia U22-es veszprémi csapatát irányította, amely bravúros szerepléssel ezüstérmes lett a NEKA mögött a NB I/B nyugati csoportjában. Gulyás pedig a BFKA Veszprém szakmai igazgatójaként dolgozott.

Nagy László sportigazgatótól azt is megtudtuk, hogy a Dániába hazatérő Nikolaj Markussen mellett Vuko Borozan és Danyiil Siskarjov is elhagyja az együttest. Ugyancsak elhangzott, hogy a következő két-három hétben további változások lehetnek mind az érkezők, mind a távozók oldalán. Ami viszont már biztos, hogy az utánpótláscsapat négy tehetsége, a jobbszélső Dörnyei Borisz, a balátlövő Bodor Márk, a jobbátlövő Ilics Zorán és az irányító Lukács Péter felkerül a felnőtt együtteshez.

Dr. Csík Zoltán vezérigazgató, Nagy László sportigazgató, Momir Ilics vezetőedző és Gulyás Péter másodedzőDr. Csík Zoltán vezérigazgató, Nagy László sportigazgató, Momir Ilics vezetőedző és Gulyás Péter másodedző

Dr. Csík Zoltán vezérigazgató köszöntőjében markánsan fogalmazott. Mint mondta, azt szeretné, hogy soha többet ne ismétlődjön meg az, amit az elmúlt szezon végén történt, amikor is a Telekom Veszprém már a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében búcsúzott a francia Nantes együttesével szemben, majd a bajnoki döntőben is alulmaradt a Mol-Pick Szegeddel szemben.

Adódtak olyan nehézségek, amelyeket tudtunk kezelni, ám olyanok is, amelyekkel nem tudtunk megbirkózni. A szezon végét azonban elrontottuk, nem teljesítettük az elvárt célt, így a pohár üres. A szakmai stáb és a klubvezetés alaposan kiértékelte a szezont, amely nyomán beláttuk, hogy szemléletben, sportszakmailag és gazdasági téren is sok mindenben változtatniuk kell. Mindannyiunkat mélyen érintett a sikertelenség, mindenki magába nézett, s tudja, hogy hol hibázott, miben lehet jobb a jövőben. Nem egyszemélyi felelőst kerestünk, noha úgy tűnik, hogy egy személy vitte el a „balhét”

– utalt a klubvezető David Davis vezetőedző idényvégi menesztésére.

Hozzátette azonban, hogy véleménye szerint nem a játékosok egyéni képességével volt probléma. Mint fogalmazott, az együttes tagjai nem felejtettek el kézilabdázni, valami azonban megbomlott a csapategységben, amit nem tudtak helyrehozni.

A jövőt illetően kifejtette: a következő három évben – hosszútávú koncepció mentén – egyszerre szeretnének építkezni, s olyan eredményeket elérni, amelyek méltóak a Telekom Veszprémhez.

A konkrét célokat illetően azt mondta:

a bajnoki cím visszaszerzése nem cél, hanem kötelesség.

A Veszprém a huszonhatszoros magyar bajnok, ez a trófea nem pihenhet Szegeden, vissza kell szereznünk. A Magyar Kupában szeretnénk megvédeni a címünket, a Bajnokok Ligájában pedig a lehető legjobban szerepelni.

Utóbbival kapcsolatbab megjegyezte, hogy a szabadkártya megszerzése óriási sportdiplomácia eredmény, amelyben jelentős érdemei vannak Szabó János klubelnöknek.

Ez a csapat a jelenlegi formájában is alkalmas arra, hogy nagy célokat érjen el. Az első év kulcsfontosságú lesz. Megkezdődik a saját nevelésű fiataljaink beépítése. Kérem a szurkolókat és a média képviselőt is, hogy adjanak nekik időt, legyenek velük türelmesek.

Nagy László sportigazgató szintén önkritikusan értékelte a csalódást keltő évadot, hozzátéve, hogy nem szabad egy személyben David Davis nyakába varrni az eredménytelenséget.

Az elmúlt szezon nem a várakozásaiknak megfelelően sikerült, amely után mindenkinek le kell vonni a tanulságokat. Én magam is önkritikát gyakoroltam, felleltem a hibáimat, amelyekből a jövőben tapasztalatot, erőt fogok meríteni. Ezúton köszönöm a klubvezetésnek a további bizalmat.

Momir Ilics és Gulyás Péter kinevezésével kapcsolatban megjegyezte, hogy két olyan szakemberről van szó, akik tökéletesen ismerik a veszprémi csapat felnőtt játékosállományát, illetve az egyesület utánpótlását is. Hangsúlyozta, hogy a fiataloknak jelentős szerepet szánnak. Az ország egyik legnagyobb tehetségének nevezte az eddig kölcsönben szereplő Lukács Pétert, akit végleg sikerült megszerezni a Ferencvárostól.

A bajnoki cím visszaszerzése és a kupacímvédés lebeg a szemünk előtt. A BL-ben a négyes döntő nem lehet reális cél, de mindent meg fogunk tenni a lehető legjobb szereplésért.

„Újra kell építenünk a csapat szerkezetét, hitet, bizalmat kell szavaznunk minden játékosnak.”

A gárda újdonsült vezetőedzőjének, Momir Ilicsnek a szavaiból sugárzott az eltökéltség. Mint mondta, egyetlen percet sem gondolkodott a felkérésen, azonnal elfogadta azt.

Nagyon büszke vagyok, hogy én lehetek a Veszprém vezetőedzője. Hatalmas kihívás számomra, hogy a részese lehetek ennek a projektnek, amit a vezetők szeretnének megvalósítani. A kézilabda az életem. Erre a feladatra készültem, mióta abbahagytam a játékoskarrieremet

– fogalmazott az újdonsült vezetőedző, aki a fiatalok beépítését nevezte az egyik legfontosabb feladatának.

A jövőben minden erőmmel arra fogok fókuszálni, hogy minél jobb munkát végezzünk, s beépítsem a most csatlakozó fiatalokat. Jól ismerem őket, biztos vagyok benne, hogy sikeresek lesznek. Az idősebbek többségével pedig együtt játszottam, tudom, hogyan kell velünk bánni, s azt is, hogy mindannyian fantasztikus játékosok, ragyogó képességekkel. Nagyon szeretném átadni a saját mentalitásomat a fiúknak, amelynek lényege, hogy minden meccset meg akarok nyerni. A csapattal szemben a legfontosabb cél, hogy újra egységet formáljon, s úgy működjünk, mint egy család.

„Nagyon fontos feladatom, hogy a szurkolókat – akiktől játékosként is rengeteg segítséget kaptam – visszaállítsuk magunk mellé.”

A másodedző Gulyás Péter elfogódottan beszélt a kinevezéséről. Reméli, hogy ugyanazt a szeretet fogja kapni a szurkolóktól, amit játékosként már átélt.

Egy olyan közösség tagja vagyok immáron huszonöt éve, amely a második családom, erre pedig rendkívül büszke vagyok. Köszönöm a lehetőséget, a család hírnevét tovább öregbíthetem a munkámmal. Hiszek abban, hogy az előző év kisebb kisiklása nem törte meg azt a folyamatot, amelynek köszönhetően a Telekom Veszprémet a legnagyobb klubok között emlegetik. Abban is hiszek, hogy be tudjuk építeni a fiataljainkat, akik a posztjukon Európa legnagobb tehetségei. Bízom benne, hogy mindegyikükből felnőtt válogatott lesz. Mindent megteszünk, hogy a következő időszakban mindenki mellénk álljon. Bízom benne, hogy a szurkolók szeretét ugyanúgy ki fogom érdemelni, mint játékosként.

Klubikonok a kispad előtt

A szerb-magyar kettős állampolgár Momir Ilics játékosként 2013-tól 2019-ig erősítette a veszprémi együttest, amellyel ötszörös magyar bajnok (2014, 2015, 2016, 2017, 2019) és szintén ötszörös (2014, 2015, 2016, 2017, 2018) Magyar Kupa-győztes lett. A 40. születésnapját decemberben ünneplő korábbi közönségkedvenc két alkalommal (2015, 2016) a SEHA-liga trófeáját is elhódította. Illetve négyszer (2014, 2015, 2016, 2017, 2019) is szerepelhetett a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében, ahol három ezüstéremmel gazdagodott.

A 37 esztendős Gulyás Péter a klub egyetlen veszprémi születésű ikonja. Eredménysora kivételes: tizenötszörös magyar bajnok (2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017), tizennégyszeres MK-győztes (2002, 2003, 2004, 2005, 2007, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017), háromszoros BL-ezüstérmes (2002, 2015, 2016), KEK-győztes (2008), valamint kétszeres SEHA-liga-győztes.

Zatkalik Dávid
Domján Attila
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
ma 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Egy év után ismét jön a Veszprém-Szeged párharc a BL-ben Telekom Veszprém Egy év után ismét jön a Veszprém-Szeged párharc a BL-ben Egy év után ismét Veszprém-Szeged párharcot rendeznek a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért - az első mérkőzést Szegeden játsszák csütörtökön (ma) 18.45-től. ma 6:01 Remili: Ezeket a derbiket szeretjük a legjobban! Telekom Veszprém Remili: Ezeket a derbiket szeretjük a legjobban! A Telekom Veszprém csütörtökön este (18.45) az ősi rivális OTP Bank-Pick Szeged vendége lesz a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén. Az „Építők” francia sztárja, Nedim Remili a rangadót megelőzően azt nyilatkozta, olyan találkozó várható, amely során bármi megtörténhet. tegnap 10:58 Sorsoltak a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőre Telekom Veszprém Sorsoltak a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőre A résztvevő klubok képviselőinek jelenlétében az M4 Sport Kézilabda magazin című műsorában kisorsolták a május 18-19-ei tatabányai férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntő elődöntőinek párosítását. A címvédő Telekom Veszprém a Dabassal találkozik. 2024. március 25. 19:25 A Telekom Veszprém kapusa Spanyolországban folytatja Telekom Veszprém A Telekom Veszprém kapusa Spanyolországban folytatja A Telekom Veszprém hétfőn bejelentette, harmadik számú kapusa, Nagy Benedek a spanyol élvonalban szereplő Valladolid kötelékében folytatja pályafutását. A játékos kölcsönszerződése a 2023/2024-es idény végéig szól, sérülés esetén azonnal visszahívható Veszprémbe. 2024. március 25. 12:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.