Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C

Állati jó családi napot tartottak a Balatoni Élményparkban

2021. július 31. 15:19
Nem csak szórakozási lehetőségek, hanem az állatvédelem fontosságát kiemelendő programokkal is készültek a Balatoni Élményparkban szombaton.

A Nosztori-erdő mellett 3 hektáron elterülő kalandpark már régóta kutyabarát helyként van elkönyvelve, ezt a törekvésüket most egy tematikus családi nappal fejelték meg.

Szombaton az állatvédelem és a felelős állatartás fontosságára felhívó interaktív programokkal egészítették ki a szervezők az élménypark szolgáltatásait. Fejes Enikőtől, az élménypark ügyvezetőjétőjétől megtudtuk, többek közt rendőrkutyás bemutató is várta az érdeklődőket, valamint a Dog Garden jóvoltából, saját négylábú társukkal is kipróbálhatták a bemutatópályát azok, akik kutyával érkeztek. A kutyás látogatók ezen felül még további ajándékokra is számíthattak a helyszínen, ahol délutánig tartottak a programok.

A családi nap megnyitóján jelen volt Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos is, aki elárult több részletet is arról, milyen állatvédelmi programokkal készül a magyar kormány a jövőben erősíteni a felelős állattartást hazánkban.

Többek közt a Magyar Falu Program keretében 500 millió forint keretösszegű támogatást nyújtanak a kistelepülések ivartalanítási programjára, valamint a kötelező oltások beadására és az állatok chipelésére. Utóbbi egyébként jogszabályi kötelezettség a négyhónaposnál idősebb kutyáknál. Ahogy Ovádi Péter emlékeztetett rá, a civil egyesületekkel és szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetések alapján kitűnt, hogy az egyik legfontosabb feladat a szaporulatok visszaszorítása. A mostani program több, mint 14 ezer kutya és macska ivartalanítását biztosítja majd.

A miniszteri biztos kitért az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek munkájára is. Mint fogalmazott, ezek az egyesületek és alapítványok erőn felül dolgoznak és tesznek nap, mint nap az állatvédelemért és a tudatformálásért. Az ő munkájukat már 100 millió forinttal sikerült támogatni, a jövőben pedig szeretné, ha tovább növekedne ez az összeg.

Végezetül Ovádi Péter elárult néhány információt egy idén ősztől induló új kezdeményezésről is, amely kifejezetten a házi kedvencek gazdáit célozza meg, szintén prevenciós és ismeretterjesztő céllal. A gazdijogsi.hu portál jelenleg kialakítás alatt áll, ősztől viszont számos hasznos tudnivaló és interaktív feladat lesz feltöltve egy helyre a felelős állattartásról. Többek közt arról, hol és milyen kutyát érdemes tartani, milyen kötelező oltások vannak, mikor kell orvoshoz vinni, vagy éppen hogyan kell nevelni egy négylábút.

Ugyanúgy őszre fog elkészülni az új állatvédelmi törvény is, amely ekkor kerül az országgyűlés elé és várhatóan döntés is születik a civilek és a szakmai szervezetek közreműködésével összeállított törvénycsomagról.

Mindezek előtt azonban a Balatoni Élményparkban még számos kisgyermekes család és állatbarát látogató kaphatott hasznos tudnivalókat és ízelítőt a felelős állattartásról.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.