Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ha nem mondjuk el a történeteinket, nem marad utánunk semmi

2021. szeptember 6. 19:50
Paloznak overdrive címmel jelent meg Fenyvesi Ottó József Attila-díjas költő, író, képzőművész verseit tartalmazó kötete.

A Látomások, álmok, konkrétumok alcímet viselő könyvet az Utas és holdvilág Antikváriumban mutatták be, ahol Varga Richárd beszélgetett a szerzővel, valamint Illés Andreával, a kötetet kiadó Scolar kiadó felelős szerkesztőjével.

Bár a könyv címe és borítója – amely Szajkó István festménye alapján készült – is azt sugallja, hogy a versek valamiképpen Paloznakhoz kötődnek, valójában csak két költeményben jelenik a település. Ez a kötet az utóbbi öt év termése, olyan verseket tartalmaz, amelyeket azután írtam, hogy Veszprémből Lovasra költöztünk – mondta el Fenyvesi Ottó. Nagy részük felkérésre készült és több meg is jelent már belőlük folyóiratokban, ugyanakkor a szerző saját bevallása szerint is úgy érezte, meg kell írnia ezeket a verseket, olykor önmaga felvidítására is. A költemény közül tízet ugyanis ismerősöknek, barátoknak ajánlott – zömmel olyan embereknek, akik ma már nincsenek közöttünk, így például Sziveri János vagy Nagy András, Nagy László fia.

A versekkel Fenyvesi Ottó ugyanakkor egy ívet is megrajzol, mondhatni egy epikus elbeszélést tördel fel több hosszabb szövegre, versre: ahogy korábbi Route 66 címmel megjelent versgyűjteménye is egy válogatás volt az életéből, ezek a szövegek is töredékek a költő életéből. A gyerekkori emlékektől kezdve, amikor Újvidéken falta a Buksi folyóirat képregényeit a sok-sok költözésen, baráti találkozón keresztül mindent megversel, ami a lovasi Római útig vezetett, életének jelenlegi pontjáig.

A leghétköznapibb dolgokról ír elképesztően érzékletesen: szinte érezzük az ízeket, az illatokat, halljuk a kotkodácsoló tyúkokat, látjuk a New York-i neonfeliratokat, az elbeszélővel együtt biciklizünk át a tájon. Igaz, a versek vége egy kicsit általánossá is tágul, mégis nagyon személyesek maradnak.

Kicsit olyan, mintha naplórészleteket olvashatnánk – és ez nem véletlen. „Amikor Veszprémbe kerültem, az első fél évben nagyon magányosnak éreztem magam. Akkoriban szoktam rá arra, hogy mindent, amit fontosnak érzek, lejegyezzek. Tematikus füzetekbe rendeztem őket, és ez a szokásom a mai napig megmaradt” – árulta el a költő.

Mint mondta, nagy hatással voltak rá Márai Sándor naplói, ahogy az utazásairól, társadalmi kérdésekről írt. Ő viszont nem akart politikával vagy bármi olyasmivel foglalkozni, amelyek kívül állnak a személyes történeteken – noha akadtak volna az elmúlt öt évből egészen más jellegű versei is. „Én az irodalomról, az olvasmányaimról írok, a barátokkal folytatott beszélgetésekről, hogy milyen furcsa dolgok történtek velem.”

Fenyvesi Ottó szerint az emlékek nagyon könnyen elfelejtődnek, ha nem őrizzük meg őket – kicsit hasonló elven írta meg annak idején a Halott vajdaságiakat olvasva című könyvét is: tudta, ha más nem írja meg azokat a tapasztalatokat, amiket annak idején vajdasági barátaival megéltek, akkor azok nyomtalanul eltűnnek, elporladnak. „Ennyi csak az ember: az emlékei. És ha nem mondjuk el a történeteinket, nem marad utánunk semmi.”

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Miről mesélnek a veszprémi székesegyház harangjai? Veszprémi Főegyházmegye Miről mesélnek a veszprémi székesegyház harangjai? A veszprémieknek már közhelyszerű az a megállapítás, hogy ebben a városban állandóan fúj a szél és harangoznak. Amíg az egyik ezek közül egy térségre jellemző időjárási adottság csupán, addig a másik komoly történelmiséggel bír, amihez az ember érzelmileg is tud kötődni, sőt, akár rajongani is. Kulcsár Dávid, a Szent Mihály-székesegyház káplánja pont így van a harangokkal. Az ő példáján keresztül pedig feltárul a templomtornyok lakóinak gazdag története is. 2025. február 14. 20:09 A Franz Ferdinand lesz a sztárfellépő a Művészetek Völgyében kultúra A Franz Ferdinand lesz a sztárfellépő a Művészetek Völgyében A Franz Ferdinand lesz a zenei kínálat sztárfellépője idén a Művészetek Völgyében. A fesztivált július 18-tól 27-ig rendezik meg a Balaton-felvidéken, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. 2025. február 11. 14:24 Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól kultúra Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól A Pannon Várszínház február tizennegyedikén mutatja be a Márton László által írt Jászai Mari feltámasztása című darabot, melyet Szelle Dávid rendezett, s a főszerepben Kárpáti Barbara látható, akit többek között arról kérdeztünk, milyen azonosságokat vél felfedezni személye és Jászai Mari személye között, milyen jellegű kihívás számára a szerep, és milyen próbafolyamat áll mögöttük. 2025. február 10. 13:55 SzocMODern – Zachar István kiállítása a Csikász Galériában kultúra SzocMODern – Zachar István kiállítása a Csikász Galériában A Művészetek Háza Veszprém szervezésében február 8-án megnyílt Zachar István képzőművész SzocMODern című kiállítása a Csikász Galériában. 2025. február 9. 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.