2021. október 19.
//
Nándor névnap

Negyedik hazai meccsét is behúzta a VLS

2021. szeptember 12. 18:57
A Practical VLS 2-0-s diadalt aratott a vendég Gyirmót II felett a labdarúgó NB III vasárnapi fordulójában.

A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság a hetedik fordulójához érkezett vasárnap. A nyugati csoportban jeleskedő bakonyiak annak a reményében léptek a Városi Stadion gyepére, hogy sikerül megőrizniük hibátlan hazai mérlegüket a vendég Gyirmót II alakulata ellen is.

A Practical VLS korábban a Komárom, a Gárdony, illetve a Puskás Akadémia II. csapatát gyűrte le hazai környezetben. Az említett riválisok közül egyedül utóbbinak, a felcsúti csapatnak sikerült egyetlen gólt szereznie Veszprémben. A másik két gárda egyaránt kettőt kapott, és nem talált be.

Negyedik hazai mérkőzését is megnyerte a VLS (archív fénykép)Negyedik hazai mérkőzését is megnyerte a VLS (archív fénykép)

Motiváltan kezdett Pető Tamás együttese a gyirmótiak ellen is. A rutinos Nagy Richárd gólját követően már a második percben vezetéshez jutott a házigazda (1-0). Az előnyt pedig egészen a szünetet jelző sípszóig megőrizték a veszprémiek, akik védekezés tekintetében is kimagaslóan teljesítettek.

A második felvonásban nem változott a játék képe: a VLS akarata érvényesült, uralták a mérkőzést a hazaiak. Az újabb találatig egészen a nyolcvanegyedik percig kellett várni. Ekkor Major talált be, egyúttal végleg eldöntve az összecsapás sorsát (végeredmény: 2-0).

A Practical VLS-re jövő szombaton 15 órakor hazai Magyar Kupa-rangadó vár. A veszprémiek az NB I-be idén visszajutó, korábbi hétszeres bajnok és hatszoros kupagyőztes Debreceni VSC-vel találkoznak.

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 7. forduló:
Practical VLS–Gyirmót FC II 2-0 (1-0)
Veszprém, Városi Stadion. Vezette: Horváth P. (Volentics, Vad)
Veszprém: Héninger – Dobsa, Gulyás, Takács, Major (Babos, 88.), Gálfi, Kovács, Baldauf (Varga, 55.), Nagy (Keresztes, 61.), Vass, Krebsz.
Vezetőedző: Pető Tamás.
Gyirmót: Iváncsics – Csörgő, Kiss (Varga, 64.), Vogyicska (Mayer, 77.), Karacs, Mayer, Ominger (Nagy, 77.), Dán (Somogyi-Bakos, 52.), Kovács, Kirják, Szatmári.
Vezetőedző: Polyák Gábor.
Gólszerzők: Nagy R. (2.), Major (81.)

Simon Dani
Domján Attila
Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2021/2022
M GY D V LG KG GK P
1. BVSC 12 10 1 1 23 9 14 31
2. Mosonmagyaróvár 12 8 2 2 27 10 17 26
3. Practical VLS 11 7 2 2 15 5 10 23
4. ETO Akadémia 11 6 4 1 22 8 14 22
5. KELEN SC 12 5 4 3 20 16 4 19
6. ÉRDI VSE 12 5 2 5 18 18 0 17
7. Tatabánya 12 4 5 3 15 11 4 17
8. Gyirmót II. 12 5 1 6 25 27 -2 16
9. Fehérvár II. 12 4 4 4 11 15 -4 16
10. Pápa 12 4 3 5 14 14 0 15
11. Komárom 12 4 3 5 16 17 -1 15
12. Kaposvár 12 4 3 5 10 11 -1 15
13. Balatonfüred 12 4 3 5 17 20 -3 15
14. Sopron 12 4 2 6 12 15 -3 14
15. Puskás II. 12 3 5 4 15 14 1 14
16. Bicske 12 3 5 4 11 15 -4 14
17. Nagykanizsa 12 4 1 7 15 23 -8 13
18. ZTE II. 12 3 4 5 15 21 -6 13
19. Gárdony 12 2 2 8 14 23 -9 8
20. Andárshida 12 1 2 9 10 33 -23 5
Utolsó módosítás: tegnap 11:15
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2021/2022 15. 2021. október 31. 11:00 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS Kaposvár
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2021/2022 14. 2021. október 24. 13:00 Andráshida, Sportpálya Andráshida Practical VLS
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2021/2022 13. holnap 13:00 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS Balatonfüred
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2021/2022 12. 2021. október 16. 13:00 Tatabánya, Városi Stadion Tatabánya Practical VLS 1-2
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2021/2022 11. 2021. október 10. 15:00 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS Pápa 0-0
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2021/2022 10. 2021. október 3. 16:00 Sopron Sopron Practical VLS 1-0
előző események betöltése