2021. november 30.
//
András, Andor névnap

Félszáz 4 csillagos szállodaszobával bővül Veszprém turisztikai kínálata

Közel egyharmadával, összesen 50 db négycsillagos szobával fog emelkedni Veszprém szálláshelyeinek száma a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program szállodaépítés és kapacitásfejlesztési programjának köszönhetően. A tervek elkészültek, a munkagépek pedig már dolgoznak az Oliva Étterem és Hotel, a Betekints Hotel és a Hotel Historia Malomkertnél.

Abban, hogy Veszprémben a megyei jogú városokhoz képest alacsony a száma a szálláshelyeknek közrejátszik a város sajátos szerkezete is, ahol nehezebben lehetne felépíteni egy nagyobb szállodát, valamint az a tény, hogy az idegenforgalom főleg a Balaton környékére koncentrálódott ezidáig.

Ezt a két okot hozta fel Navracsics Tibor a kevesebb veszprémi szálláshelyek magyarázataként csütörtök délután az Oliva Étteremben tartott sajtótájékoztatón, amelynek témája pont az volt, hogy Veszprém milyen módon fog változtatni ezen az állapoton.

A választ pedig az EKF projekt szállodaépítés és kapacitásfejlesztési programja adta meg, amely összesen 800 millió forinttal járul hozzá ahhoz, hogy Veszprém minőségi szálláshelyei bővüljenek 2023-ig, majd az azt követő időszakban is itt tartsák a turistákat. A pályázaton három, a vendéglátásban nagy tapasztalattal rendelkező helyi vállalkozás nyert el támogatást, hogy megvalósíthassák szálláshelybővítő terveiket.

Az Oliva Étteremben, a Hotel, a Betekints Hotelben és a Hotel Historia Malomkertben összesen 50 darab új szobát alakítanak ki, miközben további szolgáltatásait is tudja fejleszteni a három veszprémi cég.

A pályázat eredményeit bemutató sajtótájékoztatón Navracsics Tibor, az EKF megvalósításáért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott, nagy öröm, hogy olyan infrastrukturális fejlesztésekről tudnak beszámolni az EKF keretében, amelyeknek már szemmel látható eredményei is vannak és amelyek meghatározóak lesznek Veszprém hosszabb távú turisztikai és gazdasági stratégiájában is.

Az Oliva Hotelnél már zajlanak a munkákAz Oliva Hotelnél már zajlanak a munkák

A kormánybiztos hozzátette, azáltal, hogy 50 szobával bővül a veszprémi kínálat, nagyobb lehetőséget nyújt a város azoknak a turistáknak is, akik több napot szeretnének a Királynék városában eltölteni, ez pedig a gazdaságra is pozitív hatással lesz, ráadásul nem csak a 2023-mas évben, hanem azt követő években is 20-30%-os növekedés várható a turisztikai ágazaton belül.

Navracsics Tibor méltatta a helyi vállalkozókat, akik, mint fogalmazott szövetségben állnak a kultúrával, meglátták az üzleti lehetőséget ezen a területen.

A pályázat egyik nyertese a Hotel Historia Malomkert, amely a Séd-völgyében lévő szállodáját fogja egy új szárnnyal bővíteni, amely így 17 szobával egészül ki. Az új épületrész alkalmas lesz konferenciák megtartására, valamint turistacsoportoknak és nagycsaládosok számára is kényelmes szálláslehetőséget kínál. A tulajdonos, Szücs Balázs a sajtótájékoztatón elmondta, az épület energiaigényét részben megújuló energiából fedezik majd, miközben különböző okos-megoldásokkal is felszerelik azt. A fejlesztéshez kapcsolódóan hozzátette, a vállalkozásuknál már régóta tervben volt ez a beruházás, azonban a Covid-19 okozta recesszió miatt egy időre elengedték ezt az álmot, amit most az EKF-nek köszönhetően mégis megvalósíthatnak.

Ovádi Péter, országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, amikor 2016-ban a polgármester és Orbán Viktor, miniszterelnök aláírták Veszprémben a Modern Városok Program beruházásairól szóló megállapodást, bár Veszprém még nem volt az EKF-cím birtokában, mintha már készült volna a város erre a projektre. Utalva ezzel arra, hogy a Kormány támogatása is számos kulturális és közösségépítő beruházás megvalósításáról szól. Ilyen a Petőfi Színház, vagy éppen a Zeneiskola felújítása.

A képviselő kitért a három nyertes vállalkozóra is, akik régóta sikeresen mozognak a turisztika és a vendéglátás területén, így biztos benne, hogy a mostani projektek is sikerre vannak ítélve. Emlékeztetett arra is, hogy az EKF ezen pályázata is jól illeszkedik a Kormány gazdaságpolitikájához, amivel a járvány alatt is támogatta a beruházásokat és a segélyezés helyett inkább a munkahelyek megőrzésére és bővítésére helyezte a hangsúlyt.

A Betekints Hotel a Veszprémvölgyben a mostani kihasználatlan szabadtéri színpad helyén fogja megvalósítani fejlesztését. Ennek keretében egy olyan többszintes épületet húznak fel, amelyben 15 szobát alakítanak ki, némelyiket penthouse jelleggel, hogy itt is lehetősége legyen megszállni a népesebb családoknak. A hotel tulajdonosa, Márkus László azt mondta, minőségben az öt csillag követelményét is eléri majd a hotel, ahol megőrzik a mostani hangulatos kertet is, valamint szintén napelemeket terveznek az épület tetejére.

Porga Gyula, polgármester röviden összefoglalta az EKF egyik kulcsfontosságú elemét, miszerint akkor lesz sikeres a program, ha a veszprémi lakosok és civil szervezetek mellett a helyi vállalkozók is magukénak érzik, ők is részesei lehetnek a megvalósításának.

Éppen ezért nem csak a 2023-mas évig kell gondolkodni, hanem az azt követő időszakra is, hiszen az összes olyan szolgáltatást, ami a városban kiszolgálja mind a turisták, mind a helyiek igényeit, az itt működő vállalkozók fogják biztosítani hosszú távon is. A mostani fejlesztések - amelyekbe az EKF nyújtotta 800 millió forint mellett a vállalkozók további 1 milliárd forintot fektettek be – pontosan ezt a célt szolgálják.

Harmadik nyertes pályázóként az Oliva Étterem és Hotel is megvalósíthatja azt a tervét, amelynek keretében a belvárosi szálloda további 18 szobával bővülhet majd. Mészáros Zoltán, aki amellett, hogy az Oliva tulajdonosa, a VeszprémFest igazgatója is egyben elmondta, hogy az EKF nélkül elképzelni sem tudták volna, hogy megépíthessék új épületrészüket, amely – a többi érintett szállodával egyetemben - a tulajdonos szerint bőven kiszolgálja majd a VeszprémFest sztárfellépőinek igényét is.

Összehasonlításképpen, Balatonalmádiban a part menti szállodában 198 vendégszoba áll rendelkezésre, Veszprémben pedig jelenleg 160 db négycsillagos minőségű vendégszoba van a különböző hotelekben, ez fog most további 50-nel fog emelkedni, ami 113 új vendég elszállásolására lesz elég.

Hajas Bálint
Kovács Bálint

További cikkek

Elkezdődött a régi gyermekkórház átépítése – 2023-ra megvalósul az ActiCity
Elkezdődött a régi gyermekkórház átépítése – 2023-ra megvalósul az ActiCity
Felvonultak a munkagépek és elkezdődött a régi Heim Pál Gyermekkórház épületének átalakítása, hogy 2023 első felében immáron a mozgáskultúra és a helyi közösségek szolgálatába álljon. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program keretében megvalósuló fejlesztés az ActiCity nevet kapta, ami magyarra lefordítva aktív várost jelent.
Ismét Veszprémbe érkezett a hazai zenei ipar színe-java
Ismét Veszprémbe érkezett a hazai zenei ipar színe-java
Ismét Veszprémben találkoznak a hazai zeneipar legfontosabb szereplői. Szerdán kezdetét vette a IX. Music Hungary Konferencia, amely szakmai előadásainak tavalyhoz hasonlóan idén is a Hangvilla ad otthont. A szervezők most először egy olyan újdonságot is megvalósítottak, amely minden helyi zenekedvelőt érint.
Márton-napi hangulat az Óváros téri piacon
Márton-napi hangulat az Óváros téri piacon
A kéthetente, vasárnaponként reggeltől kora délutánig nyitva tartó pezsgő hangulatú piacra minden alkalommal új és új témákkal készülnek a szervezők: a november 14-i piacot a Márton-nap határozza meg.
Nem csak Veszprém épül-szépül 2023-ra
Nem csak Veszprém épül-szépül 2023-ra
Összesen közel kétmilliárd forint értékben nyertek el infrastrukturális beruházásokra támogatást az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programban Veszprém megyei városok.
'Családi találkozón' vettek részt az EKF városok
'Családi találkozón' vettek részt az EKF városok
A litvániai Kaunas város 2022-ben viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet, tehát közvetlenül a veszprémi ünnepi év előtt. Néhány hete a VEB2023 csapata Litvániában járt, ahol a helyi programok megvalósítóival, valamint más EKF városok képviselőivel is találkoztak. A személyes tapasztalatokról és arról, hogy Veszprém jelenleg hol helyezkedik el a többi kulturális főváros között, Markovits Alízt, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.