Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C

Mérész Csaba a VESC színeiben bizonyíthat

2021. október 15. 6:03
A rutinos szakember a VESC kosárlabda-szakosztályának vezetői pozícióját örömmel töltötte be; a Pannon Egyetem csapatát vezetőedzőként irányítja.

A Veszprémi Egyetemi SC gyönyörűen felvirágzott az elmúlt időszakban. Ékes példája ennek, hogy az egyesület röplabdacsapata Veszprém legmagasabban jegyzett női gárdája lett azzal, hogy az idei kiírásban már az NB I-ben szerepel.

A VESC fejlődése ugyanakkor nem torpant meg. A klub a kosárlabda színterén is szeretne idővel hasonlóan nívós eredményeket elérni. Szokolik Gergely ügyvezetőnek ehhez a feladathoz sikerült lelkiismeretes, tapasztalt szakvezetőt igazolnia.

Az elmúlt időszakban mondhatni, szabadúszóként voltam jelen a sport világában, hiszen nem tevékenykedtem egyetlen klub kötelékében sem. A saját és a családom megélhetéséért kétkezi munkát végeztem. Nem esett nehezemre, lelkiismeretesen tettem a dolgomat

– emlékezett vissza megkeresésünkre Mérész Csaba, aki anno a veszprémi kosárlabdacsapatot hat éven át irányította. A szakember elmondta, nyár végén érkezett először az irányába megkeresés, amelyre azonnal nem is mondott igent.

Feleségemmel, Mariannal rendre mindent átbeszélünk. Szokolik Gergelyt mindketten jól ismerjük, hiszen hosszú éveken át voltunk kollégák. A bizalom fontos döntési tényező volt a helyzetemben. Tudtam, ha igent mondok, akkor megbecsülés fog várni. Mariann is támogatott.

A megbízatás ugyanakkor sokkal nagyobb felelősséggel jár, mint egy mezei edzői pozíció. Mérész hangsúlyozta, vezetőként elsődleges célja az, hogy hamarosan női szakosztályt is indíthassanak az egyetem színeiben.

Megtisztelő felkérést kaptam. Ennek megfelelően saját magam részéről sem elégedek meg a százszázalékos teljesítménnyel. Mindent megteszek annak érdekében, hogy jövőre a VESC utánpótlásában több lány csapatot is tudjunk szerepeltetni. Szeretettel várunk mindenkit a köreinkbe!

A Pannon Egyetem férfi csapata a nemzeti egyetemi bajnokságban is szerepel. Mérész Csaba vezetőedzőként irányítja a gárdát. A tréner elmondta, az jelenti számára a legnagyobb boldogságot, hogy végre olyan emberekkel dolgozhat, akik nem a pénzért, hanem a sport szeretetéért játszanak.

Közel húsz amatőr kosarassal dolgozom együtt. Egytől egyig mindenki lelkes, barátként, társként tekintenek egymásra. Hétfőn és szerdán szoktunk találkozni, alig várják a hallgatók az edzéseket. Eleinte nehéz is volt elhinni, hogy mindez így is működik: jó érzés egy valódi, összetartó társasághoz tartozni

– zárta.

Simon Dani
Kovács Bálint
Események
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Kecskeméti LC
Időpont
2023. október 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-4
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
Máltai SC
Vendég
VESC
Időpont
2023. november 12. 16:00
Helyszín
Érd, Treff Sportcsarnok
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
Kiskunhalas
Vendég
VESC
Időpont
2023. november 25. 13:30
Helyszín
Kiskunhalas, Dékáni Árpád Szki.
Eredmény
3-10
részletek
Sorozat
Női futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
2F-BAU Tolna Mözs
Időpont
2023. december 3. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-4
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Almásfüzitői SC
Időpont
2023. december 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
Hatvani SZSE
Vendég
VESC
Időpont
2024. január 13. 16:00
Helyszín
Hatvan, Kodály Zoltán Általános Iskola Tornaterme
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
ELTE-BEAC
Vendég
VESC
Időpont
2024. január 28. 14:30
Helyszín
Budapest, BEAC Sportcsarnok
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
Kecskeméti LC
Vendég
VESC
Időpont
2024. február 4. 10:00
Helyszín
Kecskemét, Dunszt Ferenc Tornacsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
FC Nagykanizsa
Időpont
2024. február 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Máltai SE
Időpont
2024. február 18. 10:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Kiskunhalasi Szilády RFC
Időpont
2024. február 25. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-0
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
Almásfüzitői SC
Vendég
VESC
Időpont
2024. március 3. 19:00
Helyszín
Almásfüzitői Sport Club
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
FC Nagykanizsa
Vendég
VESC
Időpont
2024. április 7. 16:00
Helyszín
Football Club Nagykanizsa munkacsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
ELTE-BEAC
Időpont
2024. április 20. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Hepp Kupa-győztes edző a VESC-nél VESC Hepp Kupa-győztes edző a VESC-nél A 2023/2024-es évadban új edzővel bővül a Veszprémi Egyetem SC női kosárlabda-szakosztályának csapata. Lőrincz Alex négy év után tér vissza a pálya szélére, az U12-es együttes irányítását bízta rá Mérész Csaba szakosztályvezető. 2023. július 10. 21:09 Stabil alapokra helyezték a női kosárlabdát Veszprémben Mérész Csaba Stabil alapokra helyezték a női kosárlabdát Veszprémben Mérész Csaba és Bényi-Virág Rita vezetésével remekül halad a leány kosárlabdázók nevelése a megyeszékhelyen: a VESC színeiben pallérozódó gyermekek idővel a profi szintig is eljuthatnak. 2022. december 2. 6:01 Éltek-haltak a veszprémi kosárlabdáért, mégis távozniuk kellett Veszprém Kosárlabda Klub Éltek-haltak a veszprémi kosárlabdáért, mégis távozniuk kellett Volt, aki közös megegyezéssel búcsúzott, és olyan is, akinek megköszönték a munkát; Mérész Csaba tíz, Németh András hét, míg Oláh Gabriella három év lelkiismeretes munka után az idény végén távozott a veszprémi kosárlabdacsaládból. Cikkünkben munkásságuk előtt is tisztelgünk. 2021. július 3. 17:22 Baksa Szabolcs a HOYA vezetőedzője Baksa Szabolcs a HOYA vezetőedzője Hétfőn hivatalosan is megszületett a megállapodás a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém csapatát működtető Veszprém Kosárlabda Kft. és Baksa Szabolcs között, miszerint az eddig másodedzői szerepet betöltő fiatal szakember a 2020/2021-es szezonban már vezetőedzőként küzdhet az együttes sikereiért. 2020. július 6. 12:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.