Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Előtérbe került a sport a Pannon Egyetemen

2021. október 20. 15:51
A Pannon Egyetem, a VESC és a székesfehérvári MÁV Előre SC együttműködési megállapodást kötött – jelentették be a felek szerdán.

Portálunk, a vehir.hu korábban már több ízben is pedzegette, hogy a Veszprémi Egyetemi SC tárgyal az együttműködésről a nívós múltú székesfehérvári klubbal, a MÁV Előre SC-vel. A paktumot szerdán délután a felek hivatalosan is bejelentették: a Pannon Egyetem is csatlakozott a kooperációhoz.

Dr. Gelencsér AndrásDr. Gelencsér András

Dr. Gelencsér András, a PE rektora elmondta, intézményükben a sport mindig is megkülönböztetett figyelemben részesült, de ezzel az együttműködéssel újabb lépést tettek annak az irányába, hogy az egyetem sportközpontúvá válhasson. Gelencsér hozzátette, az intézmény teljes mellszélességgel, egyéni tanrenddel is támogatja majd az aktív sportot végző tanulóit, hiszen a hivatás megszerzése éppen olyan fontos, mint a sprotlói karrier fenntartása. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben más egyesületekkel is hasonló partnerségi megállapodást tudnak majd kötni.

Dr. Tálos Péter LászlóDr. Tálos Péter László

Dr. Tálos Péter László, a székesfehérvári MÁV Előre SC elnöke rámutatott, klubjuk kiemelten a röplabdával foglalkozik. Megtudhattuk, felnőtt szinten mindkét nemben NB I-es csapattal rendelkeznek. Tálos hangsúlyozta, utánpótlás neveléssel kiemelten foglalkoznak, ehhez pedig olyan életpályamodellt szeretnének biztosítani, amely valódi értéket képvisel. Elmondta, a veszprémi egyetemmel való együttműködésük erre remek lehetőséget teremt. Hozzátette, a VESC-el való partnerségből a játékosok is profitálhatnak, hiszen a klubok röplabdázókkal is segítenék egymást is jövőben.

Szokolik GergelySzokolik Gergely

Szokolik Gergely, a VESC ügyvezető elnöke hangsúlyozta, hatalmas örömöt jelent számukra az együttműködés. A Pannon Egyetemmel való régmúltú partnerséget szintén méltatta. Úgy fogalmazott, az intézmény és az egyesület évtizedek óta működik boldogan egymás mellett. Reményét fejezte ki, hogy a MÁV Előre becsatlakozásával a VESC működés terén is sokat tanulhat majd a patinás székesfehérvári klubtól.

Csillag ZsoltCsillag Zsolt

Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja zárásként ismertette, napjainkban egy felsőoktatási intézménynek nemcsak az oktatás terén kell élen járnia. Kiemelte, a Pannon Egyetem felvette a versenyt a külföldi egyetemekkel is, hiszen a kutatásfejlesztés, az innováció és a sport terén is folyamatos fejlődést mutat. Reményét fejezte ki, hogy a sportok, az egészséges életmód előtérbe helyezésével még több tanulót tudnak majd az országból Veszprémbe vonzani.

vehir.hu
Domján Attila
Események
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Kecskeméti LC
Időpont
2023. október 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-4
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
Máltai SC
Vendég
VESC
Időpont
2023. november 12. 16:00
Helyszín
Érd, Treff Sportcsarnok
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
Kiskunhalas
Vendég
VESC
Időpont
2023. november 25. 13:30
Helyszín
Kiskunhalas, Dékáni Árpád Szki.
Eredmény
3-10
részletek
Sorozat
Női futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
2F-BAU Tolna Mözs
Időpont
2023. december 3. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-4
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Almásfüzitői SC
Időpont
2023. december 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
Hatvani SZSE
Vendég
VESC
Időpont
2024. január 13. 16:00
Helyszín
Hatvan, Kodály Zoltán Általános Iskola Tornaterme
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
ELTE-BEAC
Vendég
VESC
Időpont
2024. január 28. 14:30
Helyszín
Budapest, BEAC Sportcsarnok
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
Kecskeméti LC
Vendég
VESC
Időpont
2024. február 4. 10:00
Helyszín
Kecskemét, Dunszt Ferenc Tornacsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
FC Nagykanizsa
Időpont
2024. február 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Máltai SE
Időpont
2024. február 18. 10:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Kiskunhalasi Szilády RFC
Időpont
2024. február 25. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-0
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
Almásfüzitői SC
Vendég
VESC
Időpont
2024. március 3. 19:00
Helyszín
Almásfüzitői Sport Club
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
FC Nagykanizsa
Vendég
VESC
Időpont
2024. április 7. 16:00
Helyszín
Football Club Nagykanizsa munkacsarnok
Eredmény
9-1
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
ELTE-BEAC
Időpont
holnap 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Programajánló - A háború és béke kérdései Programajánló - A háború és béke kérdései Mindannyiunkat aggodalommal töltenek el a világban jelenleg zajló brutális háborúk, a megoldhatatlannak tűnő fegyveres konfliktusok. Mégis a modern társadalom információs zajában, a témában erősen átpolitizált kommunikációs térben roppant nehéz a valódi történésekről tudományosan megalapozott, hiteles információkhoz jutni. Erre reagál most a Pannon Egyetem és az MTA VEAB, akiknek közös szervezésében az egyik leghitelesebb magyar biztonságpolitikai szakértő érkezik Veszprémbe előadást tartani. 2024. április 9. 11:32 Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Pannon Egyetem Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Az egyetem a tudást, a cégek pedig a piaci tapasztalatukat és saját tőkéjüket teszik bele abba az az együttműködésbe, ami mindkét félnek előnyös a nap végén. A Pannon Egyetem most egy olyan befektetőcéggel írt alá együttműködési megállapodást, aminek alapítója annak idején Veszprémben végzett, most pedig befektetőként tér vissza az alumni intézménybe. 2024. április 2. 14:52 Tanuló galériát adtak át a Humántudományi Karon Tanuló galériát adtak át a Humántudományi Karon Kedd délelőtt az N épület első emeletén hivatalosan is átadták a tanuló galériát, amely a HTK új kiállító- és közösségi tere. 2024. március 26. 22:37 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.