2022. január 19.
//
Sára névnap

Nem talál legyőzőre a Veszprém Pannon SE

2021. október 24. 20:32
A VPSE diadalsorozata továbbra sem szakadt meg: városunk harmadosztályban szereplő kézilabdázónői a Tapolca együttese ellen gyűjtötték be idei hatodik győzelmüket vasárnap.

Némethné Sulyok Erzsébet tanítványai a női kézilabda NB II észak-keleti csoportjának ötödik fordulójában a Tapolca gárdáját fogadták a Wartha Vince utcában.

Mindkét csapat rengeteg hibával kezdte a mérkőzést. Tapintható volt a feszültség a felek között. Míg a hazaiakra az első tíz percben a pontatlan lövések voltak jellemzőek, addig a vendégeknél a kapkodó játék, az eladott passzok játszották a főszerepet (3-3).

A VPSE ezt követően fokozatosan átvette az irányítást: a bakonyi hölgyek  a pihenőre  megnyugtató előnnyel vonulhattak (félidei részeredmény: 13-6).

Ács Anna tizenegy gólt jegyzett a találkozón (archív fénykép)Ács Anna tizenegy gólt jegyzett a találkozón (archív fénykép)

A második félidőben Ács Anna vezetésével (11 gól) fokozatosan növelte előnyét a vendéglátó, amelynek már kétség sem férhetett az elsöprő győzelméhez (végeredmény: 29-17).

A Veszprém Pannon SE továbbra is hibátlan mutatóval listavezető.

Női kézilabda NB II Észak-keleti csoport, 5. forduló:
Veszprém Pannon SE-RKC Tapolca 29-17 (13-6)
Veszprém, Munkacsarnok. Vezette: Buchesz, Czenki
A VPSE legeredményesebb góldobója: Ács Anna (11)
Edző: Némethné Sulyok Erzsébet

Simon Dani
Szalai Csaba
Női kézilabda NB II észak-nyugat, 2021/2022
M GY D V LG KG GK P
1. VPSE 11 11 0 0 337 247 90 22
2. Büki TK 11 8 0 3 392 307 85 16
3. BDSE 11 7 1 3 334 272 62 15
4. SZESE Győr 11 6 1 4 316 283 33 13
5. Sárvár 11 5 2 4 294 287 7 12
6. ETO KC U22 11 6 0 5 307 321 -14 12
7. MKC U22 11 5 0 6 305 300 5 10
8. KK Ajka 11 4 1 6 274 296 -22 9
9. VKLSE Győr 11 3 1 7 301 365 -64 7
10. SZKKA U22 11 2 2 7 322 369 -47 6
11. CVSE 11 3 0 8 305 371 -66 6
12. RKCT 11 2 0 9 254 323 -69 4
Utolsó módosítás: 2021. december 6. 14:51
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Női kézilabda NB II, Észak-nyugat, 2021/2022 11. 2021. december 5. 15:00 Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok Veszprém Pannon SE KK Ajka 32-24
kézilabda Női kézilabda NB II, Észak-nyugat, 2021/2022 10. 2021. november 27. 16:00 Városi Sportcsarnok Bük BTK Veszprém Pannon SE 27-29
kézilabda Női kézilabda NB II, Észak-nyugat, 2021/2022 9. 2021. november 21. 15:00 Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok Veszprém Pannon SE VKLSE Győr 38-17
előző események betöltése

További cikkek

Az anyaságot választotta a profi sport helyett
Az anyaságot választotta a profi sport helyett
Ács Annát, a Veszprém Pannon SE kézilabdázóját már fiatal korában komoly válaszút elé állította az élet: az élvonalbeli kézilabdázás küszöbén a sors megajándékozta a világ legnagyobb csodájával, egy kisgyermekkel.
Hibátlan mutatóval, éllovasként várhatja a tavaszt a VPSE
Hibátlan mutatóval, éllovasként várhatja a tavaszt a VPSE
A Veszprém Pannon SE története eddigi legsikeresebb félévét zárta a harmadosztályú női kézilabda-bajnokságban. A bakonyi kézilabdázó hölgyek vasárnap az Ajka együttesét is felülmúlták, így hibátlan statisztikával, a tabella éléről várhatják a tavaszi küzdelmeket.
Fennállásának legsikeresebb félévét zárja a VPSE
Fennállásának legsikeresebb félévét zárja a VPSE
A Veszprém Pannon SE immár biztos éllovasként zárja a női kézilabda NB II idei kiírásának őszi szezonját. Ha a bakonyi kézilabdázó hölgyek vasárnap a vendég Ajka csapatát is két vállra fektetik, hibátlan mutatóval térhetnek karácsonyi pihenőre.
Legnagyobb riválisát is két vállra fektette a VPSE
Legnagyobb riválisát is két vállra fektette a VPSE
A Veszprém Pannon SE két góllal nyert a szintén bajnoki címre hajtó Büki TK otthonában a női kézilabda NB II szombati rangadóján. A bakonyi hölgyek továbbra is hibátlan mutatóval vezetik bajnokságukat.
VPSE: továbbra is lehengerlő a teljesítmény
VPSE: továbbra is lehengerlő a teljesítmény
A Veszprém Pannon SE huszonegy góllal (!) múlta felül a vendég VKLS Győr alakulatát vasárnap. Városunk kézilabdázónői így továbbra is hibátlan mutatóval vezetik a III. osztályt.