2022. január 24.
//
Timót névnap

Láthatatlan végrendelet

2021. október 30. 22:18
Beszéljük meg a végrendeletemet – állt elénk apám, úgy a hatvanas évei közepén. Mi őt olyan erős, a vassal foglalkozó műszaki embernek láttuk mindig, akin a betegség, sőt a halál sem foghat ki. Talán ezért nem vettük észre az arcán átfutó árnyakat sem… Barta Éva írása.

Szóval nem akartunk a végrendelettel, a halállal foglalkozni, nem hittük, hogy a vég már ott settenkedik körülötte. Kicsit meg is sértődött, azt hitte, kevésnek látjuk, amit adni tud. Néhány hónap múlva a kórházi ágyán, miután az öcsém megborotválta, az összes erejét összeszedve csak annyit tudott mondani: tartsatok össze, ne engedjétek el egymás kezét! Ez lett a tervezett végrendeletből és az évek során hozzákapcsolódott még az egész példás életútja. Ez a láthatatlan végrendelet aztán gyakran eligazított bennünket az élet útjain.

 

A kisváros gépgyártó cége jól állja a viharokat, amikor ott jártam, egy közlemény volt a faliújságon. A feleslegessé vált szerszámokat és fémeket hazavihették az ott dolgozók, hogy azokat használják a ház körüli munkáknál és arra is felhívta a figyelmet a vezetőség, hogy az egyik lakatosnak gyereke születik és segíteni kellene felújítani a fürdőszobáját. Egy régi kép villant fel előttem. Apám műhelyében annak idején mezőgazdasági kisgépeket, darálókat készítettek. Ha korszerűsítettek, néhány eszköz felesleges lett, és lemezdarabok is a hulladék közé kerültek. A műhely elé kitettek egy ládát és abba gyűjtötték, ami már nem kellett, este a kezdő kisiparosok gyakran böngésztek és vitték, amit ők még tudtak használni. A képtársítás nem véletlen: a kisvárosi gépgyártó cég elnöke a testvérem, az önzetlen segítőkészség pedig része apám láthatatlan végrendeletének.

Legtöbbünkben vannak olyan családi hagyományok, szokások, amelyek folytatása, mintegy láthatatlan vezérvonalként, terelnek bizonyos magatartási formákhoz, életvitelhez. Ezek olyan kapaszkodók, iránymutatók, amelyek gyakran markánsabban hatnak életünkre, mint egy végrendelkezés a vagyontárgyakról.

Évek óta olvasgatom a középiskolások részéről a Mesél a múlt pályázatra beérkező műveket, amelyeket Veszprém Város Önkormányzata és a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete közösen hirdet meg. Több pályaműben fedeztem fel a családi hagyományokat, az ősök üzenetét, vagy most, a halottakra emlékezve a láthatatlan végrendelet vonásait. Az egyik gimnazista fiú például arról írt, hogy dédapjáék háromszor építették fel a házukat, amelyet először a háborúban lőttek rommá, másodszor egy földrengés tett tönkre, de nem adták fel, harmadszor is újjáépítették, akkor már az újabb családtagok részére. Ha a házat nem is ő örökölte, de az ősök láthatatlan végrendelete, a „soha ne add fel”, örökre a lelkébe égett.

Egy diáklány arról írt, hogy a halottak napja előtti héten megtelt a dédmamája falusi házának udvara. Jöttek a szomszédok és együtt készítették a koszorút az elhunyt szeretteik sírjára. A dédi volt a legügyesebb, ő tanította a többieket is, na és az emlékezés szorítását is enyhítette a közösség, az együttérzés. A diáklány ma már szociális segítőnek készül…

És folytathatnánk még a láthatatlan végrendeletek bölcs üzeneteivel, amelyek gyakran legalább annyit adnak az utódoknak személyes életük formálásához, mint a vagyon vagy a pénz. Szerencsés élethelyzet, amikor a kettő együtt jár, de olykor a családi tapasztalat, példa hozzásegít az anyagi boldoguláshoz is.

Barta Éva

További cikkek

Időutazás – kampányok gyerekcipőben
Időutazás – kampányok gyerekcipőben
Annak idején volt egy értékes jegyzetfüzetünk és egy magán telefonkönyvünk, jó esetben egy üzembiztos autónk is. Az internetet és a mobiltelefont álmainkban sem ismertük. De volt valami, ami azóta igencsak megkopott: és ez az újságírók iránti bizalom. Ez segített át a technikai hiányosságokon, bár olykor igencsak groteszk helyzeteket kellett átélniük a rendszerváltás krónikásainak.
Három hónappal a választás előtt
Három hónappal a választás előtt
A baloldalról sokan azt mondják nekem, hogy Gyurcsány emlegetése a múltba tekintés, és erre nincs szükség. Iskolás koromban én is ezt mondtam történelem órákon, de mára azért megváltozott a véleményem. Sőt, ajánlatos lenne visszatekinteni akár csak 2019-re, amikor az ellenzéki pártok veszprémi vezetői a maguk listás helyeiért küzdve kizárták például a Lokálpatriótákat, Márki-Zay barátját, Kész Zolit stb... szóval bárkit, aki egyetlen helyet is követelt magának a befutóra várt listás helyek közül. Így a várt összefogás meghiúsult és maradt minden a régiben, de legalább a pártvezérek fizetése megmaradt. Adamecz Zoltán írása.
A haszkovói gipszbetlehem
A haszkovói gipszbetlehem
A hagyomány áhítata, a múlt századok és évtizedek veretessé lett emlékezete tölti meg a decembert. Különösen a második felét. Az ádvent és a karácsony a várakozásból rendre a retrók retróját forrja ki. A visszarévedésbe a betlehemi történet mellett a közelmúlt jellegzetes veszprémi félrehallásai-félremondásai is eszembe jutnak idén. Kilián László írása.
Az év hordaléka
Az év hordaléka
Számvetés lenne ez itt most? Dehogy! Soha nem vetettem számot semmivel, nem írtam naplót, megtanultam hamar felejteni mindent, ami már nincs: ne húzzon le a semmii-haszna emlékezés. Mert - hiába állítják-, az ember soha nem fog tanulni a múltjából, csak lábbilincsben totyorog általa, a sok " mi lett-volna-ha?" meg sima szellemi hazárd.
Felébredt az alvó város – egy kis derű a borús napokon
Felébredt az alvó város – egy kis derű a borús napokon
Haszkovó felébredt, már nem az a városnegyed, ahova csak aludni járnak haza az emberek. Ez a megállapításom nem újkeletű, de most, a karácsony előtti napokban határozott véleménnyé formálódott bennem. A Kálvin parkban sáros cipőben, de otthonosan szaladgáltak a gyerekek a betlehem és a karácsonyfa körül, a felnőttek kalácsot vagy lángost szorongatva kortyolgatták a forró teát beszélgettek és örültek egymás örömének, a változatos műsornak, a kisvonatnak. Nehéz napokat élünk, jól jön minden derűs önfeledt pillanat…