Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szemközt vágó ízvilág – megnyílt a Monokli Veszprémben

2021. december 14. 12:49
A brunch fogalma december elejéig kevésbé volt közismert Veszprémben. Ürményi Beatrix azonban mert nagyot álmodni: üzlettársaival, Horváth Enikővel és Tóth Andrással megvalósította a Monoklit, ahol a különleges kávéfelhozatal mellett ebédet kitevő reggelik várják az újdonsült vendégeket.

Képzeljünk el egy péksüteményt, amely már a megjelenésében is különbözik a megszokott, felfújt, mirelit termékektől. A kissé kalácsszerű finomság köralakja mellett aranybarnán kacsint vissza ránk, arról nem is beszélve, hogy nem morzsálódik: a bagelről beszélünk, amely megérkezett Veszprémbe.

Az Amerikai Egyesület Államok egyik legkedveltebb reggelijéről van szó, amelyet ha megfelelő módon töltünk meg különféle feltétekkel, akkor akár egy bőséges ebédet is kaphatunk. Utóbbira az amerikaiaknak külön kifejezése is van: ezt nevezzük brunch-nak. De ne szaladjunk ennyire előre.

Adott volt Veszprémben egy közkedvelt kávézó, amely az elmúlt években már korántsem csillogott egykori fényében, és volt egy hölgy, aki elhatározta, alkot valami újat.

Ürményi Beatrix beleszeretett az Interspar ölelésében található, akkor még Mignon névre keresztelt vendéglátóhelybe. Eldöntötte, új köntösbe öltözteti a kávézót. Segítségére volt a munkálatokban Horváth Enikő, aki az arculatért felelt, illetve Tóth András is, aki a helyi vendéglátás színterén már korábban letette a névjegyét. Hosszú hónapok munkája után együttes erővel megalkották a Monoklit.

Tóth András üzletvezető és Ürményi Beatrix tulajdonosTóth András üzletvezető és Ürményi Beatrix tulajdonos

Az álmok legtöbbször elalvás után jelentkeznek az emberek életében, de nekem volt belőle egy, amely nem hagyott aludni. Eltökélt célom lett adni valamit a veszprémieknek, amelyből korábban még nem volt. Szerettem volna egy olyan reggelizőt megvalósítani, ahová ha a vendégek betérnek, akkor öröm járja át őket. Nagyszerű társakat találtam a projekthez, ajándék velük minden perc munka

– kezdte a beszélgetést portálunkkal Ürményi Beatrix tulajdonos, akitől megtudhattuk, letisztult, barátságos kávézójukat maximálisan gyermek- és állatbarátra tervezték. A kicsiknek külön rész található az épületben, ahol kedvükre rajzolhatnak, játszhatnak, amíg a szülők elfogyasztanak egy kávét, vagy éppen egy ebédnek beillő reggelit.

A konyhatérből kiszűrődő páratlan illatok rögvest magukkal ragadtak bennünket; észlelte ezt Tóth András üzletvezető is, akitől az idegenvezetés sem maradt el a különleges ízvilágukba.

Olyan ételt kívántunk a palettánkra varázsolni, amely a városban máshol még nem jelent meg. Így jutottunk el a bagelhez, amely hideg, meleg, édes és sós formában is kapható nálunk és az ételintoleranciával rendelkezők is fogyaszthatják. A péksüteményeket helyben sütjük, elkészítésükhöz kizárólag növényi vajakat és házi hústermékeket használunk. Nem beszélve az egyedi szószkülönlegességeinkről.

Megtudhattuk, utóbbiak a reggeliző séfje, Prevics Gergő egyedi receptjei alapján készülnek, amelyekbe még maga az üzletvezető sem nyerhetett bepillantást. Tartalom tekintetében pedig választhatunk a grillezett kecskesajt, a barbeque szószos marhaszegy, a házi mozzarella, a serrano sonka és még temérdeknyi lehetőség közül.

A mi asztalunkra egy olyan bagel érkezett, amely tépett malachússal, úgynevezett pulled porkkal volt töltve. Az első harapás után tudatosult bennünk az érzés: az íze szemközt vágó. Ha pedig már felmerül a hasonlóság, bátorkodtunk feltenni a kérdést, honnan ered az üzlet neve? Erről már Horváth Enikő mesélt nekünk.

Felvetődött egy név, de éreztük, hogy nem az igazi. Aztán jött egy poén: Monokli. Mindannyian olyan jót nevettünk rajta, hogy mertük remélni, vendégeinknek is mosolyt csal majd az arcára. A falakon, tányérékon egyaránt megbújnak idézetek, amelyekkel azt szeretnénk sugallni, hogy egy ilyen nehéz időszak után is merjünk élni. Napról napra lelkesen dolgozunk, törekszünk a fejlődésre. Bízunk abban, hogy a hozzánk betérők is elégedettek lesznek a munkákkal, hiszen értük vagyunk!

A Monokli Brunch & Cafe a bagel mellett édességekkel is várja vendégeit. Süteményeik között megbújnak paleo és „mindenmentes” termékek, a tulajdonosok nem feledkeztek meg a különböző érzékenységekkel küzdő emberekről sem. Kávéfelhozataluk csakugyan különleges, ahogy az ivóvízük is prémium minőségű, szűrt, ezzel is figyelve a baktériumok elleni védekezésre, ami a jelen korban kimondottan fontos cselekvés.

Simon Dani
Kovács Bálint
további cikkek
Balatoni termelők nyerték a Magyar Bor Nagydíjat Balatoni termelők nyerték a Magyar Bor Nagydíjat Fehérbor kategóriában a balatonfüredi Figula Pincészet 2022-es Sóskút Olaszrizlingje, a vörösborok mezőnyében pedig a badacsonyi 2HA Szőlőbirtok és Pincészet 2019-es Syrah-ja nyerte el a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt, 2023-as Magyar Bor Nagydíjat. 2024. január 4. 11:45 Terítéken a glóbusz: amikor egy tucat idegen összejön főzni Terítéken a glóbusz: amikor egy tucat idegen összejön főzni Főzőkurzusra az ember elsősorban azért megy, hogy valamilyen különleges fogás elkészítésével ismerkedjen meg. De nem csak ezért érdemes menni: hanem azért, mert egészen más hangulata van annak, amikor egyedül kísérletezel a konyhában, meg annak, amikor egy csapat idegennel együttműködve hozol össze valami igazán finomat. 2023. december 27. 9:57 Karácsonymentés a konyhában: jöhetnek az utolsó pillanatos gasztroajándékok! Karácsonymentés a konyhában: jöhetnek az utolsó pillanatos gasztroajándékok! Finomak, ötletesek, nem mindennapiak, gyorsan elkészíthetőek, és a rájuk szánt időt és energiát tekintve garantáltan érzi a megajándékozott, hogy szeretettel gondolunk rá és fontos nekünk. Mindjárt itt a karácsony, ám ha még nem sikerült volna megtalálni a tökéletes ajándékot, ezekkel az egyszerű, ám nagyszerű gasztroajándékokkal az utolsó pillanatban is garantáltan meglepetést tudunk okozni. 2023. december 22. 21:53 A virsli dobogós helyen szerepel meleg gyorsételek rangsorában A virsli dobogós helyen szerepel meleg gyorsételek rangsorában  A virsli nem hiányozhat a szilveszteri asztalról, de a magyar lakosság 59 százalékkal a harmadik helyre sorolja a gyorsan elkészíthető meleg ételek ranglistáján a 75 százalékkal vezető rántotta és a 69 százalékos népszerűségű melegszendvics után – derült ki a Pick Zrt. reprezentatív felméréséből. 2023. december 31. 16:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.