2022. augusztus 16.
//
Ábrahám névnap

Támogatja a költségvetést a Fidesz-KDNP

A költségvetés kapcsán tartott sajtótájékoztatót a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciója részéről Halmay Gábor szóvivő és Pálinkás Roland frakcióvezető szerdán.

A közgyűlés csütörtökön tárgyalja az idei költségvetést, amit a Fidesz-KDNP frakció támogat majd – jelentette ki Halmay Gábor frakciószóvivő, aki ismertette a polgármester által korábban már bejelentett számokat. Megjegyezte: a a bevételek 45,5%-kal növekedett az előző évhez képest, ez jellemzően kormányzati támogatásokból és ingatlan-értékesítésből adódott. Megnövekedett az önkormányzat működési kiadása, ez közel 20 milliárd forintot jelent, míg fejlesztésre 40 milliárd körüli összeget fordítanak majd. Halmay rámutatott: a kormány, Ovádi Péter képviselő és az önkormányzat jó kapcsolatának köszönhető a kedvező változás a számokban.

Pálinkás Roland frakcióvezető szerint a 2022-es év példa nélküli fejlesztéseket hoz Veszprémnek, részben a Modern Városok Program révén – ide tartozik a színház felújítása és a nagyléptékű útfelújítási program is –, részben pedig az Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódóan, ennek köszönhetően újul meg többek között a volt gyerekkórház és a Ruttner-ház is. Hozzátette: a frakció csütörtökön igennel szavaz majd a költségvetésre, és ezzel szimbolikusan a kormány országépítő munkájára is, melynek támogatására kérik a választókat is április 3-án. 

vehir.hu
Domján Attila

További cikkek

Több kérdést is felvet egy külföldi autós veszprémi alakítása
Több kérdést is felvet egy külföldi autós veszprémi alakítása
Hogy került oda? Nem volt egyszerűbb megoldás? Hogy veszett el a realitásérzék? A belvárosi Gizella-udvarban extrém sportolókat megszégyenítő mutatványt próbált végrehajtani egy autós.
Kerülhessenek közelebb a fenntarthatósághoz a hátrányos helyzetű fiatalok is!
Kerülhessenek közelebb a fenntarthatósághoz a hátrányos helyzetű fiatalok is!
Ünnepélyes keretek között újította meg hétfőn a Pannon Egyetem és a Hallgatói Önkormányzat együttműködését a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalok Egyesületével, valamint a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikummal.
Önkormányzati támogatások az iskolakezdéshez és az albérletekhez
Önkormányzati támogatások az iskolakezdéshez és az albérletekhez
Az önkormányzat idén is segíti a rászoruló családokat beiskolázási támogatással, valamint továbbra is elérhető az albérlet-támogatás a veszprémi egyetemisták részére, akik más városban kezdték meg tanulmányaikat. Ezekről is beszélt Porga Gyula, polgármester a Veszprém TV aktuális műsorában.
Repülős és ejtőernyős megemlékezés az elhunyt bajtársakért
Repülős és ejtőernyős megemlékezés az elhunyt bajtársakért
Hétfő délelőtt a Táborállás parkban felállított katonai emlékműnél emlékeztek elhunyt bajtársaikra a helyi repülős és ejtőernyős katonák.
A közösségeket ünnepelték a hétvégén
A közösségeket ünnepelték a hétvégén
Több településen is tartottak falunapot szombaton a térségben, köztük Nemesvámoson és Bakonynánán.