2023. január 29.
//
Adél névnap

Elvesztette a Dabas elleni „alsóházi” rangadót az Éles-csapat

A szünetben még két góllal vezetett, végül öt találattal alulmaradt a Dabas vendéglátójaként a Fejér-B.Á.L. Veszprém vasárnap a férfi kézilabda NB I-ben.

A múlt heti, Eger elleni győzelme után ismét egyik közvetlen riválisa, a Dabas ellen lépett pályára a Fejér-B.Á.L. Veszprém, amely sorozatban hatodik alkalommal játszhatott hazai környezetben az NB I-ben.

Egy-egy büntetővel indult a kiesési rangadó: Éles Benedek kísérlete kimarad, a 182-szeres horvát válogatott Zlatko Horvat viszont belőtte a maga hetesét. A folytatásban is a vendégek kézilabdáztak pontosabban, akik rendre vezetni tudtak. A rutinos Pallag több védést is bemutatott, így a 8. percben már három volt közte (8. perc: 3-6).

Fazekas vezényletével megkezdte a felzárkózást a házigazda, míg a túloldalon válogatott csapattársa, Szöllősi Szabolcs villant meg. Tóth Péter találata után Borbély védett bravúrral. Lehetőség nyílt tehát, hogy egyre zárkózzanak a mieink, de Pallag is bravúrral védte a túloldalon Tóth Péter ziccerét. Ehelyett Török átlövésével ismét háromra nőtt a különbség. Fazekas duplázott, Garajszkit kiállították két percre, a mellé megítélt hetest pedig bevágta Hári. Éles József úgy érezte, hogy időt kell kérnie, hiszen csapata – először a találkozón – átvehette a vezetést. S át is vette: Széles bombázott a hálóba emberelőnyben (19. perc: 10-9).

Gyorsan egyenlítettek a Pest megyeiek, majd a következő időszakban is fej-fej mellett haladtak a felek. Héttel a szünet előtt aztán Tóth Péter indításgóljának, valamint Éles átlövésének köszönhetően ellépett kettővel a házigazda. Sőt, Ácsot kiszórták két percre, ám a Veszprém nem tudott élni az emberelőnnyel. A Dabas némi játékvezetői „támogatással” egyenlített (28. perc: 13-13). Ismét megfogyatkoztak a vendégek, ezúttal Katona pihenhetett két percig. Hári a második hétméteresét is értékesítette, a 15-13-as félidei állás pedig Széles üres kapus góljával alakult ki másodpercekkel a szünet előtt.

Öt perc sem telt el a második felvonásból, Szöllősi főszereplésével máris egalizált a Tomori-csapat. A vezetést is támadhatott a rivális, Borbély azonban Tarabochia lövését. Ehelyett Széles ismét a mieinket juttatta előnyhöz (35. perc: 17-16).

Borbély fontos pillanatokban védett, állandósult az egy-kétgólos hazai vezetés, de a dabasiak pillanatok alatt egyenlítettek (42. perc: 21-21). Fazekassal szemben szabálytalankodtak a vendég védők, de a játékvezető páros sípja néma maradt, Laurinyecz üres kapus góljával hosszú idő után ismét előnyhöz jutott az ellenfél.

A hangulat egyre paprikásabb vált, időt is kért Éles József, hogy nyugtassa a kedélyeket. Tanítványai egyenlítettek, s az utolsó tizenkét percre is egállal fordultak a gárdák (23-23). Elég volt aztán egy néhány perces bakonyi rövidzárlat, több gyors kontrát is vezethetett a Dabas, amely Laurinyecz vezényletével hármat vágott zsinórban.

Innen pedig már nem volt visszaút a Fejér-B.Á.L.-nak, héttel a lefújás előtt már öt volt közte (24-29). Éles mester a harmadik idejét is kikérte, Tóth József többször is betalált a végjátékban, de pontszerzési esélye már nem maradt az övéinek. Tomori Győző legénysége végül öt góllal nyerta a végig kiélezett bajnokit.

A veszprémi fiatalok két hét múlva a Magyar Kupa négyes döntőjében vigasztalódhatnak.

Férfi kézilabda NB I, 21. forduló:
Fejér-B.Á.L. Veszprém–Dabas KC VSE 29-34 (15-13)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Fekete, Tóth
Veszprém: Borbély – Tóth P. 2, Széles 5, Fazekas G. 6, Vajda 3, Éles B. 5, Hári 6 (2)
Csere: Bugyáki, Kristóf, Tóth J. 2, Somogyi, Szmetán P.
Vezetőedző: Éles József
Dabas: Pallag – Ács, Török 8, Garajszki 1, Szöllősi Sz. 6, Tarabochia 8, Laurinyecz 7
Csere: Horvat 3 (1), Váczi M., Kende, Katona, Horvát L. 1, Győrvári
Vezetőedző: Tomori Győző
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 1/1

A játéknap másik meccsén:
Gyöngyös–Pick Szeged 30-28 (15-13)

Edzői értékelések

Éles József: – Szerettük volna itthon tartani a két pontot, sokat készültünk a mérkőzésre. A múlt heti meccsünk fontosabb volt, mégis most voltunk idegesebbek, sokat hibáztunk. Aki ért a kézilabdához, látta, hogy mi történt a második félidőben, a játékvezetőkkel azonban nem szeretnék foglalkozni. A második félidőben szerencsénk sem volt. A vereség ellenére úgy érzem, hogy megőrizzük az NB I-es tagságunkat, hiszen nem vagyunk gyengébbek a közvetlen riválisainknál.

Tomori Győző: – A kialakult különbség nem tükrözi a játék képét. A hatalmas tét mindkét csapat játékára rányomta a bélyegét. A Veszprém kiválóan védekezett az első félidőben, a másodikban azonban kis területen ki tudtuk játszani ellenfelünk letámadásra épülő védekezését. Büszke vagyok a megszerzett két pontra, amiben nagy szerepet vállalt a fantasztikusan védő Pallag.

Képek
Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. T. Veszprém 13 13 0 0 526 373 153 26
2. Szeged 14 13 0 1 506 387 119 26
3. Tatabánya 13 10 1 2 408 362 46 21
4. Csurgó 13 8 1 4 377 371 6 17
5. FTC 12 7 1 4 415 374 41 15
6. Budakalász 13 6 2 5 360 389 -29 14
7. Gyöngyös 13 6 1 6 362 371 -9 13
8. Balatonfüred 12 5 2 5 341 332 9 12
9. NEKA 13 5 2 6 358 376 -18 12
10. Dabas 13 6 0 7 361 392 -31 12
11. Komló 13 3 2 8 359 389 -30 8
12. FB. Veszprém 13 2 0 11 365 455 -90 4
13. Cegléd 13 1 0 12 315 394 -79 2
14. B. Farkasok 14 0 0 14 391 479 -88 0
Utolsó módosítás: 2023. január 20. 10:54
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 15. 2023. február 18. 18:00 Március 15. utcai sportcsarnok Fejér-B.Á.L. Veszprém Budakalász
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 14. 2023. február 11. 18:00 Komló, Sportközpont Komló Fejér-B.Á.L. Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023 4. 2023. február 1. 18:00 Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budai Farkasok Fejér-B.Á.L. Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2022/2023 13. 2022. december 17. 18:00 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Fejér-B.Á.L. Veszprém Csurgó 27-32
kézilabda Férfi kézilabda Európa-liga, 2022/2023 6. 2022. december 13. 18:45 Eperjes, Szlovákia Tatran Presov Fejér-B.Á.L. Veszprém 22-20
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2022/2023 12. 2022. december 10. 16:00 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Fejér-B.Á.L. Veszprém Budai Farkasok 36-31
előző események betöltése