2022. augusztus 13.
//
Ipoly névnap

A Veszprém a Kielcével találkozik a BL-elődöntőben

2022. május 24. 11:17
MTI
A lengyel Lomza Vive Kielce lesz a Telekom Veszprém ellenfele a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, június 18-án Kölnben.

A másik ágon a címvédő Barcelona és a német THW Kiel játszik egymással. A keddi sorsoláson elhangzott, hogy a szombati mérkőzések sorrendjét és kezdési időpontját később hozza nyilvánosságra az európai szövetség. A helyosztókat 19-én, vasárnap rendezik.

A Veszprém és a Kielce eddig 16. alkalommal találkozott egymással a BL-ben, a mérleg a magyar csapat szempontjából 11 győzelem, két döntetlen és három vereség. A lengyel együttes a mostani idényben csoportelsőként jutott tovább, majd kettős győzelemmel búcsúztatta a francia Montpellier HB csapatát.

A Veszprém ugyanabban a csoportban negyedik lett, a rájátszás első fordulójában az északmacedón Vardar Szkopjét, a negyeddöntőben pedig a másik csoport győztesét, a dán Aalborgot búcsúztatta.

A bakonyi együttes tizedik alkalommal játszhat elődöntőt a BL-ben, és hetedszer léphet pályára a kölni négyes döntőben. A fináléba négyszer jutott be, de nyernie még nem sikerült.

Lékainak nem volt kívánságlistája a sorsolás előtt

"Szerintem teljesen mindegy volt, kit kapunk, mert négy nagyon jó csapat került be" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Lékai Máté. A válogatott irányító hozzátette, egyáltalán nem volt kívánságlistája a sorsolás előtt, de a csapattársainak azt mondta, szerinte a Kielcét kapják.

Most már tudjuk, ki lesz az ellenfél, de egyelőre nem foglalkozunk vele, mert előtte vár még ránk a bajnoki döntő, ami talán fontosabb számunkra, mint a BL. Szeretnénk visszahódítani a bajnoki címet, hogy teher nélkül utazhassunk Kölnbe.

Lékai szerint a kölni mezőnyben mind a négy csapat ugyanolyan játékerőt képvisel, mindenhol vannak világklasszisok, akik eldönthetnek egy-egy mérkőzést. Hangsúlyozta, a kölni négyes döntőben apróságok döntenek, és bízik benne, hogy a mérleg ezúttal feléjük billen majd.

A Veszprém és a Kielce legemlékezetesebb találkozója a 2016-os BL-döntő volt, amelynek 46. percében a magyar együttes már 28-19-re vezetett. Ezután azonban sorozatban kilenc gólt dobtak a lengyelek, és az 57. percben egyenlítettek. Mivel a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem született döntés, hétméteres-párbaj következett, amit a Kielce nyert meg.   

Lékai úgy fogalmazott, egész pályafutásuk legnagyobb csalódásaként élik meg a hat évvel ezelőtt történteket, de most jött egy újabb lehetőség, hogy a klub történetében először megnyerjék a BL-t.

Frissítés: a Veszprém játszik az első elődöntőben

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő, Köln

Elődöntő (június 18.)
15.15: Telekom Veszprém–Kielce
18.00: THW Kiel–Barcelona

Helyosztók (június 19.)
15.15: Bronzmérkőzés
18.00: Döntő

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkör, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 0 0 0 0 0 0 0 0
2. PSG Handball 0 0 0 0 0 0 0 0
3. SC Magdeburg 0 0 0 0 0 0 0 0
4. GOG 0 0 0 0 0 0 0 0
5. FC Porto 0 0 0 0 0 0 0 0
6. Orlen Wisla Plock 0 0 0 0 0 0 0 0
7. PPD Zagreb 0 0 0 0 0 0 0 0
8. Dinamo Bukarest 0 0 0 0 0 0 0 0
Utolsó módosítás: 2022. július 26. 16:14
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. T. Veszprém 0 0 0 0 0 0 0 0
2. NEKA 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Dabas 0 0 0 0 0 0 0 0
4. FB. Veszprém 0 0 0 0 0 0 0 0
5. Komló 0 0 0 0 0 0 0 0
6. Budai F. 0 0 0 0 0 0 0 0
7. Cegléd 0 0 0 0 0 0 0 0
8. Csurgó 0 0 0 0 0 0 0 0
9. Gyöngyös 0 0 0 0 0 0 0 0
10. FTC 0 0 0 0 0 0 0 0
11. Tatabánya 0 0 0 0 0 0 0 0
12. Balatonfüred 0 0 0 0 0 0 0 0
13. Szeged 0 0 0 0 0 0 0 0
14. Budakalász 0 0 0 0 0 0 0 0
Utolsó módosítás: 2022. július 26. 16:16
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
kézilabda Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2022/2023 3. 2022. augusztus 27. 19:30 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Flensburg
kézilabda Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2022/2023 2. 2022. augusztus 19. 19:30 Lengyelország Orlen Wisla Plock Telekom Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda SEHA-liga negyeddöntő, 2022/2023 1. holnap 19:45 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Tatran Presov
kézilabda Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2022/2023 1. 2022. augusztus 9. 17:00 Veszprém Aréna Telekom Veszprém USDK Dunkerque 35-25
kézilabda Férfi kézilabda BL, bronzmeccs, 2021/2002 2022. június 19. 15:15 Köln, Lanxess Aréna THW Kiel Telekom Veszprém 37-35
kézilabda Férfi kézilabda BL, elődöntő, 2021/2022 2022. június 18. 16:15 Köln, Lanxess Aréna Telekom Veszprém Kielce 35-37
előző események betöltése