Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szerb válogatottat igazolt a Balaton Bútor FCV

2022. június 15. 9:00
A Balaton Bútor FCV szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy a szerb válogatott Alekszandr Gavrilovics Veszprémben folytatja a pályafutását. A huszonhárom éves futsalos a bakonyiak harmadik új igazolása.

Mozgalmas napokat tudhat maga mögött a futsal NB I idei kiírásában negyedik helyet szerző Balaton Bútor FCV. A veszprémiek hétfőn bejelentették, hogy a BL-győztes, egykori brazil válogatott Serginho Paulista mellett a magyar válogatottban is meghatározó játékosnak számító Rutai Balázs és Pál Patrik is elhagyja a klubot.

Serginho szerződése lejárt, a kék-fehérek pedig nem hosszabbítottak vele: azóta a kiderült, a cselmestert leigazolta az Újpest. Rutai és Pál élő szerződéssel rendelkeztek, ám előbbit a bajnok Haladás, utóbbit a Kecskemét vásárolta ki. A futsalosok pedig elfogadták a rivális klubok ajánlatait.

Az elmúlt napokban ugyanakkor szerződéshosszabbításokról, érkező játékosokról is beszámolt a Veszprém. A ballábas válogatott center, Kártik Zsombor Berettyóújfaluból érkezik, míg Bartha Balázs az NB II-es Csenger otthonából helyezi át székhelyét a Bakonyba. Kiderült továbbá, hogy a csapatkapitány Tatai József és a brazil Bajnok Everton Felipe jövőre is a kék-fehéreket erősíti. Fehér Zsolt vezetőedzővel szintén hosszabbított az egyesület.

Alekszandr Gavrilovics Veszprém folytatja (fotó: Balaton Bútor FCV)Alekszandr Gavrilovics Veszprém folytatja (fotó: Balaton Bútor FCV)

A legfrissebb, szerdai hír, hogy egy szerb válogatottal is kontraktust kötöttek a veszprémiek. A huszonhárom éves Alekszandr Gavrilovics a Novi Pazar együtteséből érkezik, de korábban játszott már Magyarországon, a Kecskemét színeiben.

A bakonyi klub kiemelte, komplex játékosról van szó, aki a védekezés tekintetében is nagy segítéségére lehet a gárdának. Gavrilovics a bejelentését követően úgy fogalmazott, egy percig sem gondolkozott a Veszprém ajánlatán.

Örömmel térek vissza Magyarországra. A veszprémi csapatnak nagyon jó a hírneve amellett, hogy a szurkolói közössége is legendás. A szakmai stáb kiváló, erős, jó játékosok alkotják a gárdát. Egy pillanatig sem töprengtem az ajánlaton, boldogan igent mondtam. Mindent megteszek annak érdekében, hogy a közeljövőben újabb sikereket érhessen el a Balaton Bútor FCV

- zárta.

vehir.hu
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 21:36
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény
további cikkek
Veszprém–Maglód elődöntő a futsal Magyar Kupában! 1. Futsal Club Veszprém Veszprém–Maglód elődöntő a futsal Magyar Kupában! Az 1. Futsal Club Veszprém a Maglódi TC-vel találkozik a férfi futsal Magyar Kupa elődöntőjében, melyet május 11-én, szombaton 18.00 órakor a budapesti Koltay Jenő Sportközpontban rendeznek. 2024. április 9. 11:42 Fontos meccsen szenvedett vereséget az 1. FC Veszprém 1. Futsal Club Veszprém Fontos meccsen szenvedett vereséget az 1. FC Veszprém Mindhárom pontot elvitte Veszprémből a DEAC együttese a futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfői találkozóján. Fehér Zsolt legénysége ezzel visszacsúszott a tabella utolsó helyére és távol került az éremszerzés lehetőségétől. 2024. április 8. 21:17 Szlovákiai tornára készül a futsalválogatott – egy veszprémi játékos a keretben magyar futsalválogatott Szlovákiai tornára készül a futsalválogatott – egy veszprémi játékos a keretben A decemberi Eb-selejtezőkre készülő férfi futsalválogatott áprilisban szlovákiai felkészülési tornán vesz részt, amely során három nemzetközi mérkőzésen lép pályára. Sergio Mullor Cabrera szövetségi kapitány ezúttal egy veszprémi játékosnak, Lux B. Gábornak szavazott bizalmat. 2024. április 8. 11:17 Kulcsfontosságú mérkőzés előtt a veszprémi futsalcsapat 1. Futsal Club Veszprém Kulcsfontosságú mérkőzés előtt a veszprémi futsalcsapat Az 1. FC Veszprém vezetőedzője, Fehér Zsolt szerint a DEAC a hétfői (kezdés: 18.30) felsőházi bajnoki esélyese, de tudja, hogy az övéi hazai környezetben mivel kerekedhetnek a rivális fölé. 2024. április 6. 14:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.