Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rablót keresnek a pápai rendőrök

2022. szeptember 20. 14:26 // Forrás: police.hu
A pápai buszállomáson ketten fosztották ki egy ismerősüket, az egyik elkövetőt már elfogták.

A nyomozás adatai szerint egy 26 éves pápai lakos a 22 éves lovászpatonai barátjával együtt 2022. szeptember 10-én este a pápai autóbusz-pályaudvaron bántalmazták egyik ismerősüket, majd amikor a sértett el akart menekülni, utána szaladtak, a földre kényszerítették, és elvették tőle a pénztárcáját, amelyből kivettek több mint ötvenezer forintot. Később a két elkövető a bukszát – a több tízezer forint nélkül – visszaadta ugyan a sértettnek, viszont cserébe azt kérték tőle, hogy az autójával vigye el őket az általuk megjelölt helyre.

A nyomozók rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt mindkét tettes ellen elfogatóparancsot adtak ki. A 26 éves elkövetőt 2022. szeptember 18-án Pápán igazoltatták a rendőrök, majd elfogták, őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként kihallgatták, és javaslatot tettek a letartóztatására. A férfi 22 éves társa ellen jelenleg is elfogatóparancs van érvényben – közölte honlapján a hatóság.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.