Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Cirkuszolás és sport a lakótelepen

2022. szeptember 25. 15:00
Második alkalommal rendezték meg a Jutasi Pikniket és Olimpiát a hétvégén a Haszkovó lakótelepen.

A program mindegyik napja külön tematikával rendelkezett. A péntek a cirkuszé volt, amikor a résztvevők megtanulhattak légi akrobatika figurákat, zsonglőr trükköket, kötéltáncolni. A színpadon tűzzsonglőrök, zsonglőrök, légtáncosok mutatták meg tudásukat, miközben az egész délutános workshopok révén bárki próbára tehette magát: labdával, virágbottal, kendővel ügyeskedhettek az érdeklődők, de a tányérpörgetést vagy a diabolót is kipróbálhatták. A nap fénypontjaként megépült az "emberhegy", az önkéntesek alkotta gúla is. 

A szombati program a sport köré épült. A színpadon sportegyesületek bemutatói követték egymást, miközben a Kálvin parkban trambulin, asztali hoki, csocsó, ping-pong, gombfoci, falmászás, slackline, air track, gumiasztal segített levezetni az energiát. 

Délután Porga Gyula polgármester is kilátogatott a helyszínre, és köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, bízik benne, hogy az idén másodszor megrendezett program hosszú életű lesz, és arra kérte a jelenlévőket, hogy jövőre, az Európa Kulturális Fővárosa évében is aktívan vegyék ki a részüket a városban és különösen a szűkebb lakókörnyezetükben zajló programokból, hiszen a 2023-as ünnepi év sikere elsősorban azon múlik, hogy a veszprémiek mennyire lelik örömüket benne, a programok lelkét ugyanis a közösség adja. A közösség a hétköznapokban is fontos, jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy számíthatunk a szomszédainkra, munkatársainkra az előttünk álló nehéz időszakban és a könnyedebb pillanatokban is – jegyezte meg a polgármester.

Vasárnap délután gyerekelőadásokkal, játszóházzal, társasjátékokkal, cukrászati bemutatókkal és egzotikus állatsimogatóval szólítják meg a kisgyerekes családokat. 

Galéria
II. Jutasi Piknik és Olimpia
Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.