Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mindkét pontot elvitte Veszprémből a Dabas

2022. október 1. 17:43
A Fejér-B.Á.L. Veszprém hazai környezetben maradt alul három góllal közvetlen riválisa, a Dabas ellen a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján.

Nemzetközi szereplés és sorozatterhelés ide vagy oda, az NB I-ben eddig egy győzelemmel és három vereséggel álló Fejér-B.Á.L. Veszprém számára „kötelező” volt a győzelem szombat délután a nullapontos Dabas vendéglátójaként.

Kapcsolódó cikk
Történelmi mérkőzés, négygólos vereség
Kiválóan küzdött, a tíz gólig jutó Pulay Gábor vezetésével szorosnak mondható eredményt ért el a francia Chambéry vendégeként a Fejér-B.Á.L. Veszprém a férfi kézilabda Európa-liga második selejtezőkörének első mérkőzésén. A csoportkörbe jutáshoz négy gólt kell ledolgozni jövő kedden a Veszprém Arénában.

Akárcsak kedden a francia Chambéry vendégeként – ahol a bakonyiak bőven vállalható, négygólos vereséget szenvedtek az Európa-liga selejtezőjében –, ezúttal is hiányzott a gárda három alapembere, a jobbszélső Tóth Péter, a jobbátlövő Széles Ákos és a balátlövő Éles Benedek.

A horvátok világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpiai bronzérmes klasszisa, Zlatko Horvat hetesből szerezte a találkozó első gólját, amire Hári válaszolt. A vendégek határozottan védekeztek, s gyors támadásokat vezettek, Ács és a duplázó Koller révén hamar elléptek hárommal (6. perc: 1-4).

A Franciaországban klasszis teljesítményt nyújtó, tíz gólt szerző Pulay ezúttal is jól kezdett, a jobbátlövő vezényletével a játékrész harmadához érve kettőre zárkóztak a bakonyiak (4-6). Ahelyett azonban, hogy még közelebb férkőzött volna a Konkoly-csapat, elég volt néhány apróbb hiba, figyelmetlenség, és máris a fegyelmezetten kézilabdázó Pest megyeiek húztak el öttel (14. perc: 5-10).

Tehát akárcsak az előző bajnoki fordulókban, ezúttal is futnia kellett az eredmény után a Fejér-B.Á.L.-nak. Amely meg is tette ezt, ugyanis Hári és Szmetán is betalált, majd a csereként beállt Podoba fontos védése után Hári és Szmetán hozott össze egy gyönyörű kínait. Tomori Győző időt is kért, Zdolik talált rá góllövő formájára, nálunk pedig Stranigg tüzelt eredményesen (18. perc: 10-12).

A folytatásban két-három gól között váltakozott a különbség. A házigazdának számos lehetősége volt, hogy feljöjjön mínusz egyre, de nem sikerült élnie a lehetőséggel (24. perc: 11-14).

Fekete után Katonát is kiszórták két percre a játékvezetők. Molnár a hétméterest belőtte, ezt leszámítva azonban nem sikerült kihasználni a kettős emberfórt. Sőt, a válogatott keretbe is behívott Szöllősi Szabolcs volt eredményes a másik térfélen. Létszámazonosság mellett viszont összejött a felzárkózás, Molnár után Stranigg is megzörgette a hálót. A 15-16-os félidei állás Szöllősi és Pulay pengeváltása után alakult ki.

Szöllősi és Stranigg folytatta a gólgyártást a szünet után. Stranigg ezt követően kétszer is egyenlíthetett volna, de mindkétszer ziccert hibázott. Ugyanígy tett Bugyáki is, majd Pulay lőtt kapufát. A rengeteg kimaradt lehetőség aztán megbosszulta magát, hiszen Horvat már nem hibázott a túloldalon (35. perc: 16-18).

Hasonló mederben folytatódott a találkozó: a veszprémieknél hiányzott az a pici plusz, ami az egálhoz kellett volna; míg a Dabas kellő rutinnal felvértezve őrizte egy-kétgólos előnyét (40. perc: 20-22).

Nem sikerült tehát megtörni a vendégeket, Zdolik rendre túljárt Podoba eszén, lőtt eredményesen, a meccs háromnegyedénél, 22-24-es állásnál időt is kért Konkoly Csaba. Ez sem segített, sőt a végjátékra fordulva már néggyel ment a Tomori-csapat (52. perc: 25-29). A bakonyiak innen még többször visszajöttek mínusz kettőre, de az egyenlítésre már nem maradt esélyük. A vége 30-33 lett, a Veszprém alulmaradt közvetlen riválisával szemben.

Férfi kézilabda NB I, 5. forduló:
Fejér-B.Á.L. Veszprém–Dabas KC 30-33 (15-16)
Március 15. utcai sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Andorka, Hucker
Veszprém: Balogh – Szmetán P. 3, Pulay 7, Kristóf, Szrnka, Stranigg 7, Hári 2
Csere: Podoba, Miklós (kapusok), Bugyáki, Szatmári 1, Machac 1, Vetési 3, Molnár B. 6 (3)
Vezetőedző: Konkoly Csaba
Dabas: Pallag – Ács 1, Szöllősi Sz. 7, Garajszki, Koller 2, Zdolik 8, Katona 3
Csere: Nagy T. (kapus), Horvat 10 (3), Tarabochia 1, Hutvágner 1, Fekete, Bognár
Vezetőedző: Tomori Győző
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/3

Galéria
Fejér-B.Á.L. Veszprém – Dabas KC 30-33 (15-16)
Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. január 12. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
36-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 10. 19:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 24. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2024. március 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
29-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
30-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. április 20. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 3. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Nagyot hajrázott, de kikapott a Füredtől a Fejér-B.Á.L. Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Nagyot hajrázott, de kikapott a Füredtől a Fejér-B.Á.L. Veszprém A férfi kézilabda NB I szombati Veszprém vármegyei derbijén a sereghajtó Fejér-B.Á.L. Veszprém hatgólos hátrányt dolgozott le a Balatonfüred ellen, de az utolsó percekben a tópartiak koncentráltak jobban, akik végül két góllal nyerni tudtak 2024. április 6. 19:36 Már csak matematikai esélye maradt a bennmaradásra a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek Fejér-B.Á.L. Veszprém Már csak matematikai esélye maradt a bennmaradásra a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek Idei hetedik, idénybeli tizennyolcadik vereségét szenvedte el a Fejér-B.Á.L. Veszprém a férfi kézilabda élvonalban, miután szombaton a Gyöngyös vendéglátójaként is simán alulmaradt. 2024. március 30. 19:33 Kiválóan küzdve kapott ki Komlón a „kis Veszprém” Fejér-B.Á.L. Veszprém Kiválóan küzdve kapott ki Komlón a „kis Veszprém” A hátrányát többször is ledolgozó, derekasan harcoló Fejér-B.Á.L. Veszprém egygólos vereséget szenvedett a Komló vendégeként szombaton a férfi kézilabda élvonalban. A sereghajtó bakonyiak számára innentől kisebb csoda kell a bennmaradáshoz. 2024. március 23. 19:46 Esélyt sem adott a Fradi a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek Fejér-B.Á.L. Veszprém Esélyt sem adott a Fradi a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek Sima, kilencgólos vereséget szenvedett a sereghajtó Fejér-B.Á.L. Veszprém a vendég Ferencváros ellen szombaton a férfi kézilabda NB I-ben. 2024. március 2. 19:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.