Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Három veszprémi készülhet a horvátok ellen

2022. október 3. 20:32 // Forrás: MLSZ
Férfi futsalválogatottunk második vb-selejtezőjén, pénteken a horvátok otthonában lép pályára. A keretben ott van a Veszprém három kiválósága Spandler Mátyás, Tatai József és Kártik Zsombor.

A Turzó József vezette magyar válogatott szeptemberben 2-2-es döntetlent játszott Szombathelyen az izraeli együttessel, vagyis a vártnál gyengébb eredménnyel kezdte a vb-selejtező sorozatot – emlékeztetett az mlsz.hu. Hozzátették: pénteken még nehezebb dolga lesz együttesünknek, ugyanis a csoport favoritja, az európai élcsapatok közé tartozó horvát válogatott otthonában lép pályára.

Fotó: mlsz.huFotó: mlsz.hu

Mint olvasható, a szakmai stáb sérülés miatt nem számíthat csapatkapitányára, Dróth Zoltánra, és a tizenhatos keret több más játékosa is kisebb sérüléssel kezdte meg szombaton az összetartást. Koronavírus-fertőzése miatt Turzó József szövetségi kapitány sem lehetett a csapat mellett az első napokban, ő az első negatív PCR-tesztje után csatlakozhat az együtteshez.

Vannak ugyan hiányzóink, és egy-két kisebb sérülés is nehezíti a dolgunkat, de korábban is jártunk már hasonló cipőben. Sokféle összeállításban játszottunk az elmúlt időszakban, a jelenlegi kerettagok mindegyikét kipróbáltunk éles helyzetben, ezért mindenki rendelkezik a szükséges mérkőzésrutinnal. A horvátok Európa legjobb csapatai közé tartoznak, de a megfelelő hozzáállással és a taktikai elemek fegyelmezett betartásával képesek lehetünk szoros eredmény elérésére, amiben akár a meglepetés is benne lehet 

– mondta az mlsz.hu-nak Turzó József.

A magyar válogatott kedden utazik el Bród városába, a pénteki (19.00) mérkőzés helyszínére.

A válogatott kerete:

Kapusok:
Alasztics Marcell (Haladás)
Krajcsi Bence (DEAC)
Spandler Mátyás (Veszprém)

Mezőnyjátékosok:
Bíró Attila (Kecskemét)
Büki Baltazár (Aramis)
Dávid Richárd (Haladás)
Fekete Márk (Aramis)
Hajmási Milán (Haladás)
Harnisch Ákos (Újpest FC)
Komáromi Péter (Aramis)
Pál Patrik (Kecskemét)
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
Rutai Balázs (Haladás)
Tatai József (Veszprém)
Kártik Zsombor (Veszprém)
Horváth Szabolcs (Aramis)

vehir.hu
Férfi futsal NB I alapaszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 5 5 0 0 24 10 14 15
2. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 5 4 1 0 21 11 10 13
3. NYÍRBÁTORI SC 5 3 1 1 18 11 7 10
4. SG KECSKEMÉT FUTSAL 5 3 0 2 16 13 3 9
5. MVFC BERETTYÓÚJFALU 5 2 1 2 13 12 1 7
6. ÚJPEST FC-220VOLT 5 2 1 2 18 19 -1 7
7. MAG-LOG MAGLÓDI TC 5 2 1 2 12 15 -3 7
8. DEAC 5 1 3 1 13 13 0 6
9. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 5 1 2 2 15 15 0 5
10. ARAMIS SE 5 1 1 3 15 18 -3 4
11. PTE-PEAC 5 0 1 4 7 17 -10 1
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 5 0 0 5 9 27 -18 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 18. 11:02
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. május 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2023. május 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 15. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. május 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 27. 18:30
Helyszín
Debrecen
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás
Időpont
2023. április 22. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
7-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 2. 19:00
Helyszín
Berettyóújfalu
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. március 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. március 27. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 17. 0:00
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 30. 0:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.