Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-2°C
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-2°C

Felszabadult játékot vár a Veszprém mestere a Berettyóújfalu ellen

2023. május 20. 9:02
Egyszerű a képlet: ha az 1. Futsal Club Veszprém hétfőn (18.30) nyer a négyszeres bajnok Berettyóújfalu vendéglátójaként, idén is bronzpárbajt vívhat az első osztályban.

Megszakadt a rossz sorozat. Négy-négy döntetlen és vereség után az előző fordulóban, a Kecskemét vendégeként hétfőn végre nyerni tudott a Veszprém (3-6) a futsal NB I felsőházi rájátszásában.

Kapcsolódó cikk
Remek játék, győzelem a rájátszásban!
Először nyert a futsal NB I felsőházi rájátszásában a Veszprém, amely nagy motivációval, jó helyzetkihasználással és szervezett védekezéssel rukkolt elő hétfő este a Kecskemét vendégeként.

A bakonyiak ezzel ismét a saját kezükbe vették a sorsukat, hiszen hogyha a jövő hétfői (kezdés: 18.30) utolsó körben nyerni tudnak a már biztosan döntős Berettyóújfalu vendéglátóajként, akkor elcsípik a negyedik helyet, vagyis idén is harcba szállhatnak a bronzéremért.

Volt egy minimális esélyünk, hogy éremért játsszunk, amihez nyerni kellett Kecskeméten. Mindenki átérezte a mérkőzés a súlyát. Már a bemelegítés előtti pillanatokban látni lehetett a tüzet a játékosok szemében. Örülök, hogy mindenki a maximumot nyújtotta és sikerrel vettük az akadályt. Győztünk, ezzel a saját kezünkbe vettük a sorsunkat. Mi dönthetünk arról, hogy hétfőn véget ér a szezon, vagy még dolgozunk és küzdünk tovább a harmadik helyért

– tekintett vissza a győztes találkozóra az 1. FCV vezetőedzője, Fehér Zsolt, aki aláhúzta: az együttes mentális állapotának nagyon jót tett a siker.

Hétfőn a Berettyóújfalu ellen zárja a rájátszást a Veszprém (archív fotó)Hétfőn a Berettyóújfalu ellen zárja a rájátszást a Veszprém (archív fotó)

Jó a hangulat az öltözőben, jól és nagyon motiváltan edz mindenki. Amennyiben meglesz a Kecskeméten bemutatott akarat, alázat és motiváció; magunkkal foglalkozunk, s csak a célra koncentrálunk, akkor nyerni fogunk hazai környezetben.

A bakonyiak tehát a már biztosan második helyen záró, s a Haladás elleni bajnoki döntőre készülő Berettyóújfalu ellen zárják a rájátszást. Ha nyernek a Március 15. utcai sportcsarnokban, a forduló további eredményétől függetlenül a negyedik helyen zárnak, s készülhetnek a Kecskemét elleni, három nyert meccsig tartó bronzpárharcra.

A Berettyóújfalu erős jó csapat, nem véletlen, hogy idén is döntőt fog játszani a Haladás ellen. Nekünk a saját játékunk a saját érdekeinkre kell most odafigyelni, és nem túlgörcsölni az előttünk álló negyven percet. Élvezni kell a játékot és bizonyítani szurkolóinknak, hogy igenis jó csapat vagyunk és megérdemeljük, hogy ott legyünk a kis döntőben.

– nyomatékosította a szakember, aki továbbra sem számíthat Kártik Zsombor, Tatai József és Boromisza Dániel játékára.

Ebben az idényben már sikerült! A Fehér-csapat az alapszakasz november 18-ai hazai meccsén 4-3-ra legyőzte az MVFC-t, amely februárban hazai környezetben vissza tudott vágni egy újabb kiélezett meccsen (5-3). A rájátszásban április elején ismét összecsaptak a felek, amikor is Trencsényi János legénysége sima, 3-0-s győzelmet aratott a Pálfi István Rendezvénycsarnokban.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 14 13 0 1 75 18 57 39
2. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 15 10 2 3 64 35 29 32
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 9 3 3 52 25 27 30
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 2 4 68 41 27 29
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 15 9 2 4 55 38 17 29
6. NYÍRBÁTORI SC 16 7 1 8 55 56 -1 22
7. DEAC 15 5 5 5 44 37 7 20
8. ÚJPEST FC-220VOLT 15 5 2 8 47 62 -15 17
9. ARAMIS SE 16 5 2 9 46 65 -19 17
10. MAG-LOG MAGLÓDI TC 15 3 2 10 33 65 -32 11
11. PTE-PEAC 16 3 2 11 31 82 -51 11
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 1 1 13 27 73 -46 4
Utolsó módosítás: 2023. december 1. 22:01
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.