Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy kis kreativitással életre szóló élményt szerzett magának egy fiú a VeszprémFesten

2024. július 22. 14:30
Nem egyedi eset egy koncerten vagy sportmérkőzésen az, amikor a közönségből egy jól látható táblára felírt üzenet célba ér, így pedig valaki boldog tulajdonosa lehet egy meznek, kedvence dobverőjének és még sorolhatnánk az így új gazdára lelt relikviákat. Az idei VeszprémFesten a Milky Chance koncertjén viszont egy fiatalember egészen más üzenetet fogalmazott meg a tábláján, ami aztán célba is ért, örökre szóló élményt adva neki.

Egy Gergő nevű fiú a közönség soraiban egyszerűen azt az egyszerű információt írta a táblájára, hogy ő gitáron el tudja játszani a Stolen Dance és a Flashed Junk Mind című Milky Chance dalokat. A zenekar pedig értette a célzást, még ha konkrét kérést nem is tartalmazott az üzenet.

Gergőt, akinek a nevének kimondása némi nehézséget okozott Clemens Rehbeinnek ezután a színpadra hívták és életre szóló élményként bekapcsolódhatott néhány perc erejéig a színpadról a koncertbe a Milky Chance rögtönzött tagjaként, ráadásul egész ügyesen.

Az elmúlt héten a Vehíren kritikasorozatban foglalkoztunk az idei VeszprémFestes koncertekkel, amelyekben igyekeztünk a zenei élményen túl a közönség és a fellépők egymástól elválaszthatatlan reakcióin keresztül is értékelni a koncerteket. A Milky Chance fellépésének ez a néhány perce viszont érdemes arra, hogy külön is híre menjen, hiszen mind a rajongó kreativitása, mind pedig a zenekar reakciója az egyik legkedvesebb momentumként vonulhat be a fesztivál történetébe.

vehir.hu
további cikkek
Veszprémbe érkezik a Clean Bandit! VeszprémFest Veszprémbe érkezik a Clean Bandit! Bejelentették a 2025. július 8-12. között megrendezendő VeszprémFest fellépőit. 2024. november 25. 14:01 Ilyen jól még nem szólt az Africa Veszprémben VeszprémFest Ilyen jól még nem szólt az Africa Veszprémben De nem csak az Africa. A VeszprémFest szombati zárónapjára Kaliforniából érkezett a Toto, és bár a zenekar tagjai közül többen már a hatvanas éveiket tapossák, kétórás fellépésüket úgy tolták végig az eső miatt az arénába költöztetett koncerten, hogy esélyt sem adtak adnak annak a kritikának, hogy csupán egy kelet-európai haknira jöttek Veszprémbe. 2024. július 21. 14:34 Esőhelyszínre költözik a VeszprémFest esti koncertje Esőhelyszínre költözik a VeszprémFest esti koncertje A Veszprém Arénában rendezik meg a Toto koncertjét. 2024. július 20. 13:49 A jazz egy kedves szakállas pasi, aki szeretne megismerkedni VeszprémFest A jazz egy kedves szakállas pasi, aki szeretne megismerkedni Van az a sztereotípia a jazz-zenészekről és úgy általában a jazzről, hogy azt füstös new yorki bárokban afroamerikai zenészek adják elő szintén hasonló összetételű közönségnek. Ezzel pedig jelentősen szegregálva műfajt és a közönséget is. Ezért is bátor vállalkozás minden évben a VeszprémFesttől, hogy a koncertsorozat valamelyik napját a jazznek szentelik. Viszont, ha elfogadjuk, hogy a VeszprémFest a két évtizedes múltjával már-már küldetést vállal, hogy hirdesse a zenei sokszínűséget, akkor szinte kötelező a jazzes nap a fesztiválon. Gregory Porterben pedig hű szövetséges találtak ebben a küldetésben, aki immáron másodszor lépett fel péntek este a veszprémi színpadon, koncertje pedig sztereotípia-romboló volt. 2024. július 20. 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.