Szücs Noémi tanítványai visszavágásra készültek, hiszen novemberben 4-2-es vereséget szenvedtek mostani ellenfelüktől a kupában. A revans ugyanakkor nem jött könnyen. Kétszer is a házigazdák szereztek vezetést, de 2-1 után Fogl Adrienn, majd Fleck Rebeka volt eredményes és pillanatok alatt fordítottak a vendégek. Buncsák Réka révén gyorsan jött a válasz a túloldalon is, és sokáig úgy tűnt, hogy pontosztozkodás lesz a vége.
A lefújás előtt öt a négy ellen támadtak a nagykanizsaiak, de a próbálkozásukat Mecséri Sára hárította, majd a VESC kapusa egy egészpályás góllal szerezte meg a győztes találatot csapata számára.
Győzelmükkel a veszprémiek második helyen állnak a tabellán, egy ponttal lemaradva a jánoshalmai Arany Bácska Egyesület mögött.
Női futsal NB II Nyugati csoport, 5. forduló:
FC Nagykanizsa–Veszprémi ESC 3-4 (1-1)
Gólszerzők: Buncsák (12. perc, 33.), Szollár (21.) ill. Horváth M. (20.), Fogl (31.), Fleck (32.), Mecséri (40.)
Edzői értékelés
Szücs Noémi: – Nehéz meccsre számítottunk és az is lett. Nagyon büszke vagyok a lányokra, mentálisan hatalmas erőt mutattak. Ez a Nagykanizsa egy éve nem kapott ki otthon, úgyhogy nagy skalp ez számunkra. Az egyik kulcsemberünk, Horváth Mercédesz megsérült a meccsen, neki jobbulást kívánunk!