2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Fejér-B.Á.L. Veszprém

Verhető ellenfél a kupában
Verhető ellenfél a kupában
Kedd délután kisorsolták a férfi kézilabda Magyar Kupa második fordulójának párosításait. A Veszprém KKFT elkerülte az élvonalbeli ellenfeleket, saját otthonában látja vendégül a szintén NB I/B-s NEKA-t.
Húsz gól, nulla pont
Húsz gól, nulla pont
Egyelőre képtelenek a szebbik arcukat mutatni a mieink az NB I/B Nyugati csoportban; hiába dolgoztak egész héten sokat, ezúttal hazai környezetben kapituláltak.
Rendeznék a sorokat
Rendeznék a sorokat
A Veszprémi Kézilabda Kft. aktívái azon lesznek, hogy a vereséggel zárult évadnyitójuk után, illetve a szezonbeli első hazai derbijükön – szeptember 23-án (szombat, 18 óra), a Szigetszentmiklósi KSK ellen – kiszolgálják a szimpatizánsaikat.
Ennél több kell elől
Ennél több kell elől
Főként a vártnál gyengébb támadásszövéseiknek tudható be, hogy a Veszprémi KSE nem tudott meglepetést szerezni a kézilabda NB I/B Nyugati csoport nyitányán.
Kézilabda: A hátország is megkezdi szereplését
Kézilabda: A hátország is megkezdi szereplését
A Telekom U20-as együttese a Veszprémi KSE-vel karöltve az NB I/B-ben lép pályára, női kézilabdacsapatunk pedig a harmadik vonalban kezdi meg szereplését.
Már várják a rajtot
Már várják a rajtot
Miközben a felkészülés során elvégzett munka bizakodásra ad okot, most élesben derül ki, hogy a Veszprémi Kézilabda Kft. mit ér a másodosztályban. Az évadnyitó mindazonáltal nem lesz könnyű, szeptember 16-án (szombat, 18 óra) a PLER-Budapest otthonában.
Van benne fantázia
Van benne fantázia
Bár nem az az ígérgetős típus, a Mol-Pick Szegedtől érkezett Haszilló Gergő – az elmondása szerint – mégis minden erejével és tudásával azon lesz, hogy a közelgő másodosztályú bajnokság élmezőnyébe „repítse” az új kenyéradóját, a Veszprémi Kézilabda Kft.-t.
Finnországban folytatja a veszprémi kézis
Finnországban folytatja a veszprémi kézis
Mivel megtisztelő ajánlatot kapott, a Veszprémi Kézilabda Kft. nem gördített akadályt Vasvári Géza távozása elé, a 25 éves beálló ilyenformán kipróbálhatja a légióslétet: eztán Finnországban, az Atlas Vantaa csapatában és az északi ország bajnokságában próbál – munka mellett – bizonyítani.
... 42 43 44 45 46 ...