2020. július 8. // Ellák névnap

közélet

Szívtől szívig / Almádi gondolatok a gyermek-szívátültetésről
Balatonalmádi a második otthona a gyermek-szívsebész professzornak. Korunk sztárcsináló, gellert kapott világában nem a fontos hírek szokták beborítani a címlapokat, nem az értékek szétkürtölésétől hangos a média, a „divatos” magazinok sem a kiváló emberek életpályáinak bemutatásától remélik példányszámaik növekedését. Azt pedig még Balatonalmádiban is kevesen tudják, hogy a hazai gyermek-szívátültetéseket végző orvosprofesszor évtizedek óta itteni nyaralójában tölti minden szabadidejét, és imádja ezt a várost. Az első gyermek-szívátültetés Magyarországon 2007. október 18-án, a második 2008. március 14-én történt. Mindkettő dr. Hartyánszky István gyermek-szívsebész nevéhez kötődik.
Rajtra készen a tó körül
Interjú Tomcsányi Gáborral, az SCD Holding vezérigazgatójával
Szombaton újra öbölátúszás
Várhatóan 4500-an szállnak versenybe szombaton, hogy Balatonfüred és Tihany között átússzák a tavat. A hagyományos öbölátúszásra az amatőrök mellett idén is jelentkeztek profi sportolók. A 3 és fél kilométeres hosszútávúszó versenyt 16. alkalommal hirdette meg a Magyar Hosszútávúszó Szövetség és a Balaton Masters Team, idén azonban a MÁV Start Zrt is csatlakozott az eseményhez, méghozzá névadóként.
A Közösség Szíve / Egy millió a Veszprém megyei kórház gyermekosztályának
10 millió forintot gyűlt össze a Közösség Szíve programban, melyet április elsején hirdetett meg a CBA és a Procter & Gamble. A jótékonyság program céljául a gyermekosztályok támogatását tűzték ki. Az összeg mintegy 3 hónap alatt jött össze a fogyasztók jóvoltából. CBA üzletekben megvásárolt Procter & Gamble termék árából 10, 20 ill. 30 forint került A Közösség Szíve virtuális kalapjába.
Cserbenhagyásos gázolás Várpalotán / Ketten meghaltak az éjszaka
Két embert gázoltak halálra tegnap éjszaka az egyik várpalotai buszmegállóban, - értesítette a Vehírt Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője. A rendőrség nagy erőkkel keresi a gázolót, aki megállás nélkül hajtott tovább a helyszínről. A kapitányság szerdán kiadta az elfogató parancsot.
Maradandó emlékoszlopot állítani…
Balatonalmádi - Közvélemény-kutatást követően, a város polgárainak adományaira számító civil kezdeményezésre, az almádi képviselő-testület egyetértő és segítő szándékával az „Almádiért” Közalapítvány is felkarolta egy Wass Albert szobor felállítását a városban.
Kovács-találkozó Balatonalmádiban
Az „Almádiért” Közalapítvány szervezésével lebonyolított kovács-találkozóra az idén is közel 20 kovácsmester érkezett Balatonalmádiba az ország különböző részéből. A rendezvény kezdeményezője és fő szervezője Takács István, aki mesterének, Koppa Györgynek emlékére szervezi évről évre ezt a meghitt mestertalálkozót.
Több mint 3 km-rel bővítik a Balaton körüli kerékpárutat / cél a biztonság és a megközelíthetőség
Tihany mintegy 54 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott kerékpárút-hálózatának fejlesztésére uniós pályázatán. A szerződését ünnepélyes keretek között írták alá kedden délelőtt Tihanyban. A település a Közép-dunántúli Operatív Program (KDOP) keretében „Kerékpárút hálózat fejlesztése” pályázott. Az eseményen ott volt Pál Béla, a regionális fejlesztési tanács elnöke, Nagy Jenő országgyűlési képviselő, Kovács Tamás, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója, valamint Tósoki Imre, Tihany polgármestere.
... 1983 1984 1985 1986 1987 ...
2020. július 8. // Ellák névnap