2021. március 5.
//
Adorján névnap

közélet

Új helyszínen a veszprémi majális / Három napos parádé a Kistó utcában
A SÉD völgy rehabilitációja miatt idén új helyszínen kellett megrendezni a hagyományos majálist Veszprémben. Kiderült a Kistó utca ebből a szempontból rengeteg előnnyel is jár. Könnyű megközelíteni, ingyen lehet parkolni és a hangos zene sem zavar senkit.
Média fogatolás
Nagyvázsony polgármestere Fábry Szabolcs, immáron másodszor invitálta az általa vezetett községbe a sajtó képviselőit. Az egész napos rendezvényen bemutatták a település nevezetességeit, felavatták az új Millenáris Parkot, amit a gyermekek azonnal használatba is vettek. A nyári Művészete-Bűvészetek a Völgye rendezvénysorozatra négy új szerződést írtak alá.
Marokkóban jártak / Találkozó az Euro-Mediterrán együttműködés jegyében
Célegyenesben az Euro-Mediterrán együttműködés. Nicolas Sárközy vette fel először, hogy az unió tagjai építsenek ki egy gazdasági, politikai, kulturális és oktatási együttműködést a fejlődő mediterrán országokkal. Ennek az együttműködési szándéknak a jegyében Rédey Ákos, a Pannon Egyetem rektora, illetve Mihalovics Árpád, a nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes, a francia tanszék vezetője Marokkóba látogatott. A találkozónak köszönhetően, három egyetemmel is sikerült kapcsolatot kiépíteni. Az afrikai országból mesterképzésekre és doktori képzésekre jönnek majd hozzánk.
Egy jó hír: Kristály tiszta a Balaton vize / És egy rossz: nincs pénz kutatásra
Kiváló a Balaton vízminősége, és ezt meg is kell őriznünk, - mondta Bíró Péter a Tihanyi Limnológiai Kutatóintézet igazgatója. Évről évre fogy a kutatásra szánt pénz. A minisztériumi forrás tavaly teljesen elapadt.
Jókai napjai Füreden / – az utolsó palóc volt a díszvendég –
Immáron 17 esztendeje, hogy Balatonfüred önkormányzata (számos társrendezővel) ünnepségsorozat keretei között tiszteleg a nagy mesemondó emléke előtt. A programok a Jókai-villa kertjében kezdődtek ma délelőtt, ahol Molnár Judit önkormányzati képviselő köszöntötte az egybegyűlteket, köztük a megyei közgyűlés elnökét, Lasztovicza Jenőt, dr. Bóka Istvánt, a vendéglátó város polgármesterét, valamint a díszvendégként meghívott palócföld országgyűlési képviselőjét, dr. Becsó Zsoltot.
Bezárták a gömbkilátót
A balatoni szezonnyitó napján zárták be a balatonboglári gömbkilátót. Tegnap a turisták már nem tudtak a magasból gyönyörködni a kilátásban. Kovács Miklós polgármester azt mondja, nem volt mit tenni, a létesítmény életveszélyes, arra pedig nincs pénzük, hogy felújítsák.
Bonyhádé a legmagasabb májusfa
Az ország legmagasabb májusfáját állították fel Bonyhádon a csütörtöki majálisra. A 32 méter magas, 130 éves fenyőfát még a télen vágták ki Bajorországban, majd szépen megfaragva hozták el a Völgység fővárosába.
Megkoszorúzták a Balatont
Nemzeti kincsünk a Balaton, fejlesztését úgy kell végbevinni, hogy ez a kincs a következő nemzedék számára is megmaradjon, - mondta Kovács Miklós, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön Keszthelyen, ahol a jó szezon reményében, idén is megkoszorúzták a tavat.
... 2151 2152 2153 2154 2155 ...