2021. március 8.
//
Zoltán névnap

közélet

GKM: 2 milliárd forint kerékpárút-fejlesztésre
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) 2 milliárd forintos keretösszeggel pályázatot hirdet egyebek mellett a kerékpáros forgalom biztonságos közlekedési feltételeinek biztosítására, a környezetkímélő közlekedést szolgáló beruházások megvalósulásának támogatására - közölte a szaktárca.
Konferencia az MTA VEAB Székházában
Az idén is megrendezi a Pannon Egyetem Műszaki Kémai Kutató Intézete a kémiai napok konferenciáját. Idén nyolc szekcióban több, mint 80 előadás hangzik el, számos szomszédos országokban élő magyar anyanyelvű előadóval. A megújuló energiaforrások felhasználásának lehetőségeit is kutatják a szakemberek.
Szilvásynak és Gyurcsánynak semmi sem drága
A Fidesz szerint bebizonyosodott, hogy a hatalom megtartása érdekében Szilvásy Györgynek és Gyurcsány Ferencnek semmi sem drága – fogalmazott Demeter Ervin és Kósa Lajos az önkormányzatok nemzetbiztonsági védelme ügyében tett interpellációjában.
Sajtóper indulhat a Napló ellen
Helyreigazítást kért Balczó Andrással, a Nemzet Sportolójával egyetértve a Naplótól Vereskuti Béla, az Óvári Ferenc Baráti Kör rendezvények szervezéséért felelős elnökségi tagja. Balczó múlt hét szerdán tartott előadást a veszprémi Simonyi Zsigmond Általános Iskolában. A Napló tudósításának utolsó mondatában Martinovits Tibor azt írta, az olimpikon gyengeelméjűnek nevezte a mai 18 év alatti fiatalokat.
Csiribú-csiribá?
„A kiválasztott” címmel újabb őrület indult az egyik kereskedelmi csatornán. A gyanútlan tévénézőt próbálja a világhírű mester, Uri Geller és a versengő mentorok hétről hétre odaszögezni a képernyők elé. Lehet ezt a műsort szeretni, lehet benne kételkedni, lehet hinni az akaraterőben. A profi látvánnyal, különleges színpadi elemekkel tarkított showműsorokkal a producer elérte célját. Ráklikkelnek, szavaznak, tátott szájjal bámulnak. A magyar bűvésztársadalom döntő része meglehetősen erős kritikával illeti a műsort és az abban bemutatott produkciókat. A szombati napon azonban valami kiverte a biztosítékot. Ennek próbált utánajárni a Vehír munkatársa.
Összeült az Egészségügyi és Szociális Bizottság
Meghallgatták dr. Balczár Lajos főorvos-pszichiáter előadását, aki elsősorban a megye és a város feladatit ismertette a bizottság előtt, és társadalmi szempontból is áttekintést nyújtott a pszichiátriai betegségekről, egészen 1867-től napjainkig. A „Lipót” tavalyi bezárását számos szakemberrel együtt dr. Balczár is szakmai hibának tartja, és hozzátette, Veszprém megyében is csökkentek az ágyszámok. Utalt arra, hogy a jelenlegi törvényeket figyelembe véve ez év végéig minden 10 ezer lélekszámnál nagyobb településen állami feladatként biztosítani kell az önkormányzatoknak a közösségi pszichiátriai ellátást is.
Narancssárga riasztás az egész országra – szélvihar, zivatar, jégeső
Narancssárga riasztást adott ki az ország egész területére az Országos Meteorológiai Szolgálat. A viharos szél a déli óráktól az Észak-Dunántúlon jelentkezhet, estére elérheti a fővárost is. A zivatarokkal és jégesővel közelítő front már az éjszakai órákban elhagyja Magyarország területét.
Polgármestert választott Bakonykoppány
Tekán István vállalkozót, függetlenként indult jelöltet választották polgármesterré vasárnap Bakonykoppányon - közölte Grób Lászlóné, a helyi választási bizottság elnöke. A Veszprém megyei faluban a három független jelölt közül a győztes 42 szavazatot kapott, a második Pluhár Imrére 40-en voksoltak, míg Strommelné Dolog Évára 13-an szavaztak.A névjegyzékbe felvett 187 választópolgár közül 96-an adták le szavazatukat, egy voks érvénytelen volt - közölte a bizottság elnöke. A bakonyi településen az eddigi polgármester lemondása miatt kellett időközi választást tartani.
... 2166 2167 2168 2169 2170 ...