2021. április 20.
//
Konrád, Tivadar névnap

kultúra

Továbbra is betöltetlen a székesfehérvári teátrum igazgatói posztja
A decemberben kiírt pályázatra nyolc pályamunka érkezett a székesfehérvári önkormányzathoz, ám az igencsak megosztott képviselő testület februári ülésén eredménytelennek nyilvánította az eljárást. A színház igazgatói posztját öt éve betöltő Szurdi Miklós megbízatása augusztus 1-jén jár le, az érdeklődők az újonnan kitűzött időpontig, május 2-ig nyújthatják be pályázatukat.
"Manapság túlteng a versmondásban a művészkedés" / Készülünk a költészet napjára: beszélgetés Szinterár Miklóssal
Április 11-e a költészet napja. Idén is ez alkalomból rendezik meg a Vesrünnep, nemzetközi versmondó verseny döntőjét Révkomáromban. A zsűri elnökével, Szinetár Miklóssal a versekről, költészetről és versmondásról beszélgettünk.
Eperjes életútja érettségi tétel
Érettségi tételnek választotta Eperjes Károly életművét a veszprémi Vetési Gimnázium drámatagozatos osztálya. A Kossuth-díjas színművész, a Petőfi Szinház művészeti tanácsadója április 9-én az oktatási intézménybe látogat és találkozik a belőle érettségiző diákokkal, valamint tanárnőjükkel, Pucsek Zsuzsával - tájékoztatott Varga Róbert, a Petőfi Színház sajtófőnöke.
VII. megyei irodalmi ki mit tud
A mai napon délelőtt kezdődött el a VII. megyei irodalmi ki mit tud a Csermák Antall zeneiskola nagytermében. A megmérettetésre a megye 16 általános iskolájából összesen 77 tanuló jelentkezett. Versmondás kategóriában 57 diák, saját mű előadásában (vers-próza) 20 tanuló vállalta a megmérettetést a zsűri előtt. Ez utóbbi elnöki tisztét Szilvásiné Csordás Éva a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpadának vezetője tölti be, Felföldi Gábor közművelődési titkár és Palásthy Bea színművész zsűritagokkal. A diákok és felkészítő tanáraik nagyon lelkesek, és felkészültek-, fogalmazott Bedics Anita a Szilágyi Katolikus iskola tanító és könyvtárosa. Azt azonban hiányolja, hogy a „ki mit tud”-nak más megyékben nem akadtak követői, mert akkor meg lehetne rendezni az országos döntőt. A zsűri kategóriánként, mindkét kategóriában, 1.-2., 3.-4., 5.-6., 7.-8. osztályos- összevont első három helyezettet könyvjutalomban részesíti. Ezenkívül, kiosztásra kerül még három különdíj: szép magyar beszédért, előadásmódért és a legeredetibb szövegválasztást jutalmazzák.
Versünnep a költészet napján
A hagyományos Versünnep vetélkedőt idén Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója tiszteletére hirdette meg a Versünnep Alapítvány, a Duna Televízió és Balatonfüred önkormányzata. Zenéről a magyar költészetben címmel. A vetélkedőre magyar költők műveivel nevezhettek be színművészek és előadóművészek, színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói.
Majdnem Szűz – Bacsó Péter filmje a gyenge ember kiszolgáltatottságáról / A Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál keretein belül mutatták be Veszprémben Bacsó Péter Kossuth-díjas rendező új filmjét
A film alapötletéül egy újsághirdetés szolgált, melyben prostituáltak „átképzését” vállalták menedzserré. A két foglalkozás közti mérhetetlen szakadék beindította Bacsó Péter fantáziáját, így ezt a kontrasztot összekötötte egy régóta a fejében motoszkáló fiatal lány történetével, aki lázad a sorsa ellen, és tehetségénél fogva ki tud törni a mai szélsőséges társadalom legmélyebb útvesztőiből. Ennek az eredménye lett előbb egy forgatókönyv, majd a március 20.-ai országos premierrel bemutatott Majdnem Szűz című film, amellyel saját elmondása alapján a prostituáltakkal szembeni előítéletekkel igyekszik szembeszállni.
DumaVölgy és HumorVár
DumaVölgy és HumorVár néven rendezik meg az idei évben, Nagyvázsonyban a Bűvészetek Völgyét, tájékoztatta a vehir.hu-t, Fábry Szabolcs polgármester. Az állami támogatás elmaradása miatt, ellensúlyozandó, az idei fesztivált kénytelenek piaci alapokra fektetni. Az elkerített üzleti részeket, közterületeket bérbe adják, és a parkolás is "hoz valamennyit a konyhára".
Balatoni képek Tihanyban
A Balaton minden bizonnyal egyik legszebb pontján, Tihanyban mutatta be képeit a balatonfüredi Tóth-család.