2021. november 28.
//
Stefánia névnap

kultúra

2008: A biblia éve / Emberáldozat Istennek?
Ábrahám életének talán legnehezebb pillanatait élte meg, amikor Isten próbára tette őt. A próba főleg mai szemmel tűnik hihetetlenül embertelennek, és óhatatlanul felveti a kérdést: miféle Isten az, aki megengedheti magának, hogy – ha csak rövid időre is – ellentmondjon önmagának, saját akaratának? Miféle Isten az, aki egy édesapát saját fiának feláldozására szólítja fel? Ráadásul egy olyan fiúról van szó, akiről azt ígérte Isten, hogy sok utódja lesz. A történet mai szemmel nézve annyira abszurd és érthetetlen, hogy érdemes a már megszokott eszközökkel is megközelíteni, hogy felfedezhessük valódi értékét.
Szirup…de édes! / Hotel Menthol a Pannon színpadán
Színes ruhák, rövid szoknyák, humor, édes és szirupos világ a rock&roll világa. A közönség úgy tűnik, szeret visszautazni az időben, hiszen a Pannon Várszínház Hotel Menthol előadását egyszerűen nem tudják megunni. Most is teltházas volt a produkció, és bevallom, ekkora tapsvihart, éljenzést füttyszó és sikogatás közepette nem is emlékszem, színházban mikor láttam utoljára.
Fusson 3 kilométert Veszprém utcáin! – K&H olimpiai futónapok
Harmadik x-ben az egyetemi színpad
Közel harminc éve működik a Pannon Egyetemen az Egyetemi Színpad (VESZ), amely Komáromi Sándor vezetésével 2003. márciusában újult meg öntevékeny csoportként. Azóta több előadással gazdagította Veszprém színházi életét. Az első bemutató még a Petőfi Színházban volt 2003. októberében, a Játékszínben került előadásra a Lorca Vérnásza, egy a drámapedagógusoknak szervezett rendezvény keretein belül. A következő években a bemutatók a Városi Művelődési Központban-, majd az E Kamarában zajlottak.
2008: A biblia éve / Ábrahám: a zsidók, a keresztények és az iszlám ősatyja
Földünk nagy világvallásai közül háromban (zsidóság, kereszténység, iszlám) találkozhatunk egy olyan Istennel, aki a világ teremtője, valamilyen kapcsolatba lép az emberrel és megszab egy erkölcsi rendet, amelynek betartását számon kéri az embertől. Az Istenről való hasonló gondolkodás mellett még egy személy köti össze e vallásokat: Ábrahám. Bár különböző mó-don, mindhárom vallásban központi szerepet kap e titokzatos személyiség. A föld lakóinak mintegy kétharmada tekinti őt példaképnek, kiválasztottnak, s mégis egyre inkább feledésbe merül személye.
Piaf és Lukács Sándorék
Két vendégjátékkal kedveskedik a közönségnek a veszprémi Petőfi Színház a hónap végén. Az Edith Piaf című előadást Vári Éva főszereplésével május 27-én (kedden) este hét órakor láthatják a nézők, majd a Vígszínház művészei: Lukács Sándor, Hegyi Barbara és Tahi-Tóth László mutatja be a Szerelem, ó című darabot május 29-én (csütörtökön) 19 órakor.
VERDISSIMO - Rákász Gergely Füreden majd Veszprémben orgonál
Hollender Anna
... 586 587 588 589 590 ...