Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Összefog a két magyar Finnugor Kulturális Főváros

2015. augusztus 6. 12:26
Veszprém és Iszkaszentgyörgy megosztva nyerte el a 2016-os Finnugor Kulturális Főváros címet.

Némedi Lajos alpolgármester történelminek nevezte az elismerést, hiszen a Finnugor Kulturális Főváros cím létezése óta még soha nem nyerte el azt magyar település – most pedig egyszerre két magyar helyszín is büszkélkedhet majd ezzel a kitüntető címmel. Veszprém és Iszkaszentgyörgy nem vetélytársként, hanem partnerként tekint egymásra, „szeretnénk egymást felemelni, hogy együtt öregbítsük a magyarok jó hírét”.

Némedi LajosNémedi Lajos

A közeljövőben a két település polgármesterei személyesen is találkoznak, hogy egyeztessék az együttműködés lehetséges irányait. "Számunkra az egyik fő kihívás az lesz, hogy Veszprém egyébként is gazdag kulturális kínálatába minél jobban beillesszük a kulturális főváros pályázatunkban vázolt programokat."

Veszprém nem először pályázott, már tavaly is megpróbálta elnyerni a címet, ez végül idén sikerült. A zsűri értékelése szerint számos érdekes, innovatív pályázati elem jelent meg az anyagban: többek között az óvodás korú gyerekekre fókuszáló elemek, a határon túli magyar diaszpóra beemelése a projektbe, Veszprém történelmi és jelenlegi regionális szerepe és nemzetközi finnugor kapcsolatai is fontos szempontot jelentettek az értékeléskor.

„Tiszteljük a folklorisztikus, plurális, több évszázadra visszamneő alapokat, de még inkább XXI. századi szemmel szeretnénk tekinteni a finnugor együttműködésre” – hangsúlyozta dr. Lengyel Zsolt, a Pannon Egyetem, Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézet professzora, aki XX. századi példákat is említett: Szentgyörgyi Albert a Nobel-díjjal járó pénzjutalmat felajánlotta az akkor élet-halál harcot vívó finn hadsereg számára a téli háborúban, amelyben számos magyar katona is harcolt a százezres hadsereggel rendelkező finnek oldalán az országra egymillió katonával támadó Szovjetunió ellen.

dr. Lengyel Zsoltdr. Lengyel Zsolt

Dr. Szoboszlai András, a Veszprémi Magyar - Finn Egyesület elnöke emlékeztetett, hogy Veszprém négy évtizede rendelkezik finn és észt testvérvárossal, a kulturális fővárosi feladatok közelebb hozhatnak minket, újra megerősíthetik Veszprém finnugor kapcsolatait. „Noha a nyelvrokonság ténye tudományosan alátámasztott,

nem az a cél, hogy a finnugor rokonságot ráerőszakoljuk az emberekre, hanem hogy belássuk: egyedül élni a világban nem lehet.

A kis halakat megeszik a nagy halak az óceánban, rajban úszva mégis lehet esélyük – ez a család, a település szintjén és a nemzetközi szinten is igaz.”

dr. Szoboszlai Andrásdr. Szoboszlai András

A programokról részletesebben akkor tudunk majd beszámolni, miután a két település összehangolta a terveit. Annyi már tudható, hogy Veszprémben lesz a finnugor rektorok találkozója, és tudományos konferenciákat szerveznek az egyetem és a VEAB bázisán. Számos kulturális attrakcióra számíthatunk zenei életben, kiállítások formájában is, a megyeszékhelyen és több környékbeli településen pedig jövő nyáron megrendezik a Finnugor Népek Hetét.

A város közgyűlése már korábban elkülönített 10 millió forintot a projektre a jövő évi költségvetésből (Iszkaszentgyörgy ugyanekkora összeget különített el), és igyekeznek további forrásokat is találni a célnak. A cím anyagi támogatással nem jár, a két településnek kell előteremtenie a terveikhez szükséges összeget pályázatok, szponzorok bevonásával.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.