Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Európai hadsereget szeretne Orbán

2016. július 23. 13:27 // Forrás: mti
Európai hadsereg létrehozását szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.

A magyar kormányfő a 27. Bálványosi Szabadegyetemen az előadása után tartott fórumon kérdésre azt mondta: a NATO-tagság fontos és jó dolog, a magyarok biztonságához hozzájárul, védernyője Közép-Európa biztonsága szempontjából létkérdés. Ugyanakkor megjegyezte: megváltoztatta korábbi fundamentális álláspontját, amely arról szólt, a NATO mostani formája elegendő ahhoz, hogy az európai kontinens békéjét garantálják.

Veszprém környékén gyakorlatozó holland katonák (archív)Veszprém környékén gyakorlatozó holland katonák (archív)

A britek unióból való kilépésével ugyanis a kontinens katonai ereje jelentősen lecsökkent, és nem maradhatunk katonapolitikailag ebben a védtelen helyzetben - magyarázta Orbán Viktor, aki szerint ezért létre kell hozni egy európai hadsereget, amely valódi közös haderő lenne, valódi közös ezredekkel, közös vezénylési nyelvvel és közös szerkezettel. Kitért arra is, hogy a nemzeti költségvetéseket át kell gondolni, a hadiipart be kell illeszteni a gazdaságpolitikai gondolkodásba. Hozzátette, mire ezt megcsinálják, évek telhetnek el, és "adja a Jóisten, hogy ne legyen szükség" ezalatt egy olyan európai hadseregre, amely az angolszászok és az oroszok nélkül is működik.

Úgy látja: egy európai hadseregnek két irányban kell megvédenie a kontinenst, kelet és dél felé, és ez összefügg a terrorizmussal és a migrációval szembeni védekezéssel. Szerinte részben az is oka, hogy a migránsok újra és újra nekifeszülnek és az embercsempészek nekiindulnak Európának, mert ők is látják, hogy gyenge. Egy szövetség, egy unió közös hadsereg nélkül nem is tud fennmaradni - adott hangot meggyőződésének.

vehir.hu
további cikkek
Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és utazási támogatásra, valamint átképzésre - ismertette Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. ma 11:48 Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre - tájékoztatott a MÁV-START. ma 9:11 Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Amennyiben elfogadja az országgyűlés a KDNP politikusai által benyújtott törvényjavaslatot, úgy legkorábban idén nyártól a dohány- és alkoholtermékekhez hasonlóan az energiaitalok is tiltólistára kerülnek a fiataloknál. A kereszténydemokrata párt ifjúsági tagozatának tagjai veszprémi sajtótájékoztatójukon beszéltek a törvényjavaslat részleteiről. 2024. április 5. 21:46 Új otthonfelújítási programot indít a kormány az 1990 előtt épült lakóházak korszerűsítésére Új otthonfelújítási programot indít a kormány az 1990 előtt épült lakóházak korszerűsítésére Új otthonfelújítási programot indít a kormány 108 milliárd forint keretösszeggel az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére: egymillió forint önrész mellett maximálisan 6 millió forintos támogatás vehető igénybe, amelynek fele kamatmentes hitel, másik fele vissza nem térítendő támogatás - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján. 2024. április 5. 15:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.