Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 10. Ármin
Veszprém
12°C
2024. május 10. Ármin
Veszprém
12°C

Lehet, hogy van tudományos magyarázata annak, ami Krisztus kereszthalálakor történt

2024. március 29. 10:37
Az ég elsötétült és hat és kilenc óra között teljes sötétség borult a világra, írja Máté, Márk és Lukács evangélista is a Bibliában, amikor Krisztus kereszthalálát mesélik el. Kétezer év elteltével a tudomány most több lehetséges magyarázattal is előállt, hogy mi okozhatta ezt a sötétséget.

Elsőként a csillagászok kezdték vizsgálni, hogy vajon milyen égi jelenség lehet az, ami ilyen sötétséget vált ki és az érdeklődés egyből a napfogyatkozások ciklikusságára vetült. A számítások után pedig egyből találat is született, hiszen 29-ben november 24-én Jeruzsálemtől északra valóban volt egy teljes napfogyatkozás.

Igen ám, de ha a kalkulációk helyesek, akkor ez délelőtt 11 óra 5 perckor történt, a teljes sötétség pedig pár percnél nem tart tovább, ahogy azt 1999-ben Magyarországon is sokan megtapasztalták.

Viszont ebben az esetben az időintervallum mellett sem a dátum, sem az óra és perc nem egyezik minden más olyan adattal, amit Jézus keresztre feszítésének körülményeiről írnak.

A tudomány képviselői ezért más alternatív magyarázatokat is elkezdtek vizsgálni. Ilyen volt egy egészen egyszerű magyarázat egy sötét és egybefüggő felhőtakaróról, ami bekúszott a Golgota fölé. Vagy éppen egy homokvihar, de született arról is elmélet, hogy egy vulkánkitörés utóhatásaként a légkörbe került hamu takarta el annyira a Napot, hogy teljes sötétség borult a világra.

vehir.hu
további cikkek
Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak a Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak a Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a köztévében. tegnap 12:07 Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért? Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért? Ha bárki beírja a Google keresőjébe a „híd a városért” kifejezést, akkor kiad egy politikai oldalt komplett választási programmal, a jelöltek bemutatkozásával. Ez persze nem meglepő, hiszen Veszprémben az egyesült ellenzéki pártok – MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd-Zöldek – pont egy ilyen nevű civil egyesülettel közösen állítottak listát és kampányolnak. Igen ám, de az említett honlapon egyáltalán nem ezek a pártpolitikusok jelennek meg, hanem egy másik veszprémi civil formáció, az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért csapat tagjai. Cikkünkben utánajártunk, hogy pontosan mi lehet a hátterében a választók összezavarására is alkalmas helyzetnek. tegnap 14:22 A harctéri életmentést gyakorolták A harctéri életmentést gyakorolták A NATO tagállamok és partnerországaik közül harminchárom nemzet mintegy 1600 fővel vett részt a gördülékeny többnemzeti katona-egészségügyi feladatvégrehajtás, illetve az egészségügyi területen való interoperabilitás érdekében rendezett Vigorous Warrior gyakorlaton Bakonykútiban. 2024. május 8. 14:45 A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. 2024. május 8. 13:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.