Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kosárlabda

Tudása legjavával szolgálna Tudása legjavával szolgálna A kétszeres MK-bronzérmes Helmeczi Andrást ugyan hívtak az élvonalba is, ám ő a szerinte igazán erős Veszprém mellett döntött, ahol kedvesen fogadták. Ám azt kevesen tudták róla, hogy egykor az NBA-sztár Draymond Green ellen is kosárlabdázott. 2016. augusztus 22. 17:18 A letelepedés sincs kizárva A letelepedés sincs kizárva Beszélgetés a kulcsemberi szerepkörre pályázó Jilling Lászlóval, aki évekkel ezelőtt már pattogtatott Oltárczy Mátéékkal, s ahogy akkortájt, ezúttal is a másodosztály elejére vezetné a kosárlabdaműhelyünket, ahol az elöljárók szimpatikus jövőképet vázoltak fel előtte. 2016. augusztus 15. 18:10 Itt írja tovább a karrierjét Itt írja tovább a karrierjét Levetkőzné magáról a vándormadár titulust Blaskovits László, aki ősztől testvérével, Balázzsal küzdhet azért, hogy élvonalba repítsék a HOYA-Pannon Egyetem Veszprémet. 2016. augusztus 8. 11:30 Megkezdték a felkészülést a kosarasok Megkezdték a felkészülést a kosarasok Szerda délelőtt sajtónyilvános edzést tartott a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdacsapata, melynek játékosai titkon az NB I-be való feljutásról álmodoznak. 2016. augusztus 4. 19:01 A munka vette át a főszerepet A munka vette át a főszerepet Miután kialakult a következő évadbeli játékoskeret, nagy vonalakban összeállt a másodosztályú kosárlabda-sorozatban legutóbb negyedik helyen végzett HOYA-Pannon Egyetem Veszprém felkészülési programja – a cél: egy, a korábbinál is stabilabb és ütőképesebb közösség megformálása. 2016. augusztus 1. 21:35 Örömmel veti magát az ismeretlenbe Örömmel veti magát az ismeretlenbe Beszélgetés a „blokk-király” Hegedűs Attilával, a másodosztályú bajnokság egyik legjobb kosárlabdázójával, aki már várja, hogy bemutatkozhasson új, szerinte a liga egyik legerősebb csapatában, a HOYA-Pannon Egyetem Veszprémben. 2016. július 25. 10:42 Összeállt a keret Összeállt a keret Az idő előrehaladtával kezd végleges formát ölteni a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém következő évadbeli játékos-kerete, az elöljárók tájékoztatása szerint három kosárlabdázóval – így a közönség-kedvenc Vertetics Ádámmal – nem kötöttek új megállapodást. 2016. július 18. 8:49 Céljuk az értékteremtés Céljuk az értékteremtés Noha a Veszprémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesületre nem nehezedett eredménykényszer a nemrég zárult – területi alapokon szerveződött – korosztályos bajnokságokban, a csapataik mindegyik hadszíntéren helytálltak, mérhető volt esetükben a fejlődés. 2016. július 12. 21:47 Acélosodik a keret Acélosodik a keret Mint arra számítani lehetett: a holt idényben átalakul a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém játékos-kerete; a vezetők „első körben” három kosárlabdázótól köszöntek el – pontosabban irányítottak az U20-as csapathoz –, és a helyükre hárman érkeztek. 2016. július 4. 11:31 Fiatalokat is díjaztak Fiatalokat is díjaztak Miután a nyugodt körülmények között működő HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a nemrég zárult másodosztályú bajnokságban teljesítette az alapvető célkitűzéseit, jó hangulatban telt a kosárlabdaműhely idényzáró ünnepsége. 2016. június 28. 20:27 A jövőben többet kell dolgozni A jövőben többet kell dolgozni Beszélgetés Mérész Csabával, az NB I/B negyedik helyén végzett, az alapvető célkitűzéseit teljesítő HOYA-Pannon Egyetem Veszprém vezetőedzőjével, aki az elöljárókkal már a következő évadbeli keret kialakításán fáradozik. 2016. június 20. 19:40 Előrehaladás – minden szinten Előrehaladás – minden szinten Az alapvető célkitűzéseit teljesítette az alapszakaszbeli csoportját megnyerő, végül az NB I/B negyedik helyen zárt HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, amely a fiatalítást tűzte zászlajára. 2016. június 15. 22:51 Kosarasok foglalták el a Kossuth utcát Kosarasok foglalták el a Kossuth utcát Szombaton rendezték meg az OTP Junior - Adidas országos streetball bajnokságának második állomását Veszprémben. 2016. június 12. 11:19 Kosarasok a Kossuth utcában Kosarasok a Kossuth utcában Június 11-én (szombat, 9 óra) Veszprém belvárosában, a Kossuth Lajos utcában rendezik meg az országos streetball-bajnokság második állomását. 2016. június 10. 20:39
... 45 46 47 48 49 ...
közélet
A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szombaton megkezdődött, és vasárnap is izgalmas összecsapásokkal várja az érdeklődőket az U15-U18-as szumó Európa-bajnokság a One Veszprém Arénában. A nagyszabású nemzetközi sporteseményen közel egytucat ország képviseli magát, a mérkőzések mellett pedig remek kísérőprogramok várják a családokat. Cikkünkben megmutatjuk az első nap képeit! Az autópályák átvételéről és a megyék státuszáról is beszélt Magyar Péter országjárásnak pécsi állomásán Az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részének elengedéséről, a megyék a korszerű közigazgatásban betöltött szerepéről és egy lehetséges békemenet megszervezéséről is beszélt a miniszterelnök országjárásának szombati, pécsi állomásán. Magyar Péter az eseményen Mészáros Lőrincet is megszólította: arra figyelmeztette a vállalkozót, ne merészeljék akadályozni az autópályák és az azokat fenntartó gépek és emberek átvételét. Így köszöntötték az őszt a veszprémi borkedvelők Decemberben jubilál a Veszprémi Borszalon, amikor már a tizedik alkalommal hirdetik meg a térség egyik legkedveltebb borkulturális eseményét. Előtte viszont pénteken sikeresen lezajlott az idénnyitó, "őszköszöntő" borszalon a Dubniczay-palotában, aminek mutatjuk legjobb pillanatait. Ilyen, amikor Veszprém iskolásai egyszerre mozdulnak meg Legyen szó precíz mozdulatokról, komoly fizikai erőt igénylő feladatokról, ügyességről, egyensúly-, vagy labdaérzékről, az idei Sportágválasztón nem volt olyan gyerek, aki ne találta volna meg azt a sportot, amiben valóban sikerélményei lehetnek. Mutatjuk a pénteki mozgalmas nap legjobb pillanatait. Több klubelnököt, szövetségi vezetőt érinthet a kormány tervezett összeférhetetlenségi szabályozása Több klubelnököt, szövetségi vezetőt érinthet az az összeférhetetlenségi jogszabály, amelyet a miniszterelnök bejelentése szerint a sportban vezet be a kormány. 'A falak már nem hallgatnak' – Magyar Emlékpont lett a veszprémi Várbörtön Újabb országos jelentőségű elismerést kapott a veszprémi Várbörtön. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság Magyar Emlékponttá nyilvánította az egykori büntetés-végrehajtási intézetet, az ezt jelző emléktáblát pénteken avatták fel a Várbörtön Látogatóközpontban. Az ünnepségen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója, Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója és Muraközy Péter alpolgármester idézte fel, miért jóval több ez az épület egy régi börtönnél. Országos borpremier a Veszprémi Borszalonon Most pénteken újabb fejezetéhez érkezik a Veszprémi Borszalon A veszprémi Vár szívében, a Dubniczay-palotában megrendezett Őszköszöntő sétálókóstoló ezúttal egy igazi különlegességgel várja a borbarátokat Magyarországon itt debütálnak a legendás toszkán birtok, a Tenuta San Guido legújabb évjáratai. Franciaországban hagytak nyolc diákot egy iskolai kirándulás után Nyolc szlovákiai magyar gimnazista az iskolai kiránduláson rosszul viselkedett és Franciaországban hagyták őket, a többiek pedig hazautaztak. Kinizsi vára a zsebünkben A Magyar Nemzeti Bank népszerű, hazai erődítményeket bemutató sorozatának legújabb, kilencedik elemeként a nagyvázsonyi vár került fel az újonnan vert pénzérmékre.
sport
Bárány Donátot is meghívta Rossi Marco Rossi szövetségi kapitány vasárnap meghívta a Nemzetek Ligájára készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe Bárány Donátot. Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szombaton megkezdődött, és vasárnap is izgalmas összecsapásokkal várja az érdeklődőket az U15-U18-as szumó Európa-bajnokság a One Veszprém Arénában. A nagyszabású nemzetközi sporteseményen közel egytucat ország képviseli magát, a mérkőzések mellett pedig remek kísérőprogramok várják a családokat. Cikkünkben megmutatjuk az első nap képeit! Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Rennes-ben Hanusz Egon három góllal és kilenc gólpasszal járult hozzá a Cesson-Rennes 29-28-as hazai győzelméhez a Pays d'Aix Université Club ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Fordított a Tatabánya, pont nélkül maradt a VSC Veszprém Hiába szerzett vezetést a VSC Veszprém az OPUS TIGÁZ Tatabánya ellen, a vendégek a hajrához közeledve négy perc alatt megfordították a mérkőzést. Lencsés Domonkos találatára Gaszner Roland és Szegleti Gergely válaszolt, így a Tatabánya 2–1-es győzelemmel távozott a Városi Stadionból a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjának 8. fordulójában. Legyőzte az üzbégeket a magyar férfi futsalválogatott Az októberi világbajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi futsalválogatott 5-2-re legyőzte szombaton Üzbegisztánt a budaörsi tesztmérkőzésen. A veszprémi Kovács Máté is gólt szerzett a találkozón. Ilyen, amikor Veszprém iskolásai egyszerre mozdulnak meg Legyen szó precíz mozdulatokról, komoly fizikai erőt igénylő feladatokról, ügyességről, egyensúly-, vagy labdaérzékről, az idei Sportágválasztón nem volt olyan gyerek, aki ne találta volna meg azt a sportot, amiben valóban sikerélményei lehetnek. Mutatjuk a pénteki mozgalmas nap legjobb pillanatait. Kós Hubert és szupersztár társai októberben együtt versenyeznek Szupersztárok, köztük Kós Hubert is indul októberben a Virginia Egyetem által szervezett rövidpályás úszóversenyen. Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában Leimeter Csaba hét gólja ellenére az újonc Balingen-Weilstetten hazai pályán 29-28-ra kikapott a TVB Stuttgarttól a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. A német után a magyar fővárosban nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém 42–26-ra nyert a Ferencváros vendégeként az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Premier League: Farkas Erik is profi szerződést kötött a Liverpoollal A 17 esztendős Farkas Erikkel profi szerződést kötött az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool FC, mindezt három nappal azt követően, hogy két évvel idősebb testvérével, Patrikkal is hasonló megállapodás született.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.