Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Galéria

Hiába az őszies idő, a gyerekek jól szórakoztak Hiába az őszies idő, a gyerekek jól szórakoztak A kissé szeles idő sem szegte kedvét azoknak, akik kilátogattak a Kabóciádé Családi Fesztivál szombati napjára a Sédvölgybe. Nappal foglalkozások, játékok és bábelőadások szórakoztatták a kicsiket, éjszaka pedig tengeri lények esküvőjén vehettek részt. A nappal készült rajzaikat a Jezsuita templom falára vetítették ki. GALÉRIA. Idén is felvonultak a veterán motorosok Veszprémben Idén is felvonultak a veterán motorosok Veszprémben Évek óta hagyomány a városban, hogy a Veszprém Aréna elől indulnak egy laza 45 perces felvonulásra a Veterán Motoros Találkozó és Börze résztvevői. Megnéztük, hogy festenek a hetedik ilyen program alkalmával. Mini-galéria. Összefogás révén született a VEDAC új pályája Összefogás révén született a VEDAC új pályája Darts verseny a GRUND-ban Darts verseny a GRUND-ban Jó hangulatban és magas színvonalon zajlott a GRUND darts versenye június 10-én, szombaton. Közel 40 egyéni és 18 páros nevező küzdött meg egymással a bajnoki címért, akik az ország több pontjárol érkezve dobálták a nyilakat egész nap. OTP-Adidas Streetball bajnokság, Veszprém OTP-Adidas Streetball bajnokság, Veszprém PSG Handball – Vardar Szkopje 23:24 PSG Handball – Vardar Szkopje 23:24 Telekom Veszprém – FC Barcelona Lassa 34:30 Telekom Veszprém – FC Barcelona Lassa 34:30 ​Vardar Szkopje – FC Barcelona Lassa 26:25 ​Vardar Szkopje – FC Barcelona Lassa 26:25 Telekom Veszprém – Paris Saint-Germain Handball 26:27 Telekom Veszprém – Paris Saint-Germain Handball 26:27 1. FC Veszprém – MVFC-Berettyóújfalu 2-4 1. FC Veszprém – MVFC-Berettyóújfalu 2-4
... 153 154 155 156 157 ...
közélet
Tacskó = szerelem Szombaton ismét a tacskóké volt a főszerep a Veszprémvölgyben, ahová az ország minden pontjáról érkeztek kutyák és gazdáik a Tacsitali rendezvényére. Kíváncsiak voltunk, miért olyan különlegesek ezek a kutyák. Vaddisznók dúlták fel a balatonalmádi sportközpontot Jelentős anyagi kárt okoztak a vaddisznók a Balatonalmádi Sportközpont élőfüves labdarúgópályáján – tájékoztatott közleményében a Balatonalmádi Sport Egyesület. Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton. Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből. Megint nagyot ugrottak az üzemanyagárak: a dízel már közelít a 700 forinthoz Újabb drágulással indult a csütörtök a hazai benzinkutakon. A 95-ös benzin országos átlagára egyetlen nap alatt 7 forinttal, a gázolajé pedig 10 forinttal emelkedett. Szeptember 3-án így már átlagosan 609 forintot kérnek egy liter benzinért, a dízel ára pedig 688 forintra nőtt. Trump felkerült az egydollárosra – száz éve nem volt példa hasonlóra az Egyesült Államokban Donald Trump portréja került az amerikai pénzverde új, egydolláros emlékérméjére, amelyet az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulója alkalmából adtak ki. Száz éve nem szerepelt hivatalban lévő vagy élő elnök amerikai fizetőeszközön, az első készletek pedig órák alatt elfogytak a pénzverde weboldaláról. Motoros rendőrök segítették a mentők útját az M0-son Különleges segítséget kaptak a Pesterzsébeti Mentőállomás munkatársai az M0-s autóúton, miközben egy sürgős esethez vonultak. A megkülönböztető jelzést használó mentőegységre három motoros rendőr figyelt fel, akik azonnal a mentő elé és mögé soroltak.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.