Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 9. Gergely
Veszprém
19°C
2024. május 9. Gergely
Veszprém
19°C

A zeneszerzés titkos műfaja válik ismertté - jön a Balatoni Filmzene Fesztivál Almádiban

2023. július 13. 19:17
A Star Wars, a Karib-tenger kalózai és az Oroszlánkirály zenéje is minden bizonnyal felcsendül augusztus 25. és 27. közt Balatonalmádiban, ahogy egy új zenei fesztivál debütál idén. Az első Balatoni Filmzene Fesztiválon három helyszínen csaknem húsz klasszikus és új zeneszám csendül fel, amelyek kivétel nélkül a filmvászonról lehetnek ismertek.

Pár napja Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Veszprémben tartott sajtótájékoztatót az Európa Kulturális Főváros program első félévéről, ott elhangzott, hogy a rendezvényeknek körülbelül a kétharmada a zene és a filmek köré szerveződik. Balatonalmádiban most ezt a két kulturális ágat kapcsolták össze azzal, hogy megszervezték az első Balatoni Filmzene Fesztivált az EKF támogatásával.

A háromnapos rendezvényt augusztus utolsó hétvégéjén, 25-e és 27-e között tartják meg a balatoni város három helyszínén, a káptalanfüredi strandon, a tó melletti Erzsébet-sétányon a városközpontban, valamint a vörösberényi Magtárban. Ezeken a helyszíneken közel húsz koncerttel találkozhatnak majd az érdeklődők, amelyeken kivétel nélkül a filmvászonról ismert dallamok csendülnek fel kamarazenekarok előadásában.

A fellépők között lesz az óbudai Danubia Zenekar, a Magyar Honvédség Légierő Zenekara, a veszprémi Mendelssohn kamarazenekar, a Swing ’a la Django és Szőke Nikolett, valamint Müller Péter Sziámi is. A pénteki nyitógálán a Danubia zenekart egy igazi sztárvendég, Marcello Rota dirigálja, szólót énekel Christina Mosca.

A kisszínpad a Balaton-parton lévő Erzsébet sétányon, valamint a Süss fel nap! színpad a Káptalanfüredi Strandon ingyenes programokkal, esténként térzenével várja az érdeklődőket. Napközben zenei workshopok színesítik a programot. A nagyszínpadi produkciókat a Magtár kulturális intézmény különleges, háromszáz fő befogadására alkalmas rendezvénypincéjében láthatja a közönség.

A csütörtöki beharangozó sajtótájékoztatón Markovits Alíz, a VEB2023 Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott,

Az Európa Kulturális Fővárosa program számára kétszeresen is fontos a Balatoni Filmzene Fesztivál. Célunk, hogy az EKF programhoz csatlakozott tizenegy járásközpont mindegyikében legyen egy olyan nagyszabású, ikonikus program, amely az EKF támogatása nélkül nem jöhetett volna létre. A Filmzene Fesztivál éppen ilyen: reméljük az Almádiak hosszú évek múlva is örömmel gondolnak majd az idei kezdetre. Ráadásul Balatonalmádi kiemelten fontos számunkra filmes szempontból: a város évek óta kiemelt helyszíne az EKF legfontosabb filmes programjának, a Magyar Mozgókép Fesztiválnak.

A képen balról jobbra: Alpár Balázs, Fabó Péter, Markovits Alíz, Czompó GáborA képen balról jobbra: Alpár Balázs, Fabó Péter, Markovits Alíz, Czompó Gábor

Fabó Péter, Balatonalmádi polgármestere ezután felidézte, hogy 20-30 évvel ezelőtt mekkora kulturális nyüzsgés volt a városban, viszont ez a pezsgő élet azóta visszább szorult, pedig Balatonalmádinak minden lehetősége adott ahhoz, hogy visszahozza a közönséget. Ehhez viszont az kell, hogy változatos programokat hozzanak ide, amire meg is van a törekvés a városvezetés részéről, az EKF-ben pedig kiváló partnert találtak ahhoz, hogy elérjék ezt a céljukat.

Az EKF-en kívül a polgármester kiemelte azokat az ötleteket is, amelyekkel az itt élők állnak elő, hogy fellendítsék még jobban Balatonalmádi kulturális életét. Az egyik ilyen ötletgyáros Czompó Gábor volt, a Balatonalmádi Aranyhíd Egyesület elnökségi tagja, akiben megfogalmazódott a filmzenei fesztivál ötlete.

A Balatoni Filmzene Fesztivált a képzelet és a zene találkozása ünnepének szánjuk, ahol a legkiválóbb filmzenék szólalnak majd meg. Mindenkit szeretettel várunk ingyenes és belépődíjas balatonalmádi helyszíneinken egy olyan különleges programra, ahol a filmvásznon korábban átélt élmények, érzelmek, könnyek és kacajok, örömök és bánatok újból megelevenednek, és ahol a kiváló zeneszerzők mesterműveit tehetséges zenészek mutatják be. Reméljük, hogy a közönség szeretni fogja a rendezvényünket, amelyet így évről évre megrendezhetünk majd azon a különleges atmoszférájú helyen, amely számunkra egyben az otthont is jelenti - mondta az ötletgazda.

A sajtótájékoztatón felcsendült néhány ismert filmzene is Alpár Balázs filmzeneszerző előadásában, aki két zeneszám között megosztotta néhány gondolatát a filmzeneszerzésről is. Mint mondta, a kulturális szférában külön kell választani a filmek zeneszerzőit a többi művésztől, hiszen előbbi sokkal inkább egy csapatmunka részeként is értelmezhető. Az ő feladatuk, hogy segítsék a történet elmesélését, amit a mozivásznon látnak az emberek. Ez pedig egy titkos művészet, ezért is ismer a nagyközönség olyan kevés filmzeneszerzőt, pedig valójában sokan vannak és sok ismert dallam fűződik a nevükhöz.

Mindezt egyébként a gyakorlatban is megtapasztalhatja majd a közönség, hiszen a fesztivál idején szervezett workshopok pont erről fognak szólni, ahol a laikusok számára is érthető módon mutatják be, hogy milyen fontos, hogy a dallam jól illeszkedjen a mozgóképhez.

A szervezők ígérete szerint a fesztivál részletes programja hamarosan elérhető lesz a hivatalos honlapjukon is: www.filmzenefesztival.hu.

Hajas Bálint
Szalai Csaba
további cikkek
A 21. század szerzetesei már nem kódexmásolók A 21. század szerzetesei már nem kódexmásolók „A szerzetesrendek olyan közösségek, akik bezárkóznak a világ elől, mindig morcosak és a nap legnagyobb részében zsolozsmáznak és másolják a kódexeket.” – Legalábbis a máig élő sztereotípiák sokszor ezt mondják róluk. A valóság pedig teljesen más a 21. században. Erről Mihályi Jeromos atya, a Tihanyi Bencés Apátság perjelje mesélt múlt héten az ActiCity-ben a Balaton 2024 konferencián. tegnap 14:45 Müller Mihály: Nem égtem ki az EKF-ben, mindennap örömmel mentem be az irodába Müller Mihály: Nem égtem ki az EKF-ben, mindennap örömmel mentem be az irodába Müller Mihály a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program sajtófőnöke, legalábbis még bő egy hónapig. Akik nem a sajtó világában élik munkás napjaikat, valószínűleg nem tudták, ki az a személy, aki végig egy kézben tartotta az EKF sajtókommunikációját, aki megbízható személyiségével minden kérdést megválaszolt. Kitartó típus, még az El Camino-t is megjárta. Müller Mihály újságíróként kezdte pályafutását, dolgozott a BBC-nél is, és akárhol járt eddigi életében, oda mindig a kíváncsiság vitte… tegnap 22:27 A lehetőség évada lesz a 2024/2025-ös a Veszprémi Petőfi Színházban A lehetőség évada lesz a 2024/2025-ös a Veszprémi Petőfi Színházban Kedd délután hivatalosan is bejelentették a következő, 2024/2025-ös évad előadásait. Ismét izgalmas repertoárral készül a teátrum, de a kialakult igény miatt nagyon sok korábbi előadás is műsoron marad. Nagy-Kálózy Esztert is láthatjuk majd, csak úgy, mint Őze Áron rendezését. 2024. május 7. 22:05 Rendhagyó helyszínen a Gizella Nőikar Ünnepi koncertje Gizella-napok Rendhagyó helyszínen a Gizella Nőikar Ünnepi koncertje Veszprém Megyei Jogú Város kiemelt művészeti együttese, a Veszprém megyei Prima-díjas Gizella Nőikar 2024. évi ünnepi hangversenye a hagyományok szerint a Gizella Napok zárókoncertje is egyben. Az idei évben azonban rendhagyó helyszínen, a Szent Mihály Főszékesegyházban csendül fel a kórushangverseny. 2024. május 7. 10:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.