Nagy reményekkel tekintettek eleink a március 18.; 19. és 21. napok elé, amely napok versikéje szerint: „Sándor, József, Benedek / Zsákban hozzák a meleget." Ebből a népi megfigyelésből azt olvashatjuk ki, hogy az évnek ebben a szakaszában – a tavaszi napéjegyenlőséget közvetlenül megelőző időszakban – hirtelen erőteljesebb felmelegedés állhat be. Ha végigtekintünk a tavaszi időjárás alakulásán, különösen a napi középhőmérsékletek átlagos menetén, igazat kell adnunk az iménti megállapításnak. A mai Sándorok és Józsefek szerint ez a dicsőség elsősorban őket illeti, míg Benedeket csak a rím miatt vették bele a versikébe. Mások szerint viszont a Benedek-napi megfigyelés az érdekes, mert 21-e – a csillagászati tavaszkezdet – és ettől az időtől még emlékeinkből is kitörülhetjük a tél maradványait.
Természetesen voltak évek – és lehetnek még – amikor az igazi tavasz megérkezésére még március második felében is várni kellett. Mint például 1875-ben, amikor a lapok március 14-én arról tudósítottak, hogy „az időjárás, mely a hét elején még zord télies volt, szerdán (10-én) enyhébbre fordult. Egészen tavaszi nap volt az, mely elolvasztotta a háztetőkön meggyűlt havat.” Azonban ez a szép tavaszi idő rövid ideig tartott, mert március 21-én már azt olvashatjuk, hogy: „az időjárás, mely egy hétnél tovább a legszebb tavaszias volt, csütörtök (18-án) reggel hirtelen télire fordult. A borult égről sűrű pelyhekben hullott a hó, mely egész fehér takaróval vonta be az utcáinkat. Pénteken (19-én), azonban újra verőfényes, tiszta nap volt, bár a hideg kellemetlenül jelentkezett még a reggeli órákban.”
Forrás: Fortepan (Révay Péter)
De nem csak a reggeli órákban és egy-két napig jelentkezett a fagy, hanem tartott legalább egy hétig. Március 28-án arról olvashatunk, hogy "az időjárás zordsága a lefolyt héten sem hagyott alább, s volt nap, midőn 4 – 5 R. fok (mínusz 5, mínusz 6°C) hideget mutatott a fővárosban a hévmérő. A vidék sok helyéről még keményebb hideget jelentenek. A kisebb folyók nagy része újra befagyott. E szokatlanul tartós hideg már élénk aggodalmakat ébreszt a gazdaközönség körében. A takarmány nagy része elfogyott, s a csontig fagyott földben lehetetlen megkezdeni bármely mezei munkát. Ily hosszú tél nem volt 1829 óta (a havazás már múlt évi november 12-én megkezdődött), de akkor március 20-án enyhült az időjárás és véget értek a fagyok."
Nem volt sokkal szerencsésebb a rákövetkező, 1876-os év sem. Március 19-én azt írta a Veszprém, hogy: "időjárásunk igen változó. A múlt hét első felében többnyire verőfényes napjaink voltak; most pedig hol eső, hol köd gyönyörködtet. A tavaszról eddigelé semmi tudomásunk." A rá következő hétről március 26-án még szomorúbb híreket olvashatunk. „Időjárásunk csak most a böjtben ér rá farsangi bolondságait járni. A hét elején, 3 napon át, folyton havazásunk volt, mi azonban nem akadályozta a napot, hogy olykor felénk ne kacsintson. Tegnapelőtt éjjel fagyunk volt, tegnap azonban már szép derült napunk volt. − A tavasz elő-postái, a legyek már fölébredtek téli álmaikból."
Az előttünk álló időszak – a természet hagyományos menetrendje szerint – az évszakváltás várva várt időszaka. Az asztrológus kalendáriuma szerint március 21-től a Nap a Kos jegyében jár és „midőn a Nap a Kosban van, a föld megnyílik, a gyökerek erőt vesznek, a fák bimbóznak és zöldülnek, a források és folyóvizek kiáradnak, az emberek örvendenek, az állatokban megbővül a vér és a nedvesség, a madarak énekelnek, bízván a szántó emberek szántásában, a jövendő időnek földi munkájában és az esztendő bő termésében.” – olvasható az ős-öreg csíziók könyvében.
Forrás: Fortepan (Kovácsné Farkas Judit)
A Halak jegyéből a Kos csillagképbe átváltott március utolsó harmada még inkább a rügyfakasztó kikeletre összpontosította a falusiak figyelmét. Erre emlékeztet 24-én Gábriel, a három arkangyal egyike, vagyis Gábor napja, amely a káposztaültetés hagyományos kezdete. E naphoz fűződő hajdani szokások közé némi babonás hiedelem is keveredett, mert egyes helyeken a távolabbi kertekbe igyekvő gazdaasszonyok arra törekedtek, hogy ne találkozzanak a kakassal, mert akkor a földbe tett káposztamag csak gizgazos termést hoz. Gábriel héber jelentése: „az Isten embere” és nem véletlen, hogy ő a főhőse az angyali üdvözletnek, mert hiszen ő vitte a hírt Máriának, hogy születendő gyermeke az emberiség megváltója lesz.
Ez a nap Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, melyet hazánkban március 25-én ünnepelnek, függetlenül attól, hogy X. Pius pápa 1911-ben törölte a kötelező ünnepek sorából. Régi szép hagyomány szerint e napon kell oltani, szemezni a fákat. A Skolasztika névünnepén (február 10-én) levágott és a pincében tartott oltóágak felhasználására ekkor került sor, és a reggeli mise után kezdték el a fákat oltani. A göcsejiek úgy tartották, hogy e napon beoltott fákat nem szabad kivágni, beoltott ágaikat letörni, mert vér folyna belőle. A délvidéken ilyenkor a békákat is megfigyelték: ha megszólaltak, abból még negyven napi hideg időre következtettek. Többfelé e napot „fecskehívogatónak” is nevezik, mivel a déli szél ekkor már hazafelé tereli ereszeink kis dalosait.
„Ha március száraz, az egész esztendőben jó időket és bőséget jelent.” – olvashatjuk egy régi kalendáriumban. Csak hó ne legyen, mint volt 1543. március 25-én – húsvét ünnepén – legalábbis ezt olvashatjuk Kecsethy Márton veszprémi püspök naplójában. Az első, Veszprém városára vonatkozó időjárási feljegyzéseket Kecsethy Márton veszprémi püspök naplójában találjuk; eszerint: 1539. október 24-én magas hó volt; 1542. február 17-én pedig mennydörgött; 1544. május 14-én óriási zivatar volt, jégesővel, mely a vetéseket több mérföldnyi kiterjedésben tönkretette. 1544. november 9-én szintén magas hó volt és óriási hideg, 1546. január 26-án pedig árvíz volt (a Séd kiöntött).
