A Csurgó vendégeként múlt szombaton elszenvedett vereségét követően immár matematikailag is biztossá vált, hogy a Fejér-B.Á.L. Veszprém az idény végén búcsúzik a férfi kézilabda élvonaltól.
Éles József klubja a napokban bejelentette, a vezetőedző Danyi Gábor nyáron távozik, a csapat irányítását ősszel Dinko Dankovic veszi át. A horvát szakember jelenleg a Veszprém Handball Academy U21-es csapatának trénere, amely az NB I/B-ben a második helyen áll.
Négy NB I-es mérkőzésen ugyanakkor még bizonyíthat az Éles-Veszprém, amely szombaton a jó erőt képviselő, a tabella harmadik pozícióját elfoglaló Tatabányát látta vendégül.
Mojszilov parádés védéseinek is köszönhetően remekül rajtolt a házigazda: a hatodik percben már három góllal vezettek a bakonyiak (5-2). Nem sokkal később azonbanBartucz is elkapta a fonalat, a Tatabánya így idővel egalizált (12. perc: 8-8).
Topic révén fordítottak is a vendégek, Danyi Gábor ekkor időt kért. A veszprémiek játéka viszont nem javult, a hazaiak hibáit a Tatabánya pedig rendre kihasználta (28. perc: 8-17).
A hazaiak gólcsendjét Tarabochia törte meg, míg Enomoto bombája után Preszter is betalált (félidő: 10-19).
A szünet után ismét a bakonyiak kezdtek jobban: Presztert követően Vajda szerzett gólt, amire a Veszprém 3-0-s szériával reagált (34. perc: 14-20). A Tatabánya szinte rögvest rendezte sorait, a folytatásban tízgólos előnyt kialakítva magának (44. perc: 17-27).
A méretes különbség ellenére is lelkiismeretesen küzdött a Veszprém, Fazekas és Szrnka is szép gólokat szerzett. A hajrához érkezve így a különbség is látványosan csökkent (56. perc: 27-33).
A vendégek győzelme viszont már nem forgott veszélyben, a Tatabánya végül hét góllal nyert (végeredmény: 28-35).
A Fejlér-B.Á.L. Veszprém május 4-én (18.00) a PLER-Budapest otthonába látogat.
Férfi kézilabda NB I, 23. forduló:
Fejér-B.Á.L. Veszprém – Mol Tatabánya KC 28-35 (10-19)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok. Vezette: Kiu G., Kiu T.
Veszprém: Mojszilov, Gödör, Balogh( kapusok), Grunfelder 1, Hári 5 (2), Preszter 5, Pulay 3, Tarabochia 3, Kristóf 1, Fazekas M. 3, Szrnka 3, Draskovics 4, Szuharev, Nurelden, Farkas, Vetési
Vezetőedző: Danyi Gábor
Tatabánya: Bartucz 1, Székely (kapusok), Juhász, Peric 3, Topic 1, Ugalde 7 (5), Pergel 5, Yadegari, Vilovski, Pedro 4, Ancsin 5, Enomoto 4, Vajda 2, Krakovszki 3
Vezetőedző: Dragan Djukics
Hétméteresek: 4/2, ill. 5/5
Kiállítások: 4, ill. 6 perc