2017. december 12., kedd
Gabriella névnap

Miért volt jó falakat fújni? Mert izgalmas!

Ma már minden fiatal inkább a mobilját nyomogatja, és ott keresi a kielégülést, azért sincsenek a környéken graffitisek.

Portálunkon a héten több szemszögből is megvizsgáltuk a graffiti témakörét. Most a neve és városa elhallgatását kérve egy jó ideje nem festő ex-graffitist kérdeztünk arról, miért volt jó festeni?

„Ma már persze más ad értelmet az életemnek, de 16-17 évesen baromi izgalmas volt éjjelenként fújni. Kihívás volt, hogy mást csináltunk, mint a többiek. A kétezres évek elején nem voltak még okostelefonok, így mindenki nagyjából otthon feküdt, nyomta a távirányító gombját, vagy számítógépezett. A szerencsésebbek csajoztak. Hétvégenként nappal a sportokkal ismerkedtünk, éjjel pedig róttuk a várost, és ami elég nagy dobásnak számított, betámadtuk. A szülőknek persze azt mondtuk, hogy átmegyünk Ferihez számítógépezni, de valahol szerintem ők is tudták, hogy füllentünk.

Szóval amikor megvolt a tetsző házfal vagy vonat, kannákat elő, valaki kiállt figyelni, és már kezdődhetett is az őrület. Volt, hogy napokig jártunk vissza ugyanoda. Megvoltak a kidolgozott és bevált módszerek, amivel kvázi sikeresek voltunk úgy, hogy gyakorlatilag sosem értek minket tetten. A baráti kör persze tudta, de sosem szóltak senkinek. Erős és megbízható társaság vett körül minket akkoriban. Minden, ami ehhez a szubkultúrához tartozik, együtt csináltunk.

Semmi felelősségérzetünk nem volt, ami nem csoda, hisz anyáék otthon alánk toltak mindent, de valahogy mégsem volt ez nekünk elég. Unalmas volt. Feszegetni akartuk a határokat, hogy ki mennyit mer, mennyire bevállalós, és valójában mire képes, vagy csak a szája jár. Sokan voltak, akik tényleg csak kiskutyák voltak, és ugattak. Bevallom, voltak olyan rajzok, amelyeket köztereken vagy járműveken helyeztünk el, de emlékműveket, vagy szép épületeket sosem gyaláztunk meg! Hogy megbántam volna? Talán.

Volt egy pár izgalmas sztori, amit inkább nem mesélnék el, de pont ettől volt jó. Valaki személyiségzavarosnak tartott minket, meg trógernek, ami valahol igaz is volt. Pont nem foglalkoztunk velük, pedig lehet, hogy kellett volna. Hahaha.

Ami a művészeti részt illeti, nem tudom megítélni, hogy mennyire voltunk tehetségesek. Voltak, akik szerint jó volt a stílus is. Engem ez személy szerint akkor nem igazán érdekelt, de azért jól esett nyilván a dicséret.

2017-ben azt mondom, hogy nem véletlen, hogy ma már nincs sok dolga a rendőröknek a graffitisekkel. A régebbi korosztály kiöregedett, elment a környékről külföldre, a mai tizenéveseknél pedig úgy látom, hogy inkább az okostelefonokat bizergálják, mint hogy az utcát festenék. Ami egyrészt jó, mert nem rongálnak semmit, másrészt szomorú, hogy számukra elég az, ha egy monitort nyomkodnak, amikor sokkal több izgalmas dolog létezik a valóságban, amivel kiélhetnék a kreativitásukat.”