Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Nyolcperces rövidzárlat után már nem volt visszaút a VKK számára

2023. november 10. 22:04 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Veszprém Kosárlabda Klub kikapott a vendéglátó Atomerőmű SE U23-tól az NB I/B zöld csoportjának pénteki esti találkozóján.

Hazai meccsek után ezúttal idegenben lépett parkettre a Veszprém Kosárlabda Klub, méghozzá az Atomerőmű SE U23 ellen Pakson. A bakonyiak számára jó hír volt, hogy az előzetesen vártnál korábban, már a mai meccsen visszatérhetett eltiltásából georgiai centerük, Nika Ratiani.

Jól kezdte a találkozót a Veszprém, hiszen Varga három és az eltiltásából visszatérő Ratiani két pontjával 0-5-ra vezetett, és Sövegjártó két pontjára is tudott Szabó egyből válaszolni. Aztán Kékesi és Takács duplái váltották egymást, majd Varga talált be újra kintről. Nyolcpontos különbségnél megrázta magát az ASE, és Heimann, valamint Géringer is besuhintott egy-egy hármast (5. perc: 10-12). Innen pedig egy nagyon komoly hullámvölgybe került a vendég együttes, hiszen a negyed végéig már nem tudott betalálni, ellenben az ASE-val, amely tizenöt pontot szerzett zsinórban megválaszolatlanul, így mínusz nyolcról bő öt perc alatt plusz tizenhármat csinált (10. perc: 25-12).

A második negyed kezdetén Imre és Arnold közeli kosarai révén növelte a távolságot a Paks. Bő nyolcpercnyi pontcsend után Ratiani talált be végül a veszprémi oldalon, ám Imre egyből kosarat tudott szerezni a másik térfélen, ráadásul faulttal együtt. Birkás két jó büntetőjével és Ratiani szép zsákolásával próbált zárkózni a bakonyi gárda, ám erre Inalegwu dobott be egy hármast, majd Sövegjártó zsákolt. Szabó duplája után időt kért a Paks (15. perc: 36-20). A hazaiak triplakísérletét Ratiani blokkolta, majd végigrobogott a pályán és faulttal együtt is betalált, majd a büntetője is pontos volt. Pajor hűtötte le triplájával a veszprémi kedélyeket. Szabó volt aztán pontos a büntetővonalról, majd Sövegjártó duplája után Takács is kétszer egy pontot szerzett. Ratiani egyszer két, majd Szabó kétszer egy pontjával már elérte a tízpontos lélektani határt a Veszprém. Arnold azonban betalált a másik oldalon, majd a félidő utolsó másodpercében Kékesi hárompontosa esett be és stabilizálta a hazai előnyt (20. perc: 46-31).

Kékesi triplája nyitotta a harmadik etapot. Varga két jó büntetője következett a vendégoldalon, viszont jött Géringer és Pajor egy-egy hármasa, ami után Alex Geddes időt kért (22. perc: 55-33). Birkással szemben vétettek sportszerűtlen hibát, ő egy büntetőjét tudta értékesíteni, majd az akcióból Takács dobott be egy triplát. Pajor és Sövegjártó egy-egy duplával tornázta vissza húsz pont fölé a különbséget. Szabó kettesére Géringer egy hármassal felelt (25. perc: 62-39). Ratiani is betalált kintről nem sokkal később. A következő percekben egymást váltották a kosarak triplára tripla, duplára dupla, a vendégek részéről Madár szerezte meg első pontjait, egyből ötöt. Inalegwu hármasára hét veszprémi pont érkezett, Szabó, Ratiani és Madár révén. Utóbbi a negyed utolsó másodpercében süllyesztett el egy saroktriplát (30. perc: 72-54).

A záró felvonást Inalegwu hármasával kezdődött, majd egy perccel rá Madár szerzett két pontot, aztán nem sokkal rá hármat. Géringer kettese következett erre, viszont Varga is betalált újra kintről. A következő találat azonban paksi részről született, Kékesi szerzett két pontot, majd Imre is közelítette vissza a különbséget a húsz ponthoz, amely Géringer kosarával ismét beállt. Időt is kért a vendégkispad (34. perc: 82-62). Madár büntetőire Sövegjártó duplája következett, majd Takács is betalált, sőt Varga bedobta a negyedik hármasát. Ám tizenöt pontos különbségnél újra paksi pillanatok következtek, előbb Bene kettő, majd Inalegwu három pontja érkezett. Takács büntetőit Arnold kettese követte, így továbbra is húsz pont volt közte. Szabó egy jó büntetőjére Inalegwu két pontja jött az utolsó perc kezdetén. Madár és Inalegwu egy-egy büntetője után Prodanovic szép betörése zárta a találkozót (40. perc: 94-75).

Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport, alapszakasz, 8. forduló:
Atomerőmű SE U23–Veszprém Kosárlabda Klub 94-75 (25-12, 21-19, 26-23, 22-21)
Paks, ASE Sportcsarnok. Vezette: Radnóti, Téczely, Nagy B.
ASE U23: Heimann 3/3, Pajor D. 10/6, Kékesi 13/6, Géringer 20/12, Sövegjártó 10
Csere: Inalegwu 15/12, Imre 6, Bene 2, Pajor K., Arnold 15/3, Sáfrán, Nagy
Edző: Morgen Frigyes
Veszprém: Szabó 13, Madár 16/9, Varga 14/12, Takács 11/3, Ratiani 16/3
Csere: Prodanovic 2, Szeifert, Birkás 3
Edző: Alex Geddes

vehir.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.