Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 16. Valter
Veszprém
29°C
2024. július 16. Valter
Veszprém
29°C

Nyolc gólig meg sem állt az 1. FC Veszprém

2023. december 8. 20:56
A veszprémi futsalcsapat kiütéses, 8-2-es győzelmet aratott a Nyírbátor vendégeként az első osztályú bajnokság pénteki játéknapján.

A 2023-as év utolsó előtti, pénteki mérkőzésén a hatodik helyezett Nyírbátor vendégeként lépett pályára a harmadik Veszprém a futsal NB I-ben.

A bakonyi együttes – melynek soraiból Fridrich hiányzott betegség miatt – kezdte aktívabban a találkozót. A mieink szempontjából megnyugvást jelentő vezető gólra bő öt percet kellett várni: Fellembek mélységi passza az üresen maradt Dorogit találta meg, aki közelről betalált (0-1).

A folytatásban is a Fehér-csapat akarat érvényesült, de a következő gólra a 16. percig várni kellett. Tatai jobb oldali szöglete után a nyírségi védőről Ton elé pattant a labda, aki nagy erővel a rövid alsóba durrantott (0-2).

Kisvártatva Ton szerzett labdát a saját térfelén, s egy nagy sprint után önzetlenül a túloldalon érkező Gerencsérhez passzolt. A centernek nem volt nehéz dolga, közelről a hálóba lőtt, kialakítva a 0-3-as félidei állást.

Más fél perc telt el a második felvonásból, amikor a hazaiak vezethettek eredményes kontrát, Hadházi passzából Szabó volt eredményes (1-3).

Nem tartott sokáig a Nyírbátor öröme. Ton ismét labdát csent, a kapuig nyargalt, kétszer is kicselezte Dobit, majd megszerezte önmaga második gólját (1-4).

Továbbra is potyogtak a gólok. A 27. minutumban Ábrahám szögletére Bencsik érkezett remek ütemben, s bevarrta a hosszú felsőbe (1-5).

Gyorsan jött a válasz: Varga szerzett labdát, Szabóval játszott össze és éles szögből kilőtte a hosszú alsót (2-5).

A nagy rohamokat nyugodtabb perceg követték. A végjátékhoz közeledve aztán Gavrilovics is feliratkozott a gólszerzők közé, az utolsó percben pedig Tatai kétszer is beköszönt (2-8).

A tükörsima győzelmet ünneplő Veszprém december 22-én az Aramis vendéglátójaként búcsúzik az idei küzdelmektől.

Férfi futsal NB I, 17. forduló:
Nyírbátori SC–1. Futsal Club Veszprém 2-8 (0-3)
Nyírbátor, vezette: Czene-Joó (Kiss G., Strehó)
Nyírbátor: Dobi – Szabó S., Varga D., Sánta, Hadházi
Csere: Kása (kapus), Opre, Csorvási, Orosz, Szucsányi, Mizsei, Csoma
Vezetőedző: Elek Gergő
Veszprém: Oswald – Tatai, Ton, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Spandler, Koncsol (kapusok), Dorogi, Ábrahám, Bencsik, Fellembek, Kiss M., Lux,
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Szabó S. (22.), Varga (27.), ill. Dorogi (6.), Ton (16., 23.), Gerencsér (16.), Bencsik (27.), Gavrilovics (38.), Tatai (40., 40.)

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 10 6 3 1 43 20 23 28
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 7 2 1 28 24 4 26
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 6 1 3 41 21 20 24
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 10 3 2 5 19 30 -11 13
5. DEAC 10 2 2 6 23 37 -14 9
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 10 1 0 9 17 39 -22 7
Utolsó módosítás: 2024. május 6. 21:28
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 12. 16:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-0
részletek
további cikkek
Megkezdte felkészülését az 1. FC Veszprém 1. Futsal Club Veszprém Megkezdte felkészülését az 1. FC Veszprém Portálunk, a vehir.hu meghívást kapott az 1. Futsal Club Veszprém nyári felkészülésének péntek esti, első edzésére. Öt új játékos mellett egy saját nevelésű fiatal is csatlakozott kerethez – FOTÓRIPORT. 2024. július 12. 17:55 Rajki Tamás: A kulcsszó idén a tanulás volt, jövőre egészen más terveink vannak! 1. Futsal Club Veszprém Rajki Tamás: A kulcsszó idén a tanulás volt, jövőre egészen más terveink vannak! Az 1. Futsal Club Veszprém az élvonalbeli bajnokságot tekintve a hatodik, a kupasorozatban viszont ezüstérmes pozícióban végzett a 2023/2024-es idényben. Az együttes ügyvezetője, Rajki Tamás portálunk megkeresésére úgy fogalmazott, amit elterveztek, azt sikerült megvalósítaniuk, hiszen több saját nevelésű játékosukat is beépítették a felnőtt alakulatba, akikre hosszú távon is lehet számítani 2024. július 1. 11:35 Újabb brazil futsalos Veszprémben – Matheus az ötödik érékező! 1. Futsal Club Veszprém Újabb brazil futsalos Veszprémben – Matheus az ötödik érékező! Thiago Dos Santos mellett a szintén brazil Matheus Ferreira is Veszprémben folytatja pályafutását – számolt be az 1. FCV pénteken hivatalos közösségi oldalán. 2024. június 21. 12:25 Brazil futsalos Veszprémben! – Thiago a negyedik érkező 1. Futsal Club Veszprém Brazil futsalos Veszprémben! – Thiago a negyedik érkező Hivatalossá vált, hogy Thiago Dos Santos Veszprémben folytatja pályafutását – számolt be az 1. FCV kedden reggel hivatalos közösségi oldalán. 2024. június 11. 8:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.