Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A kupadöntőben a Veszprém, a bajnoki rangadón az Újpest örülhetett

2026. május 7. 21:18
A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A bajnoki címvédő Veszprém csütörtök este az Újpest FC-t fogadta a felsőházi rájátszás hajrájában, amely ellen vasárnap 5-3-ra diadalmaskodott a kupadöntőben.

A hazaiak részéről sérülés miatt Nagy Kevin és Horváth Benedek hiányzott, míg Matheus ott volt a keretben, de állapota közel sem volt makulátlan. A túloldalon a szintén maródi Pál Patrikra nem számíthatott Németh Péter vezetőedző.

Jól rajtoltak a felek, Gémesinek, illetve Spandlernek is több bravúrt be kellett mutatnia. Nem sokkal később azonban megtört a jég: Hadházi bombagóljával megszerezte a vezetést a Veszprém (1-0).

Jól tartotta magát a címvédő, úgy tűnt, a szünetre is megőrizheti előnyét, ám egy remek akció végén Suscsák kiegyenlített (félidei részeredmény: 1-1).

Hadházi révén vezetést szerzett a Veszprém, de az Újpest fordítani tudottHadházi révén vezetést szerzett a Veszprém, de az Újpest fordítani tudott

A fordulás után is kiegyenlített játék folyt a pályán: mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, de a kapusok tették a dolgukat. A harminckettedik percben viszont már Spandler sem segíthetett csapatán: Hadzsi védhetetlenül tüzelt a bakonyiak kapujába (1-2).

A hajrában emberelőnyös taktikára váltott a házigazda, de a lilák állták a sarat, és végül 2-1-re nyertek.

Az Újpest győzelmével hatalmas lépést tett a bajnoki döntő felé, míg a veszprémiek a harmadik helyről várják a folytatást, ráadásul már nincs a saját kezükben a sorsuk.

Galéria
Vehir.hu Futsal Veszprém – Újpest FC 1–2 (1–1)

Férfi futsal NB I felshőházi rájátszás, 8. forduló:
VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM - ÚJPEST FC 1-2 (1-1)
Veszprém, 800 néző. Vezette: Czene-Joó (Zimonyi, Kiss, Deme)
VEHIR.HU Futsal Veszprém: Spandler - Thiago, Drót, Hadházi, Fellembek
Cserék: Horváth B. - Juhász, Knizs, Molnár, Dorogi, Bognár, Lipl, Vér, Matheus
Vezetőedző: Marko Perics
Újpest FC: Gémesi - Thiago, Hadzsi, Czerman, Thiago
Cserék:Tarnóczi - Lucas, Kártik, Kovács Ba., Makay, Östör, Medveczky, Vas, Kovács Be.
Vezetőedző: Németh Péter
Gólszerzők: Hadházi (8.), ill. Suscsák (19.), Hadzsi (32.)

Így értékeltek a főszereplők:

Marko Perics, a Veszprém vezetőedzője: – Lehet, hogy a fáradtság döntött, mindenesetre csalódott vagyok az eredmény miatt. Szerintem nem érdemeltünk vereséget. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, sok lehetőségünk volt, legalább kilencszer álltunk szemben a kapussal, mégsem tudtunk gólt szerezni. Nyilván innentől nehéz dolgunk van, már nem rajtunk múlik, hogy bejutunk-e a döntőbe, de folytatjuk a kemény munkát, és megpróbáljuk megnyerni a hátralévő két mérkőzésünket.

Hadházi Sándor, a Veszprém játékosa: – Nagyon buta gólokat kaptunk, fásultan játszottunk, gyengébb mérkőzés volt szerintem. Ennek ellenére az első félidőben eldönthettük volna a meccset: három a kettő elleni és kettő az egy elleni lehetőségeink is voltak, de ezeket nem tudtuk értékesíteni. Tudjuk, hogy már nem a mi kezünkben van a sorsunk. Megyünk Debrecenbe, aztán jön a Nyírbátor. Nem tudunk mást tenni, ugyanúgy edzünk tovább keményen, mint egész évben, és reméljük, hogy sikerül bejutni a döntőbe, bár nem hiszem, hogy ez megtörténik.

Németh Péter, az Újpest vezetőedzője: – Az időkérésnél és a félidőben is azt mondtam a srácoknak, hogy azt érzem, nincs meg bennünk a kellő hit. Jöttek a veszprémi lehetőségek, azok történtek, amikre készültünk. Szerencsére sikerült kiegyenlítenünk, utána pedig megjött a hit és a futás is, amire nagy szükségünk volt. Onnantól kezdve tényleg domináltunk. Nem volt sok lehetőségünk, de nálunk volt a labda, ez pedig kulcsfontosságú volt. Készültünk az öt a négy elleni játékukra is. Még egy pontra van szükségünk. Kell hozzá a hit, kell hozzá a munka, készülünk a Nyíregyháza elleni mérkőzésre. Nyilván nem lesz egyszerű, de megpróbálunk onnan is pontot elhozni, aztán éljük az álmainkat, mert most ez történik.

Suscsák Máté, az Újpest játékosa: – Jár a gratuláció a csapatnak. A gólommal igazából a saját hibámat javítottam ki, hiszen az én egyéni hibámból kaptuk a gólt. Szerencsére az első félidő végén sikerült egyenlítenem, onnantól kezdve pedig az akaraterőnkön múlott, hogy meg tudjuk fordítani a mérkőzést. Titkon vágytunk arra, hogy ott legyünk a bajnoki döntőben, és mindent megtettünk ezért. Kilencven százalék esély van rá, hogy ez így lesz, de az utolsó két meccsen is mindent megteszünk, hogy bebiztosítsuk a helyünket. Nyíregyházán is ugyanilyen kitartásra és alázatra lesz szükség. Hasonló képességű csapat, mint mi, nüanszok dönthetnek, és reméljük, ezek mellénk állnak, ahogy az előző három, ellenük vívott mérkőzésen is ebben a szezonban.

vehir.hu
Tál Dominik
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2026. május 7. 18:15
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. május 18. 18:00
Helyszín
Debrecen, DESOK Csarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2026. május 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
VEHÍR Veszprém
Vendég
DEAC Futsal
Időpont
2026. május 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
DEAC Futsal
Vendég
VEHÍR Veszprém
Időpont
2026. június 1. 18:00
Helyszín
Debrecen
Eredmény
5-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
VEHÍR Veszprém
Vendég
DEAC Futsal
Időpont
2026. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
DEAC
Vendég
Vehír Veszprém
Időpont
2026. június 8. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2025/2026
Hazai
VEHÍR Veszprém
Vendég
DEAC Futsal
Időpont
2026. június 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
további cikkek
Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. 2026. október 30. 21:30 Vissza a győzelem útjára: rangadót nyert a Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém Vissza a győzelem útjára: rangadót nyert a Veszprém Az Újpest elleni botlás után visszatért a győzelem útjára a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely közel ezer szurkoló előtt 5-3-ra legyőzte a vendég MVFC Berettyóújfalu együttesét a férfi futsal NB I kilencedik fordulójában. A fordulatos rangadón a bakonyiak hátrányból fordítottak, sikerükkel pedig megőrizték listavezető helyüket. 2026. október 26. 21:54 A címvédő nyerte az éllovas Veszprém elleni rangadót VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő nyerte az éllovas Veszprém elleni rangadót A VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-es vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Újpest FC otthonában a férfi futsal NB I nyolcadik fordulójának csütörtök esti rangadóján. A bakonyiak hibátlan mérlegüket elvesztették, listavezető pozíciójukat viszont megőrizték. 2026. október 8. 22:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.