Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Hatgólos veszprémi győzelem a futsalt „szabotáló” Újpest ellen

2023. november 10. 20:37
Az 1. Futsal Club Veszprém 6-0-ra nyert a játékban és akaratban is rendkívül gyenge produkciót nyújtó Újpest ellen az első osztályú bajnokság péntek esti, szürreális jelenetekkel tarkított összecsapásán.

Sorozatban harmadik bajnoki mérkőzését játszhatta hazai pályán a Veszprém NB I-es futsalcsapata. A tabella második helyén álló bakonyiak – a sérült Tatai József távollétében – péntek este a hetedik pozíciót elfoglaló, több emberét is nélkülöző Újpesttel csaptak össze.

Nagy elánnal kezdett a házigazda, ami gyorsan eredményre is vezetett: egy percet sem kellett várni, s a brazil Ton révén máris sikerült megszerezni a vezetést (1-0). A túloldalon Klacsák próbálkozott, de Spandler résen volt.

A 4. percben Gémesi merészkedett előre, Bencsik azonban labdát szerzett, az érkező Fellembek pedig az üres kapuba lőtt. A Veszprém hatalmas nyomás alá helyezte ellenfelét. Bencsik sarokkal készített le Fridrichnek, utóbbi Fellembeknek passzolt, aki kilencről újabb nagy gólt lőtt (3-0).

Galéria
1. FC Veszprém–Újpest FC-220Volt 6-0 (4-0)

A játékrész derekához érve öt a négy elleni játékra váltottak a rendkívül gyenge produkcióval előrukkoló fővárosiak. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy – a közönség jogos ellenszenvét kiváltva – percekig adogattak hátul úgy, hogy meg sem kíséreltek helyzetet kialakítani. A „játékgyilkos” jelenetsornak aztán egy veszprémi labdaszerzés vetett véget.

A félidő utolsó öt percébe lépve Kovács dolgoztatta meg Spandlert, akinek hosszú idő után kellett ismét védeni, de megbirkózott a feladattal. Ekkor ismét vészkapussal támadtak a lila-fehérek, ám a mieink agresszívan letámadtak és labdát csentek, Ábrahám pedig okosan az üres kapuba emelt (4-0).

Bakonyi lehetőséggel és góllal indult a második félidő. A vendég védőkről Molnár elé pattant a labda, aki a bal kapufa segítségével hét méterről a hálóba durrantott (5-0).

A találkozót továbbra is az 1. FCV irányította, a fiatal játékosokat felvonultató, szűkebb kerettel rendelkező budapestieknek momentumuk is alig akadt ezen az estén.

A meccs háromnegyedénél újabb érdekes jelenet borzolta a kedélyeket, Klacsák ugyanis emberelőnyben nagyjából két percig tartotta maga előtt a labdát úgy, hogy passzolni sem próbált. A veszprémiek értetlenül szemlélték az eseményeket, aztán megunták a meglehetősen szürreális jelenetet és letámadtak. Kisvártatva pedig Fridrich révén újabb gólt szereztek (6-0).

A végén a Fehér-csapat is előhúzta tarsolyából az öt a négy elleni formációt, de az állás már nem változott.

A második helyét megerősítő Veszprém tehát tükörsima győzelemmel hangolt a harmadik Berettyóújfalu elleni jövő csütörtöki rangadóra.

Férfi futsal NB I, 12. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Újpest FC-220Volt 6-0 (4-0)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Wittner (Juhász, Imrő)
Veszprém: Spandler – Ton, Gavrilovics, Gerencsér, Lux
Csere: Koncsol (kapus), Fridrich, Molnár R., Dorogi, Bognár P., Ábrahám, Bencsik Á., Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Újpest: Gémesi – Klacsák, Horváth Ba., Cotirlan, Kovács B.
Csere: Kinics (kapus), Neumann, Horváth Be., Östör, Lipl
Vezetőedző: Moga Flavius
Gólszerzők: Ton (1.), Fellembek (4., 5.), Ábrahám (16.), Molnár (22.), Fridrich (31.)

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – A legfontosabb, hogy itthon tartottuk a három pontot, amivel megörvendeztettük a szép számú közönségünket. A másik csapat sajnos eközben mindent elkövetett, hogy a szurkolóink megutálják ezt a játékot.

Moga Flavius: – Úgy gondolom, hogy a mai estén a Veszprém jobb volt nálunk. Ennek is megvan az oka, öt mezőnyjátékossal tudtunk bevetni, a többiek – akikkel az öt a négy elleni formációt játszottul – sérültek voltak. Szűk a keretünk, de a fiatal csapatunk szép jövő előtt áll.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.