Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 9. Gergely
Veszprém
19°C
2024. május 9. Gergely
Veszprém
19°C

Haszkovó

Szó szerint egy egész várost építettek fel a városon belül Haszkovó Szó szerint egy egész várost építettek fel a városon belül Az Építők kövénél emlékeztek meg azokra a munkásokra, akik a 20. század második felében több ütemben felépítették a Jutasi úti lakótelepet, vagy ahogyan a helyiek emlegetik, a Haszkovót. Az ünnepségen elhangzott: a ma élő fiatal generáció tagjainak is meg kell ismernie, hogy kik voltak azok, akik egykor otthonaiknak az alapjait lerakták. 2024. május 2. 16:07 Lakótelepen élni jó, ezt már zászló is hirdeti Lakótelepen élni jó, ezt már zászló is hirdeti Csütörtökön ünnepélyes körülmények között felavatták a Jutasi lakótelep hivatalos zászlóját. 2024. április 26. 18:01 Generációk nőttek fel a most felújított haszkovói KRESZ-pályán Generációk nőttek fel a most felújított haszkovói KRESZ-pályán Kedd délután adták át a Jutasi úti lakótelepen a felújított KRESZ parkot a kisgyermekes családok és közeli óvodák legnagyobb örömére.   2024. április 9. 17:01 A közösséget is bevonná a költségvetés tervezésébe Gerstmár Ferenc A közösséget is bevonná a költségvetés tervezésébe Gerstmár Ferenc Minél nagyobb összegről dönthetnének közvetlenül az emberek, annál nagyobb lenne az állampolgári érdeklődés is – véli a képviselő. 2024. március 25. 11:24 A Haszkovó-lakótelep is bekapcsolódott az adventi programokba A Haszkovó-lakótelep is bekapcsolódott az adventi programokba Vasárnap megnyitott a Kálvin-parkba szervezett vásár és koncertsorozat Haszkovó advent néven. 2023. december 11. 19:53 Kulturális és művészeti élményekkel segíti a lakótelepi fiatalokat a Napsugár Klub Kulturális és művészeti élményekkel segíti a lakótelepi fiatalokat a Napsugár Klub A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program több mint 22 millió forintos támogatásából valósított meg az Alkohol- Drogsegély Ambulancia Egyesület kulturális és művészeti programokat tavaly szeptembertől Veszprémben a Damjanich utcai Napsugár Klubban, ahová szerdán a Mikulás is ellátogatott. 2023. december 9. 11:40 Veszprémben a lakótelep is inkább kertváros Veszprémben a lakótelep is inkább kertváros Volt egy nem veszprémi országgyűlési képviselő, akinek egyszer megmutatták a Jutasi úti lakótelepet, mint a város legnagyobb lakótelepét, de ő nem akarta elhinni, hogy ez az. Betondzsungelt és szürkeséget várt volna, ehelyett zöld fákat és virágos erkélyeket látott. Ezt a sztorit Ovádi Péter mesélte el pénteken az említett lakótelepen, ahol átadták az idei Virágos Veszprém Program díjait. 2023. szeptember 30. 14:10 Átadták a megújult Táborállás parkot Haszkovó Átadták a megújult Táborállás parkot Száznegyvenmillió forintból újult meg a Táborállás park. Kedd délután adták át hivatalosan. 2023. szeptember 19. 21:16 Gulyás illata tölti be a Haszkovót Haszkovó Gulyás illata tölti be a Haszkovót Régóta tervezték, szombat délelőtt pedig megvalósították az első haszkovói gulyásparty-t a Kálvin János parkban.   2023. augusztus 19. 14:34 Gombócból sok, tortából nem: 50 éves a Haszkovó Haszkovó Gombócból sok, tortából nem: 50 éves a Haszkovó Ötvenéves “születésnapját” ünnepelte a Haszkovó lakótelep vasárnap, az Agóra családi napon. 2023. június 26. 12:23 Puszta jelenlétükkel fegyelmeznek Puszta jelenlétükkel fegyelmeznek Egy szociális problémára sikeresen reagáltak a Haszkovón, ami viszont egyből szült egy másikat. A régóta fennálló kellemetlenségek ellen most úgy látszik, sikerült megtalálni a megoldást. 2023. május 22. 14:03 Az édesanyákat köszöntötték a lakótelepen Az édesanyákat köszöntötték a lakótelepen Az édesanyákat köszöntötte a Lokálpatrióták a Haszkovó lakótelepen. 2023. május 7. 13:19 A lakótelepről kitaszított magaskultúra A lakótelepről kitaszított magaskultúra Arra, hogy egyéni szinten mit jelent a kultúra, nehéz választ találni, és hogy vajon a társadalmunk minden szintjébe bele van-e kódolva, az sem biztosan egyszerű eldöntendő kérdés. A kreatív törekvéseket nagyon könnyű csírájában elfojtani, ha az nem a megfelelő közönséget célozza meg. Mindenkivel jót tenni persze lehetetlen, de az átgondolatlanság egyértelműen elégedetlenséget szül, ahogy az pár éve a Haszkovón is történt. Szerencsére mára ide is megtalálta az EKF a helyes ajtó kulcsát. 2023. március 20. 21:01 Gerstmár az út- és járdafelületek javítását sürgeti a Jutasi egy részén Haszkovó Gerstmár az út- és járdafelületek javítását sürgeti a Jutasi egy részén Gerstmár Ferenc szerint sürgető az út- és járdafelületek javítása, valamint a közvilágítás bővítése a Jutasi úti lakótelep északkeleti részén. Erről tartott sajtótájékoztatót kedd délelőtt. 2023. január 31. 10:50
1 2 3 4 5 ...
közélet
Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak a Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a köztévében. Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért? Ha bárki beírja a Google keresőjébe a „híd a városért” kifejezést, akkor kiad egy politikai oldalt komplett választási programmal, a jelöltek bemutatkozásával. Ez persze nem meglepő, hiszen Veszprémben az egyesült ellenzéki pártok – MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd-Zöldek – pont egy ilyen nevű civil egyesülettel közösen állítottak listát és kampányolnak. Igen ám, de az említett honlapon egyáltalán nem ezek a pártpolitikusok jelennek meg, hanem egy másik veszprémi civil formáció, az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért csapat tagjai. Cikkünkben utánajártunk, hogy pontosan mi lehet a hátterében a választók összezavarására is alkalmas helyzetnek. A harctéri életmentést gyakorolták A NATO tagállamok és partnerországaik közül harminchárom nemzet mintegy 1600 fővel vett részt a gördülékeny többnemzeti katona-egészségügyi feladatvégrehajtás, illetve az egészségügyi területen való interoperabilitás érdekében rendezett Vigorous Warrior gyakorlaton Bakonykútiban. A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. A történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi Ficsor Karolina rendőr alezredes: 'az erőszak csak erőszakot szül' A veszprémi közlekedési kultúráról, a hajléktalan-problémáról és az online csalásokról is beszélgettünk Ficsor Karolina rendőr alezredessel, a Veszprémi Rendőrkapitányság megbízott vezetőjével a Vehír21 podcast adásában. Adatrögzítői képzés zárult a börtönben Harminckét fogvatartott teljesítette a Veszprémi Szakképzési Centrum által szervezett adatrögzítői képzést a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A tanfolyam zárásaként hétfőn osztották ki a bizonyítványt a vizsgát sikeresen teljesítőknek.  Ezt látta a rendőrségi drón a veszprémi utakon Veszprém vármegye útjain a rendőrök folyamatosan ellenőrzéseket tartanak a szabályszegő sofőrök kiszűrése érdekében. Munkájukat pedig sokszor a levegőből drón is segíti. Most egy videóban megmutatták, hogy hányféle szabálytalanságot sikerült lefülelniük így, amiknek meg is lett az eredménye a járművezetőkkel szemben. Országos sikereket értek el a Deák diákjai A Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola tanulói a közelmúltban kiemelkedően szerepeltek a Bendegúz nyelvészverseny és matematikaverseny országos döntőjében. Hamarosan egy igazi MI-24-es helikopter költözik Veszprém határába Megérkezett a 8-as út mellé, a szentkirályszabadjai repülőtér bekötőútjához az az egykori NDK-s helikopter, ami nemsokára méltó emlékműként őrzi tovább Veszprém katonahagyományait.
sport
Dr. Csík Zoltán: Nem szólok bele sportszakmai dolgokba! Dr. Csík Zoltán vezérigazgató a Vehírnek csütörtökön adott exkluzív videóinterjújában elmondta, az idény végéig biztosan az Ilics, Gulyás páros irányítja a Telekom Veszprém együttesét. Elmondta, hogy Sevinger Zsolt tizenöt év után távozott a klubot működtető gazdasági társaság cégvezetői posztjáról. Ugyancsak elhangzott, hogy a sportegyesülethez került a Veszprém Aréna vagyonkezelési joga. Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, hosszú rehabilitáció vár rá A Telekom Veszprém csütörtökön hivatalos Facebook-oldalán számolt be Sterbik Árpád állapotáról. A bejegyzés szerint a sikeres műtéti beavatkozásnak köszönhetően a kézilabdacsapat kapusedzője elhagyhatta a kórházat, ugyanakkor hosszabb rehabilitáció és szigorú pihenés vár rá. Tour de Hongrie: Welsford sikere a hajdúszoboszlói nyitányon, Rózsa a legjobb helyen álló magyar Sam Welsford diadalmaskodott a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szerdai nyitányán, az összetett legjobb magyarja pedig Rózsa Balázs az első szakasz után. Az Almádi éllovasként fogadja a Sümeget A címvédő Úrkútra és az immáron listavezető Balatonalmádira is nehéz feladat vár a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában. SVSE: egy hétvége, tizenhét érem Sikeresen kezdte a májusi szereplést a Sportolj Velünk SE: az elmúlt hétvégén Győrben rendezett korosztályos területi liga első fordulójában tizenhét érmet gyűjtöttek a veszprémi fiatalok. A legeredményesebb versenyző Pandur Huba volt, aki triplázni tudott: 100 m síkfutásban, 300 m-en és 100 m gátfutásban is bajnoki címet szerzett. Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében, amely egyben az olimpiai felkészülés "nulladik" állomása. Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben. Tour de Hongrie: világsztárok és 12 magyar a rajtnál, változatos útvonal Peter Sagan és Mark Cavendish révén az országúti kerékpársport elmúlt évtizedét meghatározó két világsztárral, valamint az előzetes rajtlista alapján 12 magyar bringással is találkozhatnak a szurkolók a szerdán kezdődő 45. Tour de Hongrie-n. Tíz másodpercen múlt a bravúr A hatodik helyen zárta a futsal NB I 2023/2024-es kiírását a Veszprém, miután a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában 3-2-re alulmaradt a Kecskemét vendégeként. Az alföldiek ezzel megszerezték a második helyet és készülhetnek fennállásuk első bajnoki fináléjára.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.